Nagy Alexandrára úgy emlékszem, mint aki bár nem hagyta abba a tanítást az iparművészetin, tíz éve belevágott a vállalkozásba is – valahol a pesti Belvárosban indult, húsz négyzetméteren –, és amikor még minden grafikus, ipari formatervező a kézi rajzra és a tusra esküdött, ő már akkor számítógépeket és szoftvereket vásárolt. S nekem is, mint kíváncsiskodó újságírónak azt magyarázta, hogy a csomagolás tervezésekor a grafikus nem engedheti szabadon szárnyalni a fantáziáját, hanem egyrészt a várható marketinghatást kell mérlegelnie, másrészt a csomagolóanyag legyártásakor várható költségeket.

Oktatás a gyakorlatban

– Ezt még ma is folyamatosan mondanom kell – fogad immár közel kétszáz négyzetméteres angyalföldi irodájában, tulajdonos- és munkatársával együtt, aki nem más, mint huszonéves fia, Horváth Dániel, eredeti szakmáját tekintve nyomdász. A családi közös vállalkozásban azonban már Dani tartja a kapcsolatot a megrendelőkkel és a beszállítókkal, ő intézi a cég pénzügyeit – az ő gondja, hogy a tucatnyi alkalmazott időben, a biztonságért cserébe a mégoly’ megterhelő adókat és járulékokat is befizetve, megkapja a járandóságát –, ő gondoskodik a működéshez szükséges technikai feltételekről. Így a mama az ideje jelentős részében végre elsősorban arra koncentrálhat, amihez igazán ért: a tervezők kiválasztására és munkájuk művészi, szakmai irányítására.
– Ha szükséges, természetesen magam is leülök a tervezőasztal mellé, de inkább a fiatalokat, akik egytől egyig volt tanítványaim, vezetgetem egy-egy észrevétellel.
Látva az asztalán, a polcokon a rengeteg szakirodalmat és más oktatási anyagokat, gyanút fogok, ami be is igazolódik:
– Igen, hat-hét éve már nem én megyek a gyerekekhez a, hanem ők jönnek ide hozzám, mivel a cégünk az azóta Magyar Iparművészeti Egyetemé lett főiskola kihelyezett tanszéki stúdiója. Számítógépes tervezést és csomagolástervezést tanulnak a hallgatók – mondja Alexandra. Akik közül azok maradhattak itt dolgozni is, akikről kiderült, szakmai tudásuk mellett kellően terhelhetők – egy ilyen kisvállalkozás nem engedheti meg magának, hogy egy bármilyen tehetséges, de nem elég szorgalmas embert eltartson –, és kellőképpen diszkrétek, tisztességesek, ami ehhez a munkához alapfeltétel. Hiszen a megrendelő cégek a csomagolástervezőkre legféltettebb titkaikat, új fejlesztéseiket bízzák.

A Paqtrade Kft. szolgáltatása az ötlet kitalálásától a tervezésen, a megfelelő csomagolóanyagok kiválasztásán át a kivitelezésig, pontosabban a gyártás előkészítéséig tart. Magát a gyártást azonban a cég már nem mindig vállalja, viszont kérésre összehozza a megrendelőt a nyomdával.

– Nem először kapom a kérdést, hogy kérünk-e ezért a gyártóktól közvetítői jutalékot. Bár a jelenlegi piaci körülmények között senki nem kifogásolhatná, nem kérünk. Mégpedig azért nem, mert a rövid távú bevételnél fontosabb, hogy a megrendelőt valóban az adott feladatra legalkalmasabb kivitelezőhöz irányítsuk, és a megrendelőink térjenek vissza hozzánk. A napokban kaptunk például egy komolyabb, teljes cégarculatra vonatkozó megbízást, és kiderült, hogy az először ismeretlen cégnév mögött egy régebbi, kedves partnerünk áll.

Itt a piac, hol a piac

Piacszerzés? Nagy Alexandráék vállalkozásának a sikere is azon múlik természetesen, hogy el tudják-e fogadtatni a piaccal azt a fajta minőséget, amit képviselnek, elhiszik-e nekik hosszú távon a lehetséges megrendelőik, hogy ha nem is biztos, hogy olcsóbbak, ám jobbak a versenytársaknál. Mert versenytárs – legalábbis magát designstúdiónak hívó vállalkozás – ma már rengeteg van, és természetesen ezen a területen is megjelentek a multik. A meggyőzéshez jól jönnek persze az olyan elismerések, mint a Packprint 2001 csomagolási versenyének fődíja és a referenciák. Az idén az újabb megrendelések már a 700-as munkaszámokat kapják, melyek közül minden második jelent valóban fizetett megrendelést, a többiek elakadnak az ajánlatok szintjén.

Ez a meglepően jó arány annak köszönhető, hogy személyes kapcsolatokra épülnek már maguk az ajánlatok is, illetve állandó munkáikhoz kapcsolódik egyre több új megbízás. A partnerek zömmel a Paqtrade-hez hasonló kis- és közepes vállalkozások, kivéve három nagyvállalatot. Ez utóbbiak egyike a Tesco, miután a nagybevásárló-központ rájuk bízta a saját márkás termékeinek felöltöztetését, és ezzel lekötötte kapacitásaik egynegyedét.

– A saját márkás termékeknél még inkább igaz az, hogy nem szárnyalhat a tervező – utal vissza beszélgetésünk elejére Nagy Alexandra. – Az úgynevezett „fehér áruknak” ugyanis kifejezetten egyszerűnek kell lenniük, és meg kell felelniük a jogszabályban előírt követelményeknek is. Szem előtt kell tartanunk, hogy alacsony árfekvésű termékekről van szó, és nem riaszthatjuk el a megcélzott vásárlókat egy esetlegesen túl elegáns csomagolással. Kicsit több a szabadságunk a színes saját márkáknál. Teljesen más szempontok szerint dolgozhattunk például annál a Solisun szoláriumkozmetikai termékcsaládnál, amire a fődíjat kaptuk. Itt egy kiváló, exportképes kozmetikumot kellett úgy felöltöztetni, hogy a szolárium vendégei a csomagolás alapján leemeljék azokat a polcról.

A piacot nemcsak megszerezni kell azonban, hanem meg is tartani, ami, hangozzék bármilyen közhelyszerűen, minden szolgáltatónál, és különösen a művészeti területeken, nagyon igaz. Amikor ugyanis egy régi partnernél új menedzser kerül döntési pozícióba, vele elölről kell kezdeni a tárgyalásokat, ha módot ad rá egyáltalán. És napjainkban ezek a személyi változások igen gyakoriak.

Pályázni fárasztó, de hasznos

Ugyanezen gondolatmenet szerint a minőségi munkához a megfelelő technikai és szakmai szintet nemcsak megszerezni kell, hanem meg is tartani, különösen egy olyan területen, ahol a munka zömmel az informatikai eszközökre épül, és a szakmai konferenciákon, kiállításokon, a szakirodalomban hétről hétre kerülnek nyilvánosságra újdonságok. A szándék pedig ezek követéséhez nem elég, pénzre is szükség van.

– Sokan szkeptikusak a pályázati rendszerrel kapcsolatban, ám én azt tapasztaltam, hogy érdemes a kiírásokat figyelni, és nem szabad sajnálni az időt egy jó színvonalú pályázati anyag elkészítésére, még akkor sem, ha természetesen nem mindegyik jön be Az indulásomat tíz évvel ezelőtt ugyan egy ismerős külföldi befektető segítette – az ő tulajdoni részét kapta meg a fiam –, de már az első évben nyertünk egy OMFB-pályázaton 14 millió forint kamatmentes hitelt, fejlesztésre. Egy másik emlékezetes sikerünk egy ITD Hungary által kezelt PHARE-pályázaton nyert, 155 ezer ecus projektben való részvétel volt. Magyar, gyógynövényalapú termékek csomagolását tervezhettük meg. Ebben az évben indultunk az MVA PHARE-programja keretében a Szakmai segítségnyújtás kis- és középvállalkozások részére Magyarországon marketing, értékesítésösztönzés és partnerkeresés témájú pályázaton, ahol egy 5 milliós projekthez 2,5 millió forint támogatást kaptunk. A tíz év alatt mintegy 30 millió forinthoz jutottunk a pályázatok révén. E nélkül biztos nem lennénk naprakész szinten – szögezi le Alexandra.