Ahhoz, hogy az elektronikus aláírás elterjedjen Magyarországon, arra lenne szükség, hogy az internethasználók nagy tömegei kipróbálják azt, és meggyőződjenek róla, hogy valóban képes arra, amit ígér: azonosítja a feladó személyazonosságát és biztosítja az üzenet változatlanságát. Erre a klasszikus titkosítóprogram, a PGP alkalmasabb, mint az üzleti és hivatalos életben használt szabvány. Hivatali és üzleti célokra azonban általában nem ezt, hanem az úgynevezett X.509-es tanúsítványformátumra épülő szabványokat – a levelezésben ilyen az S/MIME, a biztonságos böngészésben az SSL – alkalmazzák.

A PGP használatához egy kulcspárt (key pair) kell generálni a PGP-keys ablakban. A kulcspár egy nyilvános (public key) és egy titkos kulcsból (private key) áll. A párról leválasztott nyilvános kulcs exportálható a PGP-ből, hogy flopira mentsék, vagy e-mailhez csatolva elküldjék. De elhelyezhető egy kulcsszerveren is. A titkos kulcsot jelszó védi, amit minden alkalommal meg kell adnia a felhasználónak, ha levelet ír alá, vagy a neki címzett, nyilvános kulcsával kódolt levelet vissza akarja fejteni.

Az S/MIME-ben az aláírás hasonlóan viselkedik egy csatolt fájlhoz, és magában a levél szövegében nem jelenik meg. A PGP-től eltérően nem kell külön beszerezni a feladó nyilvános kulcsát, továbbá nem kell külön ellenőrizni az aláírás valódiságát és a szöveg érintetlenségét. Az aláíró tanúsítványa – amely ebben az esetben csak a nyilvános kulcsot tartalmazza – ugyanis a levéllel együtt utazik, és az aláírást a címzett titkosítóprogramja automatikusan ellenőrzi.
Forrás: Prím Online