Abban megint csak egyetértenek a pártok, hogy az agrárium támogatása áttekinthetetlenné vált az elmúlt négy év alatt, s nem megfelelő módon, nem jó irányba ösztönöz. Ám míg a kormánypárt szinte kizárólag a családi gazdaságokat preferálná a jövőben, a többiek szerint az életképes mezőgazdasági vállalkozásokat kell támogatni, függetlenül attól, milyen formában működnek.
Az informatika térhódítása kétségtelen, ám a szolgáltatási rendszerekhez sokan nem tudnak hozzájutni. Ez a mondat szinte bármelyik pártprogramból idézhető. Ami már nem, hogy milyen célcsoportoknak, milyen ütemezésben és milyen formában adnának segítséget a számítógépek vásárlásához és az internet eléréséhez. A jelenleg nem kormányon lévő, megszólaltatott pártok közül egyik sem osztja a Fidesznek azt a törekvését, amely szerint az oktatás fejlesztése elsősorban a felsőfokú képzés kiszélesítését jelenti. Azt mondják, hogy munkaerő-piaci megközelítésből az életfogytig tanulást kell támogatni minden lehetséges módon, és újra kell gondolni a szakmunkásképzést is, hiszen már most nem találnak a vállalatok középszintű végzettségű, jó szakembereket.
Négy párt gazdaságpolitikai programjából emeltük ki e három területet; interjúalanyainkat – közülük három politikus és egy szakértő – a pártok sajtóosztálya ajánlotta mint a témákhoz legjobban értőket. A Fidesz – Magyar Polgári Párt és a Magyar Szocialista Párt nevében Rogán Antal, illetve Burány Sándor válaszolt kérdéseinkre, a Szabad Demokraták Szövetségét Csillag István közgazdász, a párt programjának szerkesztője képviselte – a gazdasági kérdésekben általában megszólaló, a beszélgetéskor azonban külföldön tartózkodó Békesi László helyett –, a néhány hónapja megalakult Centrum elképzeléseiről a szövetség elnöke, Kupa Mihály beszélt, aki hangsúlyozta: a vállalkozókat nem a választások előtt kell felfedezni. Ezzel, pártszimpátiától, szakmai irányoktól függetlenül egyet lehet érteni.
Pártprogramok és ígéretek: tessék választani!
Mindenki adócsökkentést ígér, de az adórendszer struktúrájához nem nyúlnának hozzá, tehát „csak” a kulcsok és sávértékek megváltoztatásáról van szó azokban a gazdaságpolitikai programokban, amelyek szerintünk a Piac és Profit olvasóit elsősorban érintik, érdeklik. Abban azonban már koránt sincs nézetazonosság a jelenlegi legnagyobb kormánypárt és a többi megszólaló között, hogy az adócsökkentést konkrétan hogyan képzelik el.
Véleményvezér
A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán
A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában
A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések
Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Magyarországon emelkedtek a legnagyobbat az ipari termelői árak, miközben a kormány szerint mi kapjuk a legolcsóbban az energiát az oroszoktól
Sok az ellentmondás a kormány által mondottakban.