Optimista brókerek

 

A Wegatrend Kft. elemzői a Piac és Profit megbízásából immár harmadik éve, több különböző mutató alapján hónapról hónapra értékelik, mely tőzsdei tippek voltak optimisták, illetve melyek becsülték alul a BUX tényleges alakulását. (A módszertan 1998. áprilisi számunkban és honlapunkon, a www. piac-profit.hu címen megtalálható.) Nos, ha a 2000. december 4. és 29. közötti időszakot nézzük, azt látjuk: az elmúlt év utolsó hónapját az 1999. december 29-i 8819,45 pontos záráshoz viszonyítva több mint 12 százalékos csökkenéssel zárta a BUX. A brókervárakozások szintje viszont december elején – miután a BUX új éves minimumot ért el – fokozódott, majd egy megugrás után a hónap közepén stagnált, s a hónap végén ismét emelkedett. Az optimizmusmutató, amely a brókerek várakozását testesíti meg, így összességében emelkedett decemberben.

A brókerek hozampontjai a BUX december eleji emelkedésével párhuzamosan emelkedni kezdtek, majd a hónap közepén ezek is stagnáltak. A december végi újabb árfolyam-emelkedés ellenben a hozamokat nem igazán érintette, mert az ünnepek miatt kevés ajánlat jelent meg, több társaság nem is publikált, így hozampontjaik is változatlanok maradtak. A BUX emelkedése december folyamán felülmúlta a brókerek hozampontjainak növekedését. Összességében mégis elmondható, hogy a brókerek hozampontjai a piaci trenddel azonos irányban változnak, köszönhetően a vételi és a tartási ajánlatok dominanciájának.

Ami aktuális tabellánkat illeti: a Takarék Bróker Rt. december eleje óta nem jelentkezett aktuális ajánlattal, így kimaradt a december eleji hozampont-növekedésből, és a harmadik helyre csúszott vissza. Az első helyre a Generalbroker Rt. került, szorosan a nyomában pedig a Postabank Értékpapír Rt. következik. Az árfolyamok intenzív növekedését kihasználva a HANWHA Capital Budapest Értékpapír Rt. is felkerült az első öt közé, a negyedik helyre.

A hozampontok

Bróker neve/kumulált hozampont
Generalbroker: 83,96
Postabank: 82,96
Takarék Bróker: 80,94
HANWHA: 75,22
IE-NY: 72,33

Mohács Károly–Dr. Werner Gábor

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo