On-line vagy papír? - Médiafogyasztási szokások

Fenyegeti-e Magyarországon a hagyományos média pozícióit az internet? Egyelőre nem - állítja Bacher János, a GfK Piackutató Intézet területvezetője -, csak a közeljövőben internetezni kezdő fiatalok körében számíthatunk a maitól eltérő médiafogyasztási szokásokra.

A GfK Piackutató Intézet 2000 második félévéi felmérése szerint Magyarországon egyelőre nem változott az emberek viszonya a hagyományos médiához, pedig az internetet használók száma, ha nem is robbanásszerűen, de folyamatosan emelkedik, és öt év alatt megkétszereződött, így ma már meghaladja az egymilliót.
A begyűjtött adatok alapján közel 1,2 millió felnőtt rendelkezik internet-hozzáféréssel, azaz a 15 évesnél idősebb népesség 14 százaléka (1998-ban még csak 9 százaléka). Kétharmaduk használja kisebb-nagyobb rendszerességgel a világhálót. Emelkedik az internethasználat gyakorisága és az internetezők által az erre a tevékenységre fordított idő is. Az újságolvasásra fordított időt, illetve a televíziós és rádiós közönségkutatási felméréseket elemezve azonban kiderült, hogy ez nem csökken, sőt a kereskedelmi televíziók 1997-es megjelenése óta esetükben emelkedő tendencia figyelhető meg.
Az internet felhasználásában leginkább érintett csoport a 18-29 éves, legalább érettségivel rendelkező budapesti férfiaké. Ők azok, akik legrégebben, a legnagyobb intenzitással használják a világhálót. Ám az hagyományos médiafogyasztásukat vizsgálva náluk sem igazán rajzolódik ki egyértelmű tendencia az egyes médiatípusok fogyasztásában. Mert bár egyre kevesebb időt fordítanak televíziónézésre és rádióhallgatásra, ez természetesen nem írható teljesen az internet elterjedésének rovására. Ez a hatás leginkább a lappiacot érintheti. A fiatalok körében ugyanis az internet-hozzáféréssel rendelkezők száma jócskán meghaladja a napilapot olvasókét.

B. E.

Forrás: Nemzeti Média Analízis – NetSurvey Online Monitor

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo