A DVD eleinte lassan terjedt, mert a tartalomtulajdonosok – a másolástól félve – csak a másodvonalbeli vagy a film- és videopiacon már lejárt műsorokat engedték kiadni ezen a módon. Tavaly nyáron azonban a forgalmazók rádöbbentek, hogy ha valami nem ment jól a moziban, attól az még a video- és az immár sok millió PC és/vagy asztali lejátszó alkotta DVD-piacon számottevő – esetenként döntő, az adott darabra nézve a mérleget pozitívba billentő – bevételt generálhat. Innen már egyenes volt az út, és karácsony tájára nálunk is teljes gondolát kaptak a műsoros DVD-k az élmény- és bevásárlóközpontokban.

A DVD-írók pontosan olyan drágák most, mint amennyibe a CD-írók kerültek 1993–94-ben: 200-300 ezer forintot kérnek értük a forgalmazók. Viszont annyit azért fejlődött a technológia, hogy az újraírható lemezek az írható médiummal lényegében egyidejűleg jelentek meg.
A helyzet az, hogy a rengeteg, már üzemelő asztali és PC-be épített DVD-olvasó miatt a gyárilag írt DVD-ROM és egyszer írható DVD-R szabványossá vált. Utóbbiból, mint ennek újraírható változata, fejlődött ki a DVD-RW formátum. Emellett még két újraírható formátum született meg: a DVD+RW és a DVD-RAM. Szokás szerint a legnagyobb probléma a kompatibilitás a korábbi formátumokkal és egymással.

Formátumok

Némi internetjárás után kiderül, hogy számos gyártó támogatja a DVD-RW formátumot, néhány nagy név sorakozik föl a DVD+RW mögé (nem tévedés: az írásjelben rejlik a formátumnevek közötti különbség), és hoztak ki DVD-RAM-ot hasznosító készüléket is. Ami közös bennük, az a kapacitás: mindegyikfajta lemezre ugyanannyi adat fér, mint a szabványos DVD-ROM-ra: oldalanként 4,7 gigabájt. A technológiai leírások általában megemlítik, hogy a DVD-technológia elvben lehetővé teszi a kétoldalas és a kétrétegű felírást, de ilyen lemezek és készülékek egyelőre nincsenek forgalomban. Szakmai hírekben viszont már elő-elő fordul a kétrétegű, DVD–9 formátum.
Ha megszületnek és elterjednek, akkor egyetlen, 120 milliméter átmérőjű lemezen 18 gigabájt adatot tárolhatunk majd. Nem valószínű azonban, hogy a kétoldalas lemezek használatba kerülnek, mert a használók időközben megszokták a tokozás nélküli, egyoldalas lemezeket, amelyeken a tartalmuk is feltüntethető.

DVD-RAM

A DVD-RAM támogatói a Hitachi, a Panasonic és a Toshiba. A Panasonic digitális videomagnó-utódkészülékében találkozhattunk a tokozott, aranyszínű lemezzel. Előnye a gyors elérés, mert a felírható területet 35 zónára osztják, és azon belül már állandó sebességgel forog a korong. Előnye még, hogy több mint 100 ezerszer írható, és 30 év az élettartama – e paramétereket garantálja a gyártó. Az általában asztali készülékek kötelességszerűen lejátsszák a műsoros (szabványos) DVD-ket, de az egyéb formátumok idegenek a DVD-RAM-os készülékektől, és a DVD-RAM-okat sem olvassák a szabványos olvasók.

DVD-RW

A DVD-RW legismertebb támogatói a Pioneer, a Sharp és a Sony. Az elsőként megjelent újraírható formátumnak tűnik, mert a DVD-Forum nevű, több mint 40 tagú iparági csoportosulás formátuma. Lemezei nem igényelnek tokozást, és a normál DVD-olvasók is képesek a DVD-RW média letapogatására. A lemezek több mint 1000-szer írhatók, élettartamukat is évtizedekre garantálják a médiumgyártók.

DVD+RW

A DVD+RW támogatói a Dell, a HP, a Mitsubishi, a Philips, a Ricoh, a Sony, a Thomson és a Yamaha. Szintén kompatibilis a „hagyományos” DVD-vel, tehát a DVD+RW-ket olvassák a kereskedelmi lejátszók, továbbá ehhez sem kell tokozás. A Philips és a Sony tagja a már említett DVD-Forumnak, termékeikkel mégis a DVD+RW mellé teszik le a voksukat. Előnye még, hogy várhatóan hamarosan megjelennek a nagyobb adatátviteli sebességet igénylő, kifejezetten adattárolási célokat szolgáló, állandó forgási sebességű, ezt a formátumot hasznosító készülékek. Viszont a médiaalkalmazások az állandó adatátviteli sebességet követelik meg.
A jövő és a versenypiac dönti majd el, melyik formátum válik egyedüli szabvánnyá.