Millenium Szalon - Új gazdaság

 

Mi az új gazdaság? Egy felfújt, éppen kipukkadóban lévő luftballon, vagy a gazdaság feltartóztathatatlan változása, amely olyan jelenségekkel jár, amelyeket még nem ismerünk? Érdemes-e szembenéznünk e szokatlan jelenségekkel, komolyan vegyük-e a gazdaság megmagyarázhatatlan mozgásait? A Millennium Szalon Arts & Business Nights rendezvénysorozatának február végi izgalmas témáját Beck György, a Compaq vezérigazgatója, Jaksity György, a Concorde Rt. ügyvezető igazgatója, Keresztesi János, a Sun Microsystems ügyvezető igazgatója és Csaba László közgazdász, egyetemi tanár járta körül. A beszélgetést Demcsák Mária, a Piac és Profit főszerkesztője vezetette, s vendégeinek válaszaiból a nagyszámú hallgatóság kiválaszthatta a neki leginkább tetszőt, bár a lényeget illetően azonos véleményen voltak a vitapartnerek, inkább a hangsúlyokban volt némi eltérés.

Ez utóbbiak és a téma megközelítése jól tükrözték a résztvevők gazdasági státusát. A gazdaságkutató több szempontból vette górcső alá a kérdéseket, s úgy vélte, valóban beszélhetünk új gazdaságról abban az értelemben, hogy a felgyorsult technikai, informatikai fejlődés alapjaiban változtatta meg a gazdasági környezetet. Az e-businessben érintett két cég első emberének válasza is egyértelmű volt: az új gazdaság létezik, erősödik, s a szokatlan jelenségek, mozgások a szokatlanul gyors fejlődés, a nagy változások számlájára írhatók. A sikeres brókercég vezetője szerint nem új, hanem újabb gazdaság jött, jön létre, a jelenlegi változásokat ezért sorsfordulókkal, a nagy felfedezések, az ipari forradalom időszakával vetette egybe. A technológiai részvények gyors felfutását, majd kipukkadását pedig nem tartotta egyedi jelenségnek: a gazdaságban mindig voltak és lesznek is „csodavárók”. Minden résztvevő egyetértett abban, hogy a magyar gazdaság felzárkózásának kulcsa és záloga az informatika, az internet hazai elterjedése, s ebben a kormányzatnak nagyon nagy a felelőssége.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo