Áldomás a bizottságra

A borászat és a marketing, noha feltételezi egymást, a legutóbbi időkig nem nagyon értett szót. A vidékfejlesztési tárca ezen igyekszik segíteni. A borászok együtt olcsóbban, eredményesebben pályázhatnak.

 

Mindenképpen kell a marketingbizottság, s ezért szívesen is fizetjük a literenkénti tíz forintot, amelyet persze okkal lehet extraadónak nevezni - szögezte le Matolcsy Sára, az Etyeki Kúria Borgazdaság ügyvezetője. Bár nyomban hozzátette - hiszen több éve létezik ilyen „borászközteher" -, semmilyen elszámolást nem kaptak eddig a pincészetek, pedig érdekli őket, hogy a pénzből mennyi ment a borminőség ellenőrzésére, mennyi marketingre. A szakember azt is ajánlatosnak tartaná, hogy a járulék egy részét előre fizessék be a pincészetek. Gyakoriak a viták arról, hogy a nagy szőlőterületekről sokszor nem származnak igazán jó, minőségi borok, s hogy a támogatások nem igazságosak.

Békét hozó rendelet?

A vidékfejlesztési miniszter a múlt év novemberében bocsátotta ki azt a rendeletét, amely nemcsak a befizetendő járulékról intézkedik, hanem vélhetően békét is hoz. Megelőzőleg a bormarketing-programok kidolgozása és végrehajtása megtorpant, a szakmai szervezetek közötti nézeteltérések pedig egyre súlyosabbá váltak. A döntés-előkészítésben részt vevő, javaslattevő bormarketing-bizottság és a végrehajtásért felelős minisztériumi háttérintézmény, az Agrármarketing Centrum (AMC) között sem volt eredményes az együttműködés.

A rendelet átalakította a bizottságot, benne perdöntő helyet és felelősséget adva az Agrármarketing Centrumnak. Kíváncsiak is voltunk, hogy az új jogosítvány segíti-e a járulékokkal való jobb sáfárkodást.

Dr. Simon Péter, az AMC igazgatója a Piac & Profitnak elmondta: egyszerűsödött az eljárásrend, kimarad egy-két lépcsőfok, s így felgyorsul a döntéshozatal. A grémiumban kereskedelemmel, kommunikációval s természetesen borászattal foglalkozó szakemberek, hegybírók ülnek: jelenleg az „összeszokás" időszakát élik. Munkatervüket hamarosan nyilvánosságra hozzák.

Az idén is lesz egy egyéves kampánysorozat a vörös, a fehér és a rozé borok, a borszerdák érdekében. A járulékokból a pályázatokat is finanszírozzák, s nemcsak a már elindított kisprojektekét, hanem azokét is, amelyek például a médiában való megjelenést segítik. A legfontosabb nemzetközi vásárok nemzeti közösségi standjaira is eljutnak a magyar borok. A múlt évben sajnos nagy terméskiesés volt sok borvidéken, s erre tekintettel kell lenni a nemzetközi piac megszólításakor.

Bizakodók

A Pannonhalmi Apátsági Pincészetben talán áldomást is ittak annak hallatán, hogy más összetételű lett a bormarketing-bizottság. Azt vélik, hogy szakmailag kompetens emberek kezébe kerülhet a borkereskedelem támogatása.

- A termelők körében teljes szkepticizmus uralkodott, mivel a bormarketing-pénzek felhasználásának szakszerűségét, jogosságát, a számonkérhetőséget nem láttuk - tette világossá a pannonhalmi marketing- és kereskedelmi vezető, Illés Tamás.

Etyeken is, Pannonhalmán is jó néven veszik a marketingcélú támogatások pályázatának „piacra dobását". Az apátságot igen, de pincészetét, a kicsiny borvidék nedűjét alig-alig ismerik az országban. A vidékfejlesztési tárca azt tette lehetővé a 100 milliós támogatási összeg szabályrendszerével, hogy legalább tíz-tíz borászat közös bemutatkozását, marketingkiadványokban való együttes szereplését, rendezvényeken történő kereskedelemsegítő tevékenységét lehessen közpénzből finanszírozni. Pannonhalmán sem csak az apátságnak van pincészete - igaz, az ország legkisebb borvidékén eleve kevesen művelnek szőlőt -, de ők állnak a legjobban borászati technológiával, náluk a legnagyobb a kapacitás, és a tradíciók is az ő javukra billentik a mérleget.

- Az exportkapcsolatokkal, a hazai piaci terjeszkedéssel eddig sem csak a saját pincészetünk ázsióját növeltük, hanem a borvidékét is - fogalmazott Illés Tamás. - A folytatást is abban látom, hogy a borvidék egésze tudja megszólítani a fogyasztókat.

A marketingvezető azonban kesereg is: bármennyire is az évtized legjobb évjáratát könyvelhették el 2009-ben, a rákövetkező évben feleannyi volt a termés. Így aztán a marketingjellegű építkezésre is kisebb az esélyük, mivel esetleg kevesebb jut a támogatásokhoz szükséges önrészre.

Borhírtár

Segítség kis pincészeteknek. A Borbély Családi Pincészet hírlevelében azt írják, idén is részt vesznek a Decanter szervezésében a március 19-20-i VinCE rendezvényen. „Két kóstolóval is szeretnénk azokon a kispincészeteken segíteni, amelyek nem tudnak reklámra áldozni, azonban boraik megérdemlik az ismertséget. Donald Edwards Sinclair londoni sommelier korábban a neves citybeli borétteremben, a Le Bouchonban dolgozott, most pedig a New Generation borkereskedés csapatát erősíti. A VinCE előtt kiküldünk neki tíz palack bort, amelyeket március 19-én 11.30-kor Londonban kóstol kollégáival, a VinCE vendégei pedig élő adásban figyelhetik a kóstolót - természetesen ugyanazon borok kóstolása közben. Rowan Gormley, szintén brit üzletember egy rendkívül kreatív kereskedelmi struktúrát hozott létre, egy olyan webshopot, ahol a vásárlók minden borról megírhatják véleményüket, így egy új tétel vásárlása előtt számtalan borbarát tapasztalata segít minket. A vásárlók ugyanakkor befektetnek kis borászatokba, amelyek ezt kedvező árakkal hálálják meg. A VinCE vendégei a helyszínen szavazzák meg a tíz borból azt, hogy melyik kerüljön fel Gormley webshopja, a Naked Wines kínálatába..."

Gyógyvizet prédikálnak, és bort isznak. Mármint azok a vendégek, akiknek a javára kitalálták, hogy úgynevezett borturisztikai csomagokat is vásárolhatnak, ha éppen olyan gyógyfürdőben kúráltatják magukat, amelynek a közelében jobb borászatok is találtatnak. Felfedezték ugyanis, hogy a gyógyvizes helyeken többnyire már jó a szállodai kínálat, azaz: kezeltesse is, meg itassa is magát a vendég. Egy februári bejelentés szerint az első „házasítás" a sárvári gyógy- és wellnessfürdő számára adatik meg.

Borváros-projekt. Budapest XXII. kerületében a tervek szerint az egyes hazai borvidékek építészeti stílusát mutatják majd be a budafoki Záborszky pincészetben magvalósuló projekt segítségével. A múlt évben elhatározott, európai uniós támogatást is élvező vállalkozás megvalósításához 2011 januárjában írták ki az építési közbeszerzési pályázatot. A tervek szerint július második felében avatják fel a borvárost, értelemszerűen borászati és kulturális attrakciókkal.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo