„A templomi kripta mumifikálódott halottairól nem tudok, de ha lennének is, gondolom, akkor sem számítanának idegenforgalmi vonzerőnek. De kialakítottunk egy pinceágat, ahová ezoterikus magányra visszavonulhat, meditálhat a vendég." Bizonyosan a másik helyi legendát is könnyedén el tudja hárítani Sajtos István ügyvezető igazgató, így az sem árthat a ház jó hírének. A mai fülnek szokatlan történetet az Andrássy pincészetről mesélgették egykoron a helybéliek. A múlt század elején - szól a legenda - a kádakba gyűjtött szőlőt ifjú hölgyekkel tapostatta a gazda, attól lett olyan jó ízű a hegy leve. De már nincs meg az a régi borászat, s az akkori bor is mind lecsúszott a helyiek torkán...

Mínuszok és pluszok

Az ország más vidékéről Tarcalra származott ügyvezető igazgatót talán jobban boldogítanák a régmúlt meséi, mint napjaink valóságos krónikái, melyek végére rendre „kijózanító" csattanó kerül: Tokaj-Hegyalján a borászkodás képtelen eltartani a pincészeteket. Vajon ezek után egy új legenda, a zempléni üzleti világ kegyes hazugsága lesz-e az Andrássy-Szentkereszt Kft. - mely egyet jelent a hegyoldalban lévő birtokkal - és az Andrássy Hotel - a borászattal fizikai valóságában is összeépült négycsillagos wellness-szálloda - ama programja, hogy egymást erősítve, kiegészítve, a kétfajta gazdálkodást összeházasítva eltüntethetik a mínusz előjeleket a vállalkozás mérlegéből?

- Az a filozófiánk, hogy egységes vertikummá formálódjon a szőlészet, borászat és az idegenforgalom - magyarázza a cégkapcsolatot Sajtos István. - Másfél-két évtizeddel ezelőtt a borvidékünk alapvetően átalakult, kialakultak az egybefüggő, nagy szőlőbirtokok, s így főleg a külföldi kézbe került társaságok jutottak életképességet eredményező birtokméretekhez Tokajban, Tarcalon, Tolcsván, Sárospatakon. A mi „jogelődünk" is a felaprózottságról árulkodott, a Szentkereszt-dűlőben és környékén legalább kétszázötven embertől vásároltuk meg nadrágszíjparcelláikat.

Tokaj-Hegyalján a nehezebb dolgok azután következnek, amikor valaki megvesz magának egy-két dűlőt. Már a következő lépés is különösen nagy költségeket vonz maga után, hiszen szinte elengedhetetlen az ültetvény újratelepítése, mely négy évig csak viszi a pénzt, bort egy cseppet sem eredményez. Az Andrássy-Szentkereszt Kft. a falutól kicsit távol eső, a Tokaji-hegy „szoknyája" derekánál lévő részeket ültette be új szőlővel, a 2003-ban és 2004-ben lezajlott beruházás csak egy-két éve „dolgozik". A csaknem 17 hektár a birtok legjava, igaz, a közelben bérelnek még kisebb-nagyobb szőlőket, s kezdetét vette a legfrissebb befektetés, a mostanában megvett újabb 6 hektár újratelepítése. Ez a művelet is költséget, kiadást jelent, ráadásul akkor, amikor más gazdálkodók inkább a kivágást választják. Mi motiválhatja a vállalkozást?

- A tulajdonos Szabó József és az ügyvezetés egyformán abban gondolkodik, hogy a minőségi bor és borászat, illetve a minőségi vendéglátás együtt képes csak talpon maradni - mondja Sajtos István. - Azok a vendégek, akik megtalálják a borászatot és a kúriát, terveink szerint kapjanak többet, marasztalóbbat, mint egy-egy szállodai szobát meg egy gyorsan fölhörpinthető bort. Érezze jól magát több napon át ő is, a családja is: ezért fejlesztünk, ezért bővítünk, s ezért gondoljuk, hogy a mi befektetéseinkkel is Tokaj-Hegyalja egészének életre keltését kell szolgálnunk.

Kimondva-kimondatlanul a tarcali vállalkozás is legalább annyi fantáziát és reális lehetőséget lát abban, hogy vevőik, vendégeik helyben legyenek fogyasztói a hegy levének, mint abban, hogy a bort utaztassák az ország és a nagyvilág kereskedelmi hálózatai segítségével a boltok polcaira, az éttermek asztalaira. Lassan-lassan kezdi visszanyerni régi rangját, hírnevét a borvidék, amit az Andrássy pincészet ügyvezetője nem pusztán az illem kedvéért mond, hanem azért is, mert már megtapasztalhatja, hogy nemzetközi kiállításokon, borversenyeken, távol-keleti és amerikai üzleti útjaikon a szakértők, a vevők, a viszonteladók egyre inkább a helyén - a régi helyen - kezelik a tokaji bort.

Borpolitikai csatározások

A legutóbbi idők helyi „borpolitikai" csatározásainak az Andrássy pincészet messze nem tulajdonít akkora jelentőséget, mint azok a vállalkozások, amelyek vagy a nemzetközi hátterű nagyobb borászatok helyi egyesületében tevékenykednek, vagy azon cégek közé tartoznak, amelyek a hagyományosabb technológiákra esküsznek, s saját szerveződést működtetnek. A Szentkereszt-dűlő tulajdonosai a modern borokra vagy a hordók világára esküsznek?

- Szemmel látható a különbség - tesz az asztalra egy 1999-es és egy 2006-os aszút Sajtos István -, az egyik mélyebb, barnább, a másik szőkébb, könnyedebb. Az egyik már a kora miatt is jóval többet pihent hordóban, a másik a modern eljárások terméke, de ez is, az is akkor jó igazán, ha jól el lehet adni a piacon.

Nem csupán az ízek különbözőségéről tanúskodik a két bor, hanem arról is, hogy az egyikben - a hagyományosban - több mint egy évtizedet állt a borászat pénze. A reduktív borok gyorsabban születnek, gyorsabban kerülnek palackba, majd a boltok polcaira -másmilyen divatot, keresletet kiszolgálva. Az Andrássy pincészet számára mind a két felfogás, mind a két technológia és borkultúra követhető értéknek számít.

A Szentkereszt-dűlő főleg 2004-es telepítéseiből nem akármilyen időszakban lett először szüretelhető szőlő: éppen a világválság kitörését „köszönthette" az Andrássy pincészet az újborral. Persze nem nagyon lehetett visszaútban gondolkodniuk, a vertikum egyik fele - a szőlőtelepítés, a pinceépítés - feltételezte a másikat, a vendéglátást. Pénz kellett az elültetett vesszők gondozásához, a sorok megműveléséhez, később a szőlő feldolgozásának eszközeihez, például az új hordókhoz. És pénzt kért a kúria is, melyben szálloda s a szobákon, éttermen, konyhán kívül úszómedence, gőzfürdő, sókamra, szauna, jakuzzi, illetve „költséghelyek" sokasága jött létre: a hotel személyzetén túl más, a borvidéken nem teljesen tipikus szakmák művelőinek, masszőröknek, úszómestereknek béréről, továbbá a medencék megfelelő hőmérsékletű, tisztaságú vizéről az első pillanattól kezdve gondoskodni kellett.

- Nyeli a vertikum fejlesztése a pénzt, nem véletlen, hogy befektetőkben is gondolkodunk - teremti meg a pénzügyi hidat jövő, jelen és félmúlt között az ügyvezető. - Különböző támogatásokat pályáztunk meg, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program csaknem 80 milliós forrását éppen úgy „beépítettük", mint az agrártárca forintjait a szőlőtelepítésbe. A szálloda első üteme készült el így, a borászati fejlesztésre ugyancsak érkezett pályázati pénz, s traktort is így vásárolunk. A legújabban elnyert támogatás - a projekt értékének fele - pedig egy új, 800 milliós borászati üzem építésére megy el.

A 150 ezer palack eladásában gondolkodó Andrássy-vertikum marketingbefektetéseit is kezdi visszaigazolni a piac, Koreában, Japánban már fogyasztják a tarcali nedűket, Kína az újabb érdeklődő, az Egyesült Államokból szintén megjöttek az első rendelések. Kanadai partnerük „behívta" két borukat üzleti hátterű kóstolásra. Indiai esélyeiket sem tartják rossznak, nota bene: a kontinensnyi országban az édes-savanyú ízekhez szokott fogyasztók még egyáltalán nem ismerik a tokaj-hegyaljai borokat.

Méretre szabott számtan

A térségben nagyon csalóka számítások „segítenek" eligazodni még a rutintermelés gazdaságossági viszonyai között is. Elegendő arra gondolni, hogy tavaly a felvásárló vállalkozások kilónként 50 forint átlagárat fizettek, az Andrássy pincészetnek azonban körülbelül 200 forintjába került egy kiló szőlő előállítása. Ebből az is következik, hogy nem is tudnak ugyanazon a piaci területen jelen lenni, mint a helyi „rokon cégek", nekik sokkal inkább az a „számtan" a mérvadó, amely a pincészet méretére vetíti ki a szükséges árbevételt. A tarcali vállalkozás borásza, Zsurki Sándor nem is csodálkozott azon, hogy az egyik bevásárlóközpont polcán ötputtonyos aszúra potom 1500 forintért lelt, miközben az Andrássy pincészet ötputtonyosa 5 ezer forintba kerül... Van mit keresztfinanszíroznia a kúriának, de vajon képes is erre?

- Azt számoljuk, hogy nemcsak a borunk, hanem a magas minőséget képviselő szálloda szobáinak ára is a piaci átlagnak legalább a duplája - avat be a helyi matematikába Sajtos István. - Ha a szálloda jól megy, akkor benne a boraink is kelendők, mint ahogyan meg is vettek eddig húszezer palacknyit. Az export is kezd „beérni", elismerik a minőséget, s elfogadják árainkat a vevők.

A néhány jókora lépésre a világválság kellős közepén vállalkozó Andrássy-vertikum gazdái mostanában mintha a finomhangolás időszakára váltanának át. Ilyennek tűnik, hogy nem építenek pálinkafőzdét, de a szállodában mégis az Agárdon készített „koprodukciós" muskotályos és aszútörköly itókáikat kínálhatják vendégeiknek. A szőlőmag pedig a wellness specialitásai közé küzdötte fel magát, a belőle préselt olajban tokaji fürdőt venni sehol máshol nem lehet. A legdrágább egységek - az étterem, a konyha, a medence, a szauna és a wellness többi kelléke - elkészültek, így most már könnyebb a szálloda második ütemét megálmodniuk. De ez az álmodás mindennapos programja az ügyvezetőnek, hiszen állandóan látja a szomszédos telket, ahová a legelső adandó alkalommal felépítik az új, a meglévő 41 szobát szinte megduplázó épületszárnyat. Szó van róla, hogy az aszúeszenciát mint borkategóriát megszüntetik - például a sárga muskotályból készülőt -, a törvény erejével betiltják Magyarországon. Mégsem lehetetlen, hogy a vertikumi termékek, szolgáltatások fogyasztóinak - hála a milliárdos beruházásoknak - e jogi csapás dacára is sikerül jól érezniük magukat: az Andrássy pincészetnek és kúriának a Tarcalra érkező vendég lesz az igazi eszenciája.