Beruházási gyorsító

A kormányzat februárban újabb gazdaságélénkítő csomagot jelentett be, amely kiegészíti a tavaly novemberben elkezdett, a vállalkozások számára a válság leküzdéséhez nyújtott 1400 milliárd forintos programot. A bejelentés szerint a kormány a következő másfél évben 1868 milliárd forintot szán építőipari beruházásokra, elsősorban európai uniós források felhasználásával. Kérdés, a csomag milyen mértékben lesz képes javítani a hazai építőipar évek óta nehezülő helyzetén.

Az építőipar problémái nem új keletűek. 2008-ban összességében a hazai termelés a 2003. évi szintre esett vissza, a piac szűkülésével párhuzamosan pedig növekszik a körbetartozás, a bizalomhiány és a korrupció. A válság hatására az elmúlt néhány hónapban a nagyobb építőipari vállalkozásoknál folyamatosan bocsátottak el dolgozókat, és a kkv-knál is lehet leépítésekre számítani. A mintegy 1868 milliárd forintos kormányzati mentőöv most az európai uniós projektek felgyorsítását ígéri, így 636 nagyobb építőipari beruházás indulhat meg 2009-2010 között. Igaz, ezek a piac számára nem újabb megrendeléseket jelentenek.

Figyelemfelhívás
A csomag minden projektre tartalmaz időpontokat a közbeszerzés és a fizikai megvalósítás tervezett kezdésére. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium azonban felhívja a figyelmet arra, hogy ezek az uniós támogatást elnyert projektgazdák pályázataiban szereplő határidők, amelyek betartásáért a projektgazda a felelős. A közbeszerzési eljárások lefolytatására kalkulált idő is a törvény szerinti eljárási rendnek felel meg. Az eljárás elhúzódhat, ha szabálytalanság, érvénytelenítés vagy vesztes pályázók kezdeményezésére jogi eljárás terheli. A megjelölt árak, bekerülési értékek pedig a legtöbb esetben a közbeszerzés előtti becsült összegek, amelyek a verseny eredményeként jelentősen módosulhatnak.
Mindezek fényében a projektlista összetétele változhat. Ha a projektgazda eláll a megvalósítástól, határidőt mulaszt, vagy más szabálytalanságot, szerződésszegést követ el, az NFÜ visszaléphet a projekttől. Ebben az esetben az adott projektre szánt támogatás más beruházásokra fordítható.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) adatai szerint az építőipari szektor teljesítménye 2007-ben mintegy 1900 milliárd forint volt, és a KSH 2008-ra vonatkozó, folyó áron számolt adatai is ilyen nagyságrendet tükröznek, ami azt jelenti, hogy a 2009-2010-re meghirdetett beruházásélénkítő csomag körülbelül azonos értékű az ágazat éves teljesítményével. A Buildeconnak - a magyar és az európai építési piacok alakulását 1990 óta elemző és prognosztizáló tanácsadó cégnek a KSH nemzetgazdasági beruházások építési részére (lakás- és nem lakáscélú, valamint a mélyépítési ágazatra) vonatkozó statisztikáján alapuló - számításai hasonló képet mutatnak. Eszerint a 2007-es, mintegy 2700 milliárd forintos hazai építési piaci értékhez képest a 2010 végéig tervezett 1800 milliárd forint az építőipar kétéves teljesítményének hozzávetőleg a 40 százaléka.

Kereshető adatbázis

A Piac & Profit kérdésére az NFGM sajtóosztálya elmondta: a beruházásélénkítő csomag az építőipari ágazat minden szereplője számára ösztönzést nyújt. A magyar program - hasonlóan a némethez, a franciához és az amerikaihoz - három alapcélt követ: igyekszik megmenteni a hazai munkahelyeket, pénzhez juttatni a vállalatokat, továbbá élénkíteni a keresletet és a beruházásokat. Ennek érdekében az NFGM a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel (NFÜ) közösen, határidőkre lebontva elkészített egy rendszerezett webportálon, keresőszavakkal kezelhető tételes beruházáslistát, amely többek között tartalmazza 267 iskola, 78 városi terület megújítását, s több mint 400 kilométer vasúti és mintegy 350 kilométer közúti beruházást. Működik egy on-line Építőipari Piactér is, ahol a témában fellelhető uniós projektek és közbeszerzések között lehet tallózni. Mindez komoly segítség lehet a vállalkozások számára, hogy tervezhető módon munkához jussanak az elkövetkező időszakban.

Az elektronikus piactér hetente frissülő internetes keresőfelületét számos szakmai szervezet honlapján - http://www.evosz.hu/, http://www.vosz.hu/, http://www.iposz.hu/, http://www.maisz.hu/, http://www.mek.hu/, http://www.mmk.hu/, http://www.nfgm.gov.hu/, http://www.vati.hu/ - és kormányzati portálokon is megtalálhatják az érintett vállalkozások, és tájékozódhatnak az elérhető beruházásokról. A nagyobb összegű építkezések listája az építőipari projektek szűrt - speciálisan az iparági szereplők kérésére továbbfejlesztett - változata. A projektgazdák jelzése és vállalásai alapján az itt szereplő valamennyi munka elvileg az elkövetkező másfél évben elindul, ígéri a tárca. Erre az egyik biztosíték, hogy a felsorolt projektek már támogatási döntéssel vagy előzetes támogatási döntéssel rendelkeznek.

- A kormányzati intézkedés lényege, hogy növeltük a vállalkozások számára a tervezhetőséget. A cégek megkereshetik a tevékenységükhöz leginkább kapcsolódó fejlesztéseket, választhatnak a közoktatási intézmények felújítása, környezetvédelmi, egészségügyi, felsőoktatási beruházások, városrehabilitáció, közlekedésfejlesztés, turisztikai beruházások közül. Az NFÜ a projektek haladását nyomon követi, ellenőrzi, a változásokat pedig rendszeresen frissíti - hangsúlyozta a minisztérium illetékese.

Az építőipari piactér

Az Építőipari Piactér széles körű ingyenes információt ad az építőipari vállalkozóknak, akik így már a kiírás pillanatában értesülhetnek a számukra fontos közbeszerzésekről, uniós pályázatokról. Ezek alapján adhatnak ajánlatokat a beruházást elnyert szervezeteknek, vehetnek részt a kivitelezésben. A piactér másik fontos hozama, hogy fokozza az átláthatóságot és számon kérhetőséget, és az uniós és hazai közbeszerzési beruházások menete elvileg mindenki számára nyomon követhetővé válik.

A feltöltött adatokat három különböző típusú kereső segítségével böngészhetik az érdeklődők a http://www.nfu.hu/epitesugyi_kereso webcímen. Az „Uniós projektek" oldal azt a célt szolgálja, hogy az érdeklődők egy helyen tájékozódhassanak az uniós támogatású építési beruházások legfontosabb adatairól. A „Közbeszerzési eljárások" oldalon az építésügyi közbeszerzési eljárások adatai között lehet keresni, míg a „Nagy összegű uniós építési projektek" cím tételesen, határidőkre lebontva tartalmazza a nagyobb építésügyi uniós fejlesztéseket. Mindhárom kereső esetében alkalmazhatók összetett keresési feltételek is.

Gáspár Anna, a Buildecon ügyvezetője ugyanakkor úgy véli, a nagyrészt már előkészített projektek szereplői jelentős részben megvannak, így kevéssé valószínű, hogy ez a csomag a kkv-k számára számottevő munkalehetőséget teremt.

- A pályázatnyertes nemzetközi cégek a beszállítóikat sok esetben az anyaországaik vállalkozói-beszállítók kapacitásából választják meg - állítja az ügyvezető, aki szerint az építési piacra beszállító, illetve ott kivitelező mikro- és kkv-kör számára egyéb területeken is szükség lenne támogatásra.

Gáspár Anna szerint elsősorban az energiatakarékos épületfelújításokat, a települési közterületek élhetővé, fenntarthatóvá tételét, a határ menti kisprojektek megvalósítását és az energiamegtakarítás témáját lenne érdemes preferálni, hiszen ezek által több kkv-munkahely és exportképes tudás teremthető, és nemzetgazdasági szempontból is égetően aktuális feladatok végezhetők el. Az ügyvezető felvetette még azt is, hogy a folyamatban lévő mintegy 150-170 ezer lakás energiatakarékos befejezése például adó-, illetve egyéb kedvezményekhez, támogatásához lenne köthető.

Egyszerűsödhet a közbeszerzési eljárás
Az Országgyűlés 2008. december 8-án fogadta el a közbeszerzési törvény régóta javasolt módosítását, amelynek egyik célja a kkv-k helyzetének javítása. A módosítás szerint ezentúl a közbeszerzéseket minden esetben magyar nyelven is ki kell írni, az ajánlatokat magyar nyelven lehet majd benyújtani, és vita esetén is a magyar lesz az irányadó nyelv. Annak érdekében, hogy a kisebb vállalkozások is nagyobb eséllyel pályázhassanak, a jövőben a szerződéseket, ha ez műszakilag és gazdaságilag lehetséges, a kiíróknak kisebb egységekre, részekre kell majd bontani. A kisebb értékű beszerzések - 200 millió forintnál kisebb szerződési értékű építési beruházások és koncessziók - esetében a közbeszerzést csak az éves nettó egymilliárd forint árbevételt el nem érő vállalkozások számára tartják fenn.

Dupla előleg, csökkenő bürokrácia

A beruházások mielőbbi megvalósulását segíti elő az is, hogy a kormány 20-ról 40 százalékra - legfeljebb 300 millió forintra - növelte az uniós pályázatoknál felvehető előleg mértékét. A 2008. december 10-étől hatályos megemelt előleg a gazdaságfejlesztés operatív program, a közép-magyarországi operatív program 1-es prioritása, a regionális operatív programok gazdaságfejlesztési, illetve turisztikai célú prioritásai, valamint a társadalmi megújulás operatív programból finanszírozott munkahelyi képzést támogató projektjei esetén vehető igénybe. Az NFÜ tájékoztatása szerint az előleget a támogatási összegből lehet igényelni, amely vissza nem térítendő, tehát nem hitelhez kötődő. Az igénylés feltételeiről minden esetben az adott pályázati konstrukcióhoz tartozó útmutató rendelkezik. Az előleget a támogatási szerződés megkötését követően a pályázatot kezelő közreműködő szervezettől lehet igényelni. A feltételekről pedig a pályázat befogadásakor kapnak tájékoztatást a vállalkozások.

Az NFGM viszont azt mondja, az előleg hatása a projektgazdáknál már ma is közvetlenül érezhető, mert azt visszamenőleg is folyamatosan kapják a kedvezményezettek, illetve a támogatási szerződés megkötése után az eljáró szervezet 15 napon belül kiutalja. Eddig több mint ezer pályázat kapott megemelt előleget.

Szintén a piac élénkítését szolgálja az építési igazgatási eljárásokat érintő intézkedéscsomag, amely 2008-ban, hét tárca fokozott együttműködésével megkezdte a beruházások megvalósulását fékező bürokratikus akadályok lebontását.

- A tavaly júniusban elfogadott „salátatörvény" számos hatályos törvényt, kormány- és más rendeletet módosított, melyek a következőkre terjednek ki: épített környezet alakítása és védelme, nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások megvalósításának gyorsítása, a tervező és szakértő mérnökök, szakmai kamarák helyzete, valamint a tervpályázatok, a tervtanácsok, az építésfelügyelet, az építőipari kivitelezés, a közbeszerzésről szóló törvények és rendeletek korszerűsítése - ismerteti Gáspár Anna.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo