Mádl Ferenc üzletemberek között

 

Több mint háromszáz üzletember vett részt a Joint Venture Szövetség üzleti ebédjén, amelyet Mádl Ferenc köztársasági elnök is megtisztelt jelenlétével. A 32 ország mintegy 400 befektetőjét képviselő Joint Venture Szövetség meghívásának elfogadásával köztársasági elnökként első alkalommal találkozott szélesebb körben a gazdaság és az üzleti világ képviselőivel. Mint ahogyan Fekete István, a szövetség alelnöke üdvözlő beszédében fogalmazott: a Joint Venture Szövetség időszerű küldetése a Magyarorszgáon letelepedett tőke jó közérzetéről gondoskodni, a mindenkori kormányzat figyelmét felhívni az anomáliákra, és közbenjárni azok megszüntetése érdekében, továbbá olyan feltételek kialakításában közreműködni, amely alternatívát nyújt az itt képződő eredmény itteni befektetéséhez.
Mádl Ferenc hozzászólásában hangsúlyozta, mennyire fontosak azok az erőfeszítések, amelyeket a gazdaság szereplői az általános életszínvonal emelése érdekében tehetnek. A gazdaság húzóágazatainak különleges felelősségük van hazánk európai integrációs csatlakozásának elősegítésében és előkészítésében. A Magyarországon megtelepedett működőtőkét, korszerű technológiát és fejlett munkakultúrát meghonosító cégek a köztársasági elnök szerint a magyar cégekkel azonos elbírálás szerint, azonos versenyfeltételek között működnek. Gazdaságba integrálásuk közös érdek.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo