Koszta Károly, a VIV. Rt. vezérigazgatója nem is tud, nem is akar máshol és másokkal küzdeni, örülni, alkotni, csak a megszokott és szeretett régi kollégáival és a VIV-ben.

– Ez így nem teljesen igaz, Már hogy csak a VIV-nél dolgoztam. 1991-ben ugyanis az eredeti Villanyszerelő-ipari Vállalatot megvette a Siemens, s így pár évig siemenses alkalmazottként csináltam ugyanazt, mint annak előtte. Nem voltak azok haszontalan idők. Más dimenzióban tanultam meg látni, gondolkodni a gazdaságról, üzletről, cégről. A nagy rendszerekben való gondolkodásnak ma igencsak nagy hasznát veszem. Amit viszont hiába irigyeltem el a külföldi cégektől, mert nem tudtuk megvalósítani: az a hihetetlen összefogás egy-egy nemzet üzletemberei között. Azonnali reflexük a segítés, honfitársaik előnyös helyzetbe hozása. Nálunk még mindig a „szomszéd tehene” tipikus jelensége a tömeges.

– Hogyan állt össze újra a VIV?

– Már a rendszerváltáskor voltak vállalkozásaim. 1996-ban eljöttem a Siemenstől, mert főállás mellett már nem lehetett összefogni az egyre sikeresebb két kft.-met, a BAUINT és a VIVAL VIV-et. A két cég összeolvadásából lett a VIV Rt., amellyel meg tudtuk vásárolni a Siemenstől a valamikori VIV bicskei gyártóbázisát. A név és az alapgyártóbázis megszerzése hatalmas öröm volt. Építettünk gyorsan egy vadonatúj gyárat, közel félmilliárd forintból. Barátommal, üzlettársammal, őskollégámmal: Nagyiványi Andrással, aki a cégcsoport elnök-vezérigazgatója, körbevettük magunkat a régi kollégákkal. Mindannyian egyet szeretünk, egyért küszködünk, együtt vagyunk. Tulajdonképpen ugyanazt csináljuk, mint régen: gyenge- és erősáramú szereléseket, kis- és középfeszültségű berendezéseket. Tervezünk, gyártunk, kivitelezünk, üzembe helyezünk, és fővállalkozunk. Országszerte több mint négyszázan vagyunk.

– Azért ez az öt-hat év nem lehetett egy békebeli nyugalomban töltött időszak…

– Más ez a világ. Elképesztő a tempó, a változás kényszere, a bizonytalanság. Ma már stabil pénzügyi háttérrel rendelkezünk, de egy percre nem lazíthatunk. A pihenés még messze van.

– Miért ez a nagy ragaszkodás a céghez, névhez, szakmához?

– Ötvenhárom éves vagyok, villamosmérnökként végeztem. Voltam én már vezetőszerelő és szerelési igazgató, műszaki gyakornok és fejlesztési mérnök, értékesítésiosztály-igazgató. De legfőképpen családapa. Négy gyönyörű gyermekem és feleségem eltartásáról kell gondoskodnom. Nekem a család a legfontosabb. Csak családi környezetben vagyok képes létezni. A munkahely is egy nagy család. Ragaszkodom a megszokotthoz. Imádom az embereket. Mindig nyitva van az ajtóm. Nem zavar, ha egyszerre többen beszélnek hozzám. Vezetési módszerem borzasztóan egyszerű. Nagyon szeretem az úgynevezett brain storming módszert. Mindig kikérem a kollégák véleményét, a közös alkotásnál nincs nagyobb siker.

– Mi a véleménye a modern vezetési, szervezési metódusokról, stílusokról?

– Egyszer beiskoláztak egy vezetői tréningre. Érdekes dolgokat láttam, hallottam, de végig hiányérzetem volt. Hiányzott az egészből az ember. A személyes kapcsolat szerepe az üzletben, a jó hangulatú emberi viszonyok megteremtésének módszere és hatása. Én pedig már csak olyan maradok, amilyen. Úgy gondolom, hogy minden üzleti kapcsolatban, döntésben elsősorban emberek vagyunk, s minden más csak ez után következhet.

– Hogyan bocsátja el az alkalmazottait, ha szükséges?

– Sehogy. Nem tudom álmatlan éjszakák és rágódás nélkül megoldani. Sajnos, nagyon jószívű vagyok. Megszenvedem, ha végül is elkerülhetetlen a lépés.

– Miért hajt, miért dolgozik?

– Örömet okoz, hogy csinálhatom. Szakmai kihívás, ha megoldom a problémákat. S ha sikerül, hatalmas örömöt érzek. Öröm, hogy képes vagyok embereknek munkát adni, de nagy felelősség is. Ez utóbbi pedig talán a legnagyobb hajtóerő. Ha magam miatt már leállnék, az emberek eltartásának felelőssége megsokszorozza az erőmet.

– Stratégiai terv?

– Ha lesznek unokáim, csak velük szeretnék foglalkozni. Sok minden szépre, jóra, hasznosra tanítanám meg őket.