– Azt még csak el tudom képzelni egy művészről, hogy megálmodja az Operabált, de azt nem, hogy gyorsan leül az íróasztalához, üzleti tervet készít, cash-flow-t számít, megszerzi a százmilliókat, megszervezi a színpadépítést, az adminisztrációt, reklámot, marketinget. Ön képes volt erre?

– Gondolja, hogy tisztában voltam egy ilyen nagy rendezvény összes részletével? Elképzelni sem tudtam, mivel jár, sem pénzben, sem szervezésben. De nem is az én feladatom volt ez induláskor, 1996-ban. Gyulay Gusztáv barátommal közös vállalkozásban indítottuk el, az én feladatom a művészeti program összehozása volt. A pénzszerzés és a rendezvény minden gyakorlati vonatkozása az üzleti életben jártas társamra tartozott. Egy fillér nélkül vágtunk bele. Minden költséggel nagyjából tisztában voltunk, csak a jegyárakból várható bevétellel számítottuk el magunkat, de nagyon. Az első bál végül is 110 millió forintba került, s jó, ha 40 millió jött be belőle. Akkoriban nem aludtam valami jól. Hirtelen hatalmas adósságok nyomták a vállamat, s abból kikeveredni csak úgy lehetett, ha folytatom, amit elkezdtem. A második bált már mint egyedüli tulajdonos bonyolítottam le. Kénytelen voltam megismerkedni a füzetnyomtatástól a szponzorációig minden részletkérdéssel. S a másodiknál sem lehetett többet tudni a várható bevételekről. Ha valaki szervezett már ilyen nagyszabású, belépődíjas rendezvényt, az tudja, csak az utolsó pillanatokban derül ki, telt ház lesz-e, vagy fél ház.

– Nem beszélve arról, hogy a médiát és rajta keresztül a társadalmat is mintha irritálta volna a gazdagok csillogó világának helyszínéül kikiáltott Operabál. Félő volt, hogy a bált a politika is bojkottálja, nehogy bárki is megvádolhassa képviselőit a gazdagokkal való kollaborációval.

– Bizony, számolni kellett azzal, hogy gazdagok és szegények párhuzamba állításának ezzel az olcsó eszközével sokan fognak élni, s a potenciális résztvevők nem teszik ki magukat az esetleges támadásoknak. De az első két Operabál után már nem kellett tartanunk sem az állatvédők, sem a hajléktalanok tüntetésétől. A társadalom helyére tette az eseményt. Elfogadta, hogy az embereknek kell az álom, a csillogás, az ünnep, a semmivel sem pótolható báli hangulat.

– Az Operabál talán már a második alkalommal az élre ugrott a báli rendezvények sorában. A bálok bálja elnevezés kötelez. A rendezőknek pompában, műsorban, felhajtásban ki kellett tenniük magukért. Miközben a bevételek még mindig elmaradtak a kiadásoktól.

– Az volt a szerencsém, hogy nagyon jó alvállalkozói, beszállítói gárda alakult ki. S néhány partnerünk, mint a Zwack és a Gundel, hűségesen kitartott mellettünk. Ők biztosak voltak benne, hogy minden évben újra nyit az Operabál. A negyedik rendezvény már nullszaldóra jött ki. Persze az első évek veszteségét ki kellett valahogy fizetni. Kitaláltuk az Opera-látogatás intézményét. Turistákat hozok be a házba, melyért az Operaháznak is fizetünk egy igen tisztességes összeget. Nagy szerencsém, hogy jó kapcsolatokkal rendelkezem. Adományokkal, szponzorációkkal igen sokat könnyítettünk az anyagi helyzetünkön.

– Már jól alszik?

– Köszönöm, jól. Az utolsó két Operabál már némi nyereséget hozott. A tavalyi rekordot döntött a résztvevők számában. Egyébként már a második után megnyugodtam. Tudtam, hogy nyertem. A bált követő hétfőn egyfolytában csengtek a telefonok, foglalták le a következő évre a páholyokat. Ma sikk az Operabálon részt venni. Politikai, társadalmi vezetőink is rendszeresen itt vannak, kihagyhatatlan protokolláris kötelezettségeik közé emelték.

– Kinek akarta bizonyítani, saját magának vagy másoknak, hogy ki tud jönni előbb-utóbb tartozások nélkül?

– Is-is. De valójában bulldogtermészet vagyok. Egész életem arról szólt, ha rám osztottak egy szerepet, akkor azt akkor is tökéletesen el kell és végig kell játszanom, ha biztos bukásra van ítélve. Ezt ráadásul magam osztottam magamra.

– Némi szervezőkészség is kellett azért hozzá. Mikor tudta meg, hogy ezzel a képességgel bőségesen meg lehet áldva?

– Én nem hiszem, hogy ez valami extraképesség. Amikor tenoristaként a színpadon álltam, ugyanúgy figyelni kellett minden apró részletre, hogy a kompozíció tökéletes legyen. Azt hiszem, inkább szerencsém volt. Mondhatnám, csak olyan emberekkel találkoztam egész eddigi életemben, akikkel jól együtt tudtam dolgozni.

– A harmóniateremtés vagy a konfliktuskezelés képessége játszik ebben nagyobb szerepet?

– Ezen még soha nem gondolkodtam. Azt tudom, hogy nem vagyok konfliktuskerülő, sőt elébe megyek. De még azokkal az emberekkel is jóban vagyok, akikkel valaha összevesztem. Mikor megtudtam, hogy a bécsi Operabál sikeréért háromezer ember dolgozik rendszeresen, meglepődtem. De ha összeszámolom, a magyar rendezvény sem jön össze kevesebb munkából. Kell, hogy egymást támogató emberi közösségekben végezzük ezt a munkát.

– Mi a siker az ön számára?

– A siker: minden. Az oxigén. Nagyon jól érzem magam tőle. Ha belegondolok, hogy e nélkül kiöregedett tenoristaként hallgatnám otthon a régi lemezeimet…