Könyvajánló

 

A jövő esélyei
A Magyar Tudományos Akadémián folyó stratégiai kutatásokat összegző, Magyarország az ezredfordulón című könyvsorozatból két újabb kötet jelent meg. Vajda György Energiapolitika című könyve korunk legaktuálisabb témáinak egyikével, az energiahelyzettel foglalkozik, mint olyannal, amely földrészek, országok, régiók helyzetét szabja meg, emberek életét, jövőjét dönti el. A stratégiai kutatások számba veszik az energiaforrásokat, a környezeti hatásokat, az egészségre ártalmas következményeket, a társadalmi kapcsolatokat. Külön fejezetben taglalja az Európai Unió követelményeit és az állami szerepvállalás fontosságát e témában.
Az egészségügy Magyarországon című kötet az életminőség tényezőit vizsgáló program ötödik kiadványa. Sajátos, gazdasági nézőpontú tanulmánygyűjtemény ez Glatz Ferenc szerkesztésében, amelynek írásai a szakmailag szükséges, gazdaságilag pedig lehetséges egészségügyi ellátást vizsgálják, s benne a költségspirál alakulását. A legnagyobb hangsúly a megelőzés lehetőségének megteremtésén van, ám kiderül, hogy ez egyáltalán nem olcsóbb, sőt esetenként drágább, mint a hagyományos gyógyítás. A szerzők sorra veszik az egészségügyi ellátás résztvevőit, teljes képet rajzolva az életminőség javításának módozatairól.
A Magyar Tudományos Akadémia kiadása

Az a kicsi, ami hiányzik
Vidám hangvételű, mégis komoly szakkönyv jelent meg a közelmúltban a PanTel Rt. ügyfélkapcsolati igazgatójának, Erdei Magdolnának a tollából Őfelsége az ügyfél címmel. Az ügyfélközpontúság kérdését vizsgálták már gazdasági, marketing- és értékesítési szempontból. Szakosodtak rá tanácsadó cégek és szoftverfejlesztők, -gyártók. Kitalálták a stratégiát, megalkották a folyamatokat, kifejlesztették a technikát. De egyről szinte alig esik szó, az ügyfélkapcsolatban nélkülözhetetlen emberről. Külföldi szaklapok, menedzserkönyvek foglalkoznak ugyan a témával, de akik úgy gondolják, hogy a külföldről behozott technológia automatikusan beválik nálunk is, azok tévednek, állítja a szerő. Nem lehet a vásárlási szokásokat gombnyomásra megváltoztatni, ügyfélszolgáltató kapcsolatokat pusztán technikai megoldásokra bízni (CRM). Oly kevés hiányzik mai világunkban a jó ügyfélkapcsolat kialakításához. És az a kevés, ami hiányzik, éppen az emberi értékkel pótolható.
Gereblye Bt.

A törvény új lapjai
A mindennapok hasznos segédeszköze a Betéti társaságok kézikönyve, amelynek legújabb frissítése a 7., Alkalmazási jogviszonyok című részt aktualizálja a Munka törvénykönyvének 2001. július 1-jétől hatályos változásainak közlésével. Emellett új esettanulmányt közöl az egyszeres könyvvitelről és a hitelezési folyamat lépéseiről, amely a finanszírozási döntéshez nyújthat támpontokat. A kötethez csatolt ajándék szoftver számviteli politikai mintákat tartalmaz, köztük szerződéseket és fogalomtárat.
Verlag Dashöfer

Stílus- és lélekkorszak
A rangos Larousse művészettörténeti sorozatban eddig a reneszánszról, a modern művészetről és a XIX. századról jelent meg összefoglaló mű, a legújabb kötet a romantikáról szól. Ez a XIX. század uralkodó irányzata, de elsősorban lelkiállapota volt, amit a szerző, Gérard Legrand a kor politikai és társadalmi körülményeivel összefüggésben mutat be, gazdag és értékes képanyaggal illusztrálva a kor művészeinek munkásságát.
Helikon Kiadó

Korrajz a színésznő tollából
A zseniális színésznő, Mezei Mária élete alkonyán, 1981-ben gyűjteményes kötetben összegezte istenhitét, magyar gyökerű kultúráját és álmait a szeretet-színházról. A már ismert Vallomástöredékek című önéletrajzi munkának érdekes kiegészítése a most megjelent karcsú, Kedves hatalom! című kötet. Ez Mezei Mária színidirektorokhoz és Révai József népművelési miniszterhez írott leveleit gyűjti egybe, e kort tükröző, embert jellemző dokumentumokat.
Holnap Könyvkiadó

Összeállította: Sz. K.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo