Az Intel, a világ vezető számítógépchip-gyártója költekezéssel kívánja átvészelni a jelenlegi zavaros gazdasági időszakot, pedig növekedési terveinek elhalasztását és költségei csökkentését tervezte. Craig Barrett, a cég első embere az amerikai high-tech piac erős visszaesését látva elnapolta az alkalmazottak béremelését, és korlátozta az új munkaerő felvételét is. Megfogadta azonban egy elemző cég javaslatát: egy idei, 12 milliárd dolláros K+F termelési beruházással csökkenthetők az Intel költségei. Úgy látja, a negatív gazdasági tendenciák ellenére 2001-ben elérkezett annak az ideje, hogy a versenytársakkal szemben az Intel újra teret nyerjen, és új termékekkel törjön be a piacra. A szuperszámítógépekbe és csúcsszerverekbe szánt 64-bites Itanium processzorcsalád például a második negyedévben már piacra kerül, és a multimédiás használatra szánt Pentium 4-es processzoroktól is erőteljes értékesítési növekedést várnak a második félévben.
Véleményvezér
Nyugdíjazott fegyvereket küld Belgium Ukrajnának, drónok ellen teljesen jók
Ezt se gondolta volna senki.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba
Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.