Hitelekről hitelesen

A banki reklámok rendre a kínált termékek pozitívumait jelenítik meg, a velük járó kötelezettségekről viszont alig szólnak, akkor is csak nagyvonalúan. Már a szabályozó hatóságoknak is szemet szúrt a sok ködösítés, több esetben eljárás is indult. Az ügyfelek pedig nem értik, miért nem azt kapják, amit a reklámok alapján elképzeltek.

Bólogató kutya, pénzautomata, fagyigombócok, mérges törpék, nyári leárazás - a pénzintézetek a legkülönbözőbb ötletekkel állnak elő a lakosság figyelmének felkeltésére. Ezzel nem is lenne baj, ám a hiteles tájékoztatás gyakran hiányzik a hirdetésekből. A Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) egyre gyakoribbak a félrevezető reklámmal kapcsolatos eljárások. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez pedig ez év március végéig közel másfél ezer fogyasztói panasz érkezett, negyedével több, mint egy évvel korábban. Igaz, itt nem a hirdetések viszik a főszerepet, a legtöbben az elszámolást kifogásolják, vagy a szolgáltatás minőségével elégedetlenek.

Az igazság fele

A banki reklámok általában óriási számokról és biztonságot sugárzó szlogenekről szólnak, az érdemi tájékoztatás pedig apró betűvel, tekervényes körmondatba foglalva a hirdetés alján található, az átlagember számára gyakran értelmezhetetlenül. Mire valaki rájön, hogy betétjével, befektetésével nem is azt kapja, amit a hirdetés alapján elképzelt, addigra már be van fektetve a pénze. A "leértékelt" személyi kölcsönök, a halasztott tőketörlesztésű vagy a kezdő időszakra kedvezményt nyújtó jelzáloghitelek, a helyettünk fizető hitelkártyák viszont már súlyos eladósodásba sodorhatják a nem kellően tájékozottakat.

A banki reklámok felvázolják a könnyű és boldog életet, ahol az ember már előre élvezheti még meg nem keresett pénze előnyeit, de arra egyáltalán nem hívják fel a figyelmet, hogy mi lesz, ha a jövőben valamilyen oknál fogva nem tudja fizetni havi törlesztőrészleteit. Pedig a magyarok egyre jobban eladósodnak, a megszorítások ellenére vagy éppen a kieső jövedelem pótlására a legkülönbözőbb hiteleket veszik fel. A többség ugyanakkor nem ért a pénzügyekhez, elhiszi, amit lát, vagy hall, a következményekkel nincs tisztában. Egy idealizált kép alapján pedig nem lehet jól dönteni arról, mit válasszanak, és nem tudják, mire vállalnak felelősséget. Nemegyszer kezdődik a történet egy egyszerű áruvásárlási hitellel, aztán amikor nem tudják fizetni a törlesztéseket, a késedelmi kamatokkal megemelt összeget kénytelenek személyi kölcsönre váltani, később, ha van ingatlan, a kedvezőbb hiteldíjmutatóért jelzáloghitelre. Ha pedig már azt sem képesek fizetni, a bank hamar felmondja a kölcsönt, és ráteszi a kezét az ügyletbe bevont ingatlanra.

A pénzintézetek sem mérik fel kellőképpen a potenciális ügyfelek fizetőképességét. Működik ugyan egy bankközi adóslista (BAR), amelyen jelenleg 400 ezer ember szerepel, de a Bank Hitel Károsultjainak Egyesülete szerint a szám jóval magasabb ennél.

Fantasztikus kamatok

Betétet elhelyezni néhány helyen akár 5-8 százalékkal magasabb kamatra is lehet, mint másutt, pedig a bankok az infláció mértékénél nemigen ígérnek magasabb hozamot a begyűjtött forrásra. Már csak azért sem, mert nem éri meg nekik. A bankközi piacon ugyanis ilyen áron bármikor juthatnak pénzhez, ha hirtelen likviditáshiány lépne fel. Akkor hogyan licitálhatnak ilyen magasra? Több verzió is létezik, a trükkök igen kifinomultak.

Lehetséges, hogy új ügyfeleket akar magához kötni egy pénzintézet, ilyenkor általában az első egy-két hónapra jár az éves szinten meghatározott magas kamat, azt követően már az aktuális kondíciós listának megfelelőt számolják fel. Természetesen az ilyen betéthez feltételeket is szabnak: például kötelező a számlanyitás, és nemegyszer havi meghatározott számú átutalást is teljesíteni kell róla.

Előfordul, hogy csak bizonyos összeg felett, és csak a felső sávra vonatkozik az ígért magas kamat - például 10 milliót meghaladó betétnél a 10 millió feletti részre, és az is csak időlegesen.

Kedvelt módszer, hogy a pénzintézet a befektetett összeg egyik felét egy éppen forráshiányos befektetési alapjába vagy biztosítójába rakatja az ügyféllel, a másik felére pedig egy periódusra az ígért prémiumot fizeti.

Számszerűleg magas kamat járhat két-három éves futamidejű lekötésekre is, ahol a teljes befektetési időre állapítják meg a kamatot az éves helyett.

Versenyhivatali eljárások

A hitelek és hitelkártyák esetében még nagyobb a félretájékoztatás tétje. A hitelkártya-hirdetések az elmúlt hónapokban a szabályozó hatóságoknak is szemet szúrtak, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tetemes - köztük százmilliós - büntetéseket rótt ki számos nagy pénzintézetre. Egy példa: az egyik bank kamatmentes kártyahasználatot hirdetett, ám a valóságban ez csak annak jár, aki a periódus indulónapjától számított 45 napon belül teljes egészében visszafizeti az igénybe vett összeget, különben nemcsak a kinnlevőségre, hanem a teljes hitelkeretre felszámítják a 40 százalék körüli kamatot. De most vizsgálja a GVH nyolc pénzintézet és csaknem húsz kereskedelmi banki co-branded partner félrevezető hirdetéseit is.

A lakáshitelek terén is büntetett a versenyhivatal, többek között azért, mert egy három konstrukciót hirdető reklámban a feltüntetett kedvező teljes hiteldíjmutató csak az egyikre vonatkozott. Az is friss eset, hogy az egyik bank a folyósítási díj elengedésével népszerűsítette lakáshitelét, arról viszont már nem szólt, hogy ehhez különféle feltételeket is teljesíteni kell.

Úgy tűnik, a kiróható büntetés mértéke jóval alatta marad az elérhető profitnak, mert a szankcióknak nemigen van elrettentő hatásuk. Bár az is igaz, hogy nemrégiben, épp egy versenyhivatali eljárás eredményeképpen az egyik nagybank mintegy negyvenezer ügyfelének fizet vissza fejenként 15 ezer forintot, így mentesül a bírság alól. A versenyhivatal reméli, a példát mások is követik majd.

Holecz Noémi

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo