Hírek

 

Szövetségesek – Étekutalvány
Az étkezési utalványok forgalmazására szakosodott vállalatok szakmai szövetséget hoztak létre. Az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés megalakításának fő célja, hogy a munkaadók és munkavállalók lehető legszélesebb köre számár váljon hozzáférhetővé az a forgalmazási rendszer, amely egész Európában elterjedt. Magyarországon ma mintegy 12 ezer hazai vállalat több mint 800 ezer dolgozója részesül e juttatási formába.

*
GfK – Bolti felmérések
A GfK Hungária Piackutató Intézet – melynek tavalyi forgalma 811 millió forintot tett ki, erre az évre pedig 920–950 millió forintos bevételt tervez – a hazai kereskedelmi-marketingkutatások területén tovább erősíti pozícióját azzal, hogy a Dorel & Partners konzultációs és piackutató cégek május óta a GfK Hungária keretein belül végzik tevékenységüket. A GfK–Dorel Divízió vezetője és a kutatások irányítója a cégeket alapító Guillaume Dorel, aki elsősorban a kiskereskedelmi árak figyelésével, bolti felmérésekkel, telephely-kutatásokkal és kereskedelmi-marketingkommunikációs vizsgálatokkal szerzett magának hírnevet a szakmában. A GfK Hungária és a GfK–Dorel Divízió idén szeptemberben újra megrendezi nemzetközi kereskedelmi konferenciáját a kereskedelmi trendekről, illetve a bolttípusok sikeres működtetéséről. A cég legújabb adatai szerint idén az első négy hónapban Magyarországon tovább nőtt a hipermarketek részesedése a napi fogyasztási cikkek forgalmából: a tavalyi hasonló időszakban mért 8 százalékhoz képest már elérte a 12 százalékot. A napi fogyasztási cikkek közül mennyiségben az ásványvíz (44 százalék), az étolaj, a kakaópor (20-20) és a húskészítmények (19) forgalma növekedett az első négy hónapban a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

*
Musashi – Zöldmezős Ercsiben
Húszmillió dollár értékű zöldmezős beruházásra készül Ercsiben az autóalkatrész-gyártással foglalkozó japán Musashi Seimitsu cég. A körülbelül 4-5 hektáros területen az első fázisban 3-4 ezer négyzetméteres üzemcsarnok felépítését tervezi a társaság. A japán Musashi csoport, amelynek fő termékei a fogaskerekek, tengelyek, felfüggesztések és egyéb alkatrészek, s amelynek fő vevői közé tartozik a Honda, a Ford, a Mitsubishi, a Volvo, a Denso és a Suzuki, hét gyárat működtet Japánban és hatot külföldön: Kanadában, Brazíliában, Nagy-Britanniában, Thaiföldön, az Egyesült Államokban, valamint Indonéziában. Az Ercsiben épülő gyárból az Európában működő autógyáraknak szállítana a társaság.

*
Fehérvár – Légies
Nemzetközi utas- és áruforgalmat lebonyolító repülőteret készül építeni a volt börgöndi katonai légikikötő helyén az angol Wiggins befektetőcsoport, amely június elején tárta konkrét ajánlatát és részletes tervezetét a fehérvári városi vezetőség elé. A tervek szerint a 2003-ra megvalósuló ütemébe 20 milliárd forintot készülnek befektetni. A csúcstechnikát Fehérvár mellé telepítő repülőtér, ahol a légi mellett a közúti és vasúti szállítás is találkozna, előzetes vélemények szerint nemcsak a koronázóváros, de az egész Dunántúl gazdaságának és idegenforgalmának lendületet adna.
A PP megjegyzése: De a Velencei-tónak meg a telekáraknak annyi…

*
Biztosítók – Életzálog
Jelzáloghitelt nyújthatnak a biztosítók jövő év elejétől életbiztosítást kötött ügyfeleiknek. A hitel nagysága nem haladhatja meg a biztosítási összeget, illetve a terhelendő ingatlan hitelbiztosítási értékének 60 százalékát. A várható gyakorlat az lesz, hogy a forgalmi érték feléig nyújtanak majd hitelt a kérelmezőknek. A biztosító életbiztosítási díjtartalékának legfeljebb 5 százalékát fordíthatja jelzáloghitelezésre.

HBSP – Hármasban
Stratégiai szövetséget kötött banki internetes rendszer (HBSP) értékesítésére a Compaq Computer Magyarország Kft., a Microsoft Magyarország, valamint a Hypermedia Systems Számítástechnikai Kft., hogy minél szélesebb körben elérhetővé tegyék az Inter-Európa Bank Rt.-nél már két éve működő rendszerüket. A három cég által kínált rendszer szünetmentes, bárhonnan elérhető, gyorsabb és olcsóbb kiszolgálást tesz lehetővé mind a bankok, mind az ügyfelek számára. A HBSP csomag ára attól függően, hogy milyen funkciókat lát el, nagyságrendileg 60–100 millió forintba kerül; telepítése, illetve a bankok munkatársainak kiképzése 2-3 hónapot vesz igénybe. Jelenleg négy magyarországi pénzintézet rendelkezik internetes rendszerrel, az OTP Bank, a Citibank, a Raiffeisen Bank és az Inter-Európa Bank.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo