ORACLE – Számítógépes támogatás
Az e-business-szoftverek legnagyobb szállítója, az Oracle bejelentette: 15 ország több mint 400 nagy- és középvállalata az OracleSalesOnline.com ingyenes, szoftver- és hardverberuházást nem igénylő számítógépes értékesítéstámogatási szolgáltatás segítségével kereskedik. Az OracleSalesOnline.com alkalmazásai on-line érhetők el. Az új megoldással gyorsan föl lehet állítani egy 50–500 üzletkötőből álló csapatot, és az értékesítési szervezet bármely tagja a világ bármely pontjáról áttekintheti és irányíthatja az értékesítés folyamatát. Az OracleSalesOnline.com alapfunkciói, mint például az ügyfélkapcsolatok kezelése és az értékesítési folyamat vezérlése, a naptárfunkciók és a tevékenységütemezés, mint írtuk, ingyenesek, de a cég idővel, használati díj fizetése ellenében, további szolgáltatások bevezetését tervezi (üzletkötői jutalék és költségek elszámolása, előrejelzések, utazásszervezés).
INTEL – Csoportteszt
Szeptember közepén közel 200 hardver- és szoftvermérnök gyűlt össze az Intel új fejlesztése, az Itanium(tm) processzor 2000 utolsó negyedévére tervezett kísérleti bevezetésének előkészítéseképpen. A 3000 négyzetméteres tesztállomás csaknem 5 kilométernyi kábelt, száznál is több 20 amperes vezetéket és két terabájtnyi adattárolási kapacitást tartalmaz. A „csoportteszt” célja, hogy a platformokat nagy igénybevétellel terhelésnek vessék alá a kísérleti bevezetés előtt. „Közös feladatunk, hogy az Itanium alapú megoldások valamennyi elemének hatékony, megbízható és zökkenőmentes együttműködését biztosítsuk” – nyilatkozta Ron Curry, az Intel Itanium processzorcsaládja marketingprogramjaiért felelős igazgatója. Az üzletági támogató program keretében az Intel már a fejlesztés korai szakaszában széles körben hozzáférhetővé tette az alapvető műszaki adatokat és fejlesztési eszközöket, és több mint hatezer szerver- és munkaállomás prototípusrendszert – közel harmincezer egy- és többprocesszoros konfigurációt – osztott szét a résztvevők körében. A vállalat emellett több mint harminc Application Solution Centert hozott létre a világ különböző pontjain.
NOVELL – Az integráló erő
A Novell megjelentette DirXML nevű új szoftverét. A termék segítségével kialakíthatók az e-businessre való átállást felgyorsító új üzleti megoldások különösen a munkaerő-szervezés, a partner- és ügyféltranzakciók terén, és integrálhatók az egész vállalatnál az üzleti folyamatok és a már meglévő alkalmazások. Az új szoftver ugyanis a legmodernebb címtár-technológiákat az e-business közös nyelvén, az XML-en „fogalmazza meg”, és biztonságos adatcserét tesz lehetővé az interneten, az intraneteken és az extraneteken keresztül.
MobilCom – Ingyentelefonálás?
Nemsokára beköszönt az ingyentelefonálás korszaka – állítja Gerhard Schmid, a német MobilCom vezetője, bízva harmadik generációs UMTS-átviteli technikájukban. Ugyanis a jövőben nem a mobilhasználók fizetnek majd, hanem a mobiltelefonokon hirdető cégek. Az UMTS-technika segítségével a mobiltelefonok a multimédia univerzális eszközévé válnak, és ebben az időszakban ugyanazt tudják majd, mint ma az internet. A telefonálás csak „melléktevékenység” lesz. Maga a MobilCom, amely a német UMTS-árverésen két frekvenciát nyert el, a 2002 közepétől már használható UMTS-hálózatok működése nyomán 25–28 millió felhasználóval számol. Egy szeptember közepi német UMTS-árverés kapcsán a Deutsche Telekom főnöke, Ron Sommer úgy vélekedett, hogy az európai mobilpiacon további koncentráció várható, mert a magas UMTS-licencdíjak ismét felerősítik a fúziós és bekebelezési hajlandóságot. Sommer azt sem zárta ki, hogy a DT is más cégek rendelkezésére bocsátja a frekvenciáit.
SYNERGON – Ajtó a tudásra
A hagyományos képzési módszereket az elektronikus oktatás legújabb technológiáival ötvözte a Synergon Informatika Rt. és a DOOR Training Central Europe Kft. A két cég projektjének keretében az első közös e-learning (elektronikus tanulás) üzleti matematikával foglalkozik. A következő, október végétől tervezett képzés témája a vezetői visszajelzések. E képzési forma előnye, hogy az egyszerűen és hatékonyan elérhető, testreszabható, munka mellett elvégezhető, a hatása mérhető, és költséghatékony. A tananyag a célcsoporthoz belső hálózatokon és interneten jut el, a tanulás módszere, intenzitása és időzítése pedig a „diákra” magára vagy a cégre szabható. Az elektronikus oktatás folyamán dokumentálhatók a tanulási folyamat lépései, megírhatók a tesztek, és akár záróvizsgát is lehet tenni. Más oktatási módszerekhez viszonyítva egy fő képzési költsége kedvezőbb, mert kisebbek az oktatásszervezésre, az oktatók díjazására, terembérletre fordított összegek.
Véleményvezér
Nyugdíjazott fegyvereket küld Belgium Ukrajnának, drónok ellen teljesen jók
Ezt se gondolta volna senki.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba
Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.