Gúzsba kötött munkáltatók

A jövedelem a munkatársak motiválásának egyik legfontosabb eszköze. A nemzetközi összehasonlításban is magas közterhek miatt a magyarországi munkáltatók folyamatosan keresik a költségtakarékos bérezési megoldásokat. Ilyenek a természetbeni juttatások, igaz, ma már ezek többségét is személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás terheli.

A természetbeni juttatásoknak csak szigorúan szabályozott szűk köre adható adó- és járulékmentesen.

Étkezés, utazás, egyebek

A talán legelterjedtebb juttatás, az étkezési utalvány adómentes összeghatára – ellentétben az élelmiszerek árával – már három éve nem emelkedett. A meleg ételre szólóké jelenleg havi 2200, az élelmiszerboltokban is beválthatóké pedig havi 1400 forint. (1992-ben még mindkét kategória adómentes értékhatára azonos volt: 800 forint.)
A munkába járás költségeit – a közigazgatási határon kívülre – adómentesen megtérítheti a munkáltató. A csoportos, legalább négy dolgozót érintő személyszállítás is adómentes, még a helyi lakosok szállításakor is, miként a munkásszálláson való elhelyezés, bár ez utóbbi valószínűleg kevesek számára elérhető – és ne gondoljuk, hogy ilyen címen igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tagot elhelyezhetünk –, ha pedig a munkáltató az alkalmazottja szállásköltségét pénzben téríti meg, az már adóköteles (44 százalék szja és 11 százalék egészségügyi hozzájárulás) természetbeni juttatás.
Néhány juttatásnál, a pluszterhek elkerülése céljából, egyértelműen ki kell zárni a magáncélú használatot; ezt a célt szolgálja a mobiltelefonok hívásrészletező számlája vagy a gépkocsik útnyilvántartása.
A munkaruha-juttatás mint lehetséges kereseti kiegészítés a szabályok szigorodása után az érintettek többsége számára megszűnt.

Adóköteles, de…

Ám még az adóköteles természetbeni juttatással is jobban járhatunk, mint a bérfizetéssel. Nézzünk egy példát!
Egy alkalmazottnak, akinek a jövedelme a 40 százalékos sávba esik, a munkáltató bruttó 1000 forint pénzbeli jövedelmet fizet. Ebből a munkavállaló – az szja (40 százalék), a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék (3+8), valamint a munkavállalói járulék (1,5) levonása után – 475 forintot kap meg. Ez a munkáltatónak 1355 forintjába kerül, mert az 1000 forintot szakképzési hozzájárulás (1,5 százalék), munkaadói és tb-járulék (3, illetve 20+11) terheli.
Adóköteles természetbeni juttatás esetén az alkalmazottnak – mivel ez nem része az egyéni adóalapnak – nincs adó- és járulékfizetési kötelezettsége, a munkáltatónak a 475 forintnak megfelelő juttatás viszont csak 736 forintjába kerül az szja (44 százalék) és egészségügyi hozzájárulás (11) kifizetésével.

Biztosítások

A juttatások egyik elterjedt formája az önkéntes nyugdíjpénztári támogatás; jelenleg a 107 pénztár taglétszáma meghaladja az 1,1 milliót. A munkáltató havonta köztehermentesen fizetheti be a pénztártag javára a tárgyhónap első napján érvényes minimálbérnek megfelelő összeget; az ezen felüli befizetés már adóköteles természetbeni juttatás.
Sok munkáltató köt csoportos élet- és balesetbiztosítást is dolgozóinak. Németh György, a győri központú Független Biztosításközvetítő Iroda Kft. alkusza elmondta: irodájuk több biztosító ajánlatát közvetíti a cégek felé, s általában nyugdíj-, baleset-, betegség-, és életbiztosítási részeket is tartalmazó csomagokat értékesítenek. Ezen a piacon elsősorban a nagyvállalatok jöhetnek szóba, a kis- és középvállalkozások még nem elég tőkeerősek. Az alkusz úgy látja, a néhány évvel ezelőtti kezdeti lelkesedés után némileg leült a piac, igaz, talán a fizikai dolgozókat alkalmazó cégek területén más a helyzet, ahol már a kis- és középvállalkozók is belátták, hogy az alkalmazottak élet- és balesetbiztosítása nemcsak az esetleges perek elkerülésében segít, hanem a dolgozók elégedettségét is növeli.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo