Az MFB-tanulmány a világgazdasági jelenségek szélsőséges lefolyását feltételezi, és azok lehetséges középtávú hatásait vizsgálja. A fő kérdés, hogy a napjainkban zajló folyamatok és a hatvanas évek második felében, illetve a hetvenes évek elején történtek között lehet-e párhuzamot vonni.

- Melyek azok a tünetek, amelyek az elemzőket, illetve a gazdaságpolitikai szakembereket most elgondolkodásra késztették?

- A közvetlen kiváltó ok az amerikai másodlagos jelzálogpiac összeomlása, ám nem ez jelenti az igazi veszélyeket. A kilencvenes években rohamosan oldódott az a szigor, amely az Amerikai Egyesült Államok banki szabályozását addig jellemezte, és ennek következményeképpen az amerikai jegybank aktív monetáris politikája kockázatos üzletek felé vihette el a kereskedelmi bankszektort. Ez azonban csak egy jelenség, de nem feltétlenül annak a hosszú távú folyamatnak a kiváltója, amely akár kritikus változást is hozhat a világ gazdaságának berendezkedésében. Megkérdőjelezhető ugyanis, hogy az elmúlt tíz-tizenöt évben alapvetően tartós, kiegyensúlyozott és dinamikus gazdasági növekedés - elsősorban Amerika és a fejlődő országok egy részének, Kínának, Indiának, Brazíliának a gyors fejlődése - az elkövetkező években is folytatódhat-e változatlan körülményeket feltételezve.

- Mi áll az említett időszak kedvező növekedési folyamatai mögött?

- A gyors előrehaladást alapvetően három tényező generálta. Egyrészt a technológiai fejlődés felgyorsulása, illetve a nyolcvanas évek végén megjelent technológiai paradigma kiteljesedése. Másrészt a globalizáció következtében a pénz- és tőkepiacok liberalizálása, amely lehetővé tette egy olyan pénzügyi rendszer kialakulását, amely mint egy "kiegyenlítő tartály", világgazdasági méretekben optimális forráselosztást generál. Harmadrészt, hogy a transznacionális vállalatok tevékenysége fokozatosan átfogta a gazdaságot, egyre több országra kiterjesztve a növekedést. Mindez egy új típusú fejlődési hullámot indított el, ami a globalizáció által teremtett keretfeltételekkel együtt jelentős gazdaságpolitikai alkalmazkodást igényel. Az ehhez szükséges koherens elmélet azonban nem született meg napjainkig sem, nem alakult ki közgazdasági "mainstream", s így az alapvetően pozitív folyamatok mellett megjelenő kockázatok súlyos következményeket hozhatnak magukkal, ha a pénzügyi feltételek hirtelen megváltoznának. Az amerikai események erre világítottak rá.

- Milyen pénzügyi kockázatok mellett működik ma a világ?

- Tíz évvel ezelőtt a hét vezető ázsiai gazdaság összesített tartalékai sem haladták meg az 500 milliárd dollárt, szemben a mai 2300 milliárd dollárral. Ez a világtartalékok hatvan százalékát jelenti; önmagában Kína valutatartaléka 1450 milliárd dollárt tesz ki a 2007-es nyári adatok szerint. Korábban tehát elképzelhetetlen volt, hogy a felesleg Kínából áramoljon az Egyesült Államokba. Ma azonban egyes fejlődő országokban a rendkívül magas, 30-35 százalékos beruházási rátához 40-50 százalékos bruttó megtakarítási ráta társul, ugyanakkor a legfejlettebb országokban ez csak 18-22 százalék körüli - Magyarországon 2000-ben még 25 százalék volt, napjainkban viszont 20 százalék körülire és kedvezőtlen szerkezetűre változott -, az Egyesült Államokban pedig csak 12 százalék. Az USA-ban ezért nemzetgazdasági szinten is drasztikusan növekednek a hiányok. Ezt a deficitet ma már mintegy húsz százalékban a BRIC országok - Brazília, Oroszország, India, és Kína) - fedezik. Vagyis a most felzárkózó országok finanszírozzák a világgazdaságot, és ez óriási kockázatokat vet fel, még akkor is, ha mostanáig a rendszer globálisan szinte tökéletesen, egyes országokban persze akár komoly zavarokat is okozva, működött, működik.

A rohamosan emelkedő nyersanyag- és főleg energiaárak szintén kérdéseket vetnek fel. Egy évvel ezelőtt még egyetlen kutató sem merte volna kijelenteni, hogy a kőolaj ára tartósan száz dollár körül fog mozogni, míg ma az egyes makrogazdasági elemzők prognózisai a néhány éven belüli kétszáz dolláros árat sem tartják kizártnak. Arról van szó, hogy átalakult a világ energiafogyasztási szerkezete. A fogyasztás jelenleg leginkább azokban a gazdaságokban nő, ahol a feldolgozóipar aránya nagyobb - Kína -, és alacsonyabb a technológiai színvonaluk, vagyis a fajlagos energiafelhasználás minden eddiginél kedvezőtlenebb szerkezetet mutat. Figyelembe véve a fejlődő országok tíz százalék körüli növekedési ütemét, továbbra is drasztikusan növekvő energiaigényre kell számítani. Kérdés, hogy ez a kereslet meddig szolgálható ki a jelenlegi energiakitermelési és -fogyasztási struktúra mellett, és mikor jelentkezik a technológiaváltás szükségessége.

A tőke mellett a másik termelési tényező, a munkaerő alakulása szintén kérdéseket vet fel: ott a legkedvezőbb, ahol a tőke is rendelkezésre áll, vagyis Kínában és a távol-keleti országokban. Európában azonban kifejezetten kedvezőtlen folyamatokat tapasztalunk, párosulva az egyre súlyosabb demográfiai és termelékenységi problémákkal - az elmúlt másfél év kedvező termelékenységnövekedési üteme döntően konjunkturális okokra vezethető vissza. Többek között ez magyarázza, hogy az öreg kontinens leszakadt a világ fejlődési dinamikájától. Érdekes probléma a dollár-euró árfolyamkockázata is. Ha a dollár továbbra is ilyen volatilis, és persze drasztikusan gyenge, alulértékelt marad, rendkívül beszűkülnek az európai országok növekedési és manőverezési lehetőségei. Mindezeket végiggondolva kell feltenni a kérdést, hogy összességében fennmarad-e a napjainkat jellemző kedvező tartós világgazdasági növekedés. Az imént elmondottak alapján ugyanis látszik, hogy vannak kockázati tényezők, amelyek ha összegeződnek, akár stagflációhoz - a növekedés jelentős csökkenésével egyidejű magas inflációhoz - is vezethetnek.

- Ön most elkészítette egy lehetséges negatív forgatókönyv kockázati makrogazdasági elemzését. Ebben a kutatásában három lehetséges kimenetet vázolt fel a növekedés, a kamatok, az árfolyamok, a beruházások alakulására nemzetközileg, valamint Magyarországra vonatkoztatva. Melyek ezek?

- Úgy gondoljuk, hogy mindenképpen foglalkozni kell a gazdaságpolitikai átrendeződés lehetőségével. A veszélyek reálisak, és sem a Magyar Fejlesztési Bank, sem a magyar gazdaság számára nem érdektelen, hogy a forrásstruktúrák, a beruházási lehetőségek és a járulékos költségek, valamint a növekedési feltételek hosszú távon hogyan alakulnak.

A következő évek folyamatait értékelve az egyik lehetőség - nevezzük normál esetnek -, hogy nem következik be törés a világgazdasági folyamatokban, és a kiegyensúlyozott fejlődés feltételei gyorsan stabilizálódnak. Bár lehetnek gondok, például az árfolyamok volatilitásából következően, összességében azonban világszerte fennmarad az általánosan kedvező, igaz, a jelenleginél kicsit alacsonyabb, négy százalék körüli GDP-növekedési ütem a világ egészében.

A második változatban - ez az átmeneti forgatókönyv - abból indultunk ki, hogy nem kerül sor világgazdasági válságra, de a meglévő egyensúlytalanságok időről időre okoznak problémákat. Ebben a forgatókönyvben úgy véljük, hogy a válságjelenségek megmaradnak, de hatásaik nem adódnak össze, és nem lépik át a kritikus határt, ami növekedési szempontból nagyobb megtorpanással járna. Ebben a visszafogott elképzelésben már korlátozottabb és régiónként eltérő nemzetközi növekedést prognosztizálunk, növekednek a tőkeköltségek, és a jelenleginél jóval kedvezőtlenebb külső feltételek alakulnak ki.

A harmadik forgatókönyv pedig azt feltételezi, hogy a negatív hatások összegeződnek, és egy alapvetően monetáris oldalról kiinduló visszaeséshez és világgazdasági átrendeződéshez vezetnek. Ez a tőkeköltségeket drasztikusan megnöveli, és elsősorban stagflációt idéz elő. Ez komoly veszélyeket jelentene minden átmeneti gazdaság, így Magyarország számára is.

- Ön melyik szcenárió megvalósulását tartja leginkább valószínűnek?