Felvásárlás

 

NOVELL
A szoftverfejlesztéssel foglalkozó Novell Inc. július elején jelentette be, hogy felvásárolta az üzletviteli, menedzsment-tanácsadó Cambridge Technology Partners céget, így mostantól – eddigi termékei mellett – teljes hálózati üzleti megoldásokat is kínál. Mint azt Szittya Tamás, a Novell Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, a magyar társaság az elmúlt évben két és félszeresére növelte a személyi állományát, hogy a megoldásértékesítéshez kapcsolódó szaktudás iránti egyre növekvő hazai igényt minél magasabb szinten ki tudja szolgálni, s hozzátette, hogy noha a Cambidge-nek Magyarországon nincs leányvállalata, a Cambridge know-how hamarosan idehaza is elérhető lesz. A Novell Magyarország forgalmára a világcégnél bekövetkezett stratégiaváltás a jelenlegi pénzügyi évben még biztosan nem hat, a társaság idei árbevétele várhatóan a magyarországi informatikai piacéhoz hasonló ütemben növekszik Korábbi adatok szerint a Novell-termékekhez kapcsolódó hazai forgalom a 2000 októberében lezárult pénzügyi évben 3 milliárd forint nagyságrendű volt. Az értékesítés mintegy 80 százalékát a nagyvállalati licencértékesítés képviseli, 20 százalék a kisebb hálózatokhoz eladott dobozos termékértékesítésből és az oktatásból származik.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo