Felnagyított kisadók

A szándék jó, a megoldás bizonytalan - többé-kevésbé ezzel summázható a kormányzat terve, hogy az adóreformok előtt már hozzálát egyszerűsíteni, könnyíteni az adózás gyakorlatán.

Az ősz elején már jóval kisebb izgalom övezte az adózás átalakításának a tervét, mint korábban. Pedig a nyáron elhangzott bejelentések még arra utaltak, hogy már az idén is komoly lépéseket tesz a kormányzat e téren. Annak ellenére, hogy a koalíciós megállapodás egyik pontja szerint gyorsítják az adóreform előkészítését, a pénzügyminiszternek, illetve államtitkárának egy-egy nyilatkozatából már kiderült: legkorábban 2009-ben lehetnek érdemi változások.

Üzletre hangolva

Mégsem teltek el tétlenül a nyári hónapok, hiszen a kormánykoalíció nyáron megkötött megállapodása adott feladatot az adópolitika szakembereinek. A köztudatba pedig úgy ment át a terv, hogy hozzányúlnak a kisadókhoz, egyszerűsítik azokat. Egyed Géza gazdasági minisztériumi szakállamtitkár a Piac és Profitnak kijelentette, ennél jóval többről van szó, hiszen elérheti a 100 milliárd forintot az a haszon, amely az elindítandó program nyomán a vállalkozói környezet hasznát jelentheti. Most nem a mértékeket változtatja meg a kormányzat, hanem "csak" a fölösleges szabályozást igyekszik megszüntetni, s ebben a deregulációban valóban helye van adóbürokrácia számottevő mérséklésének.

Egyed Géza arra is utalt, hogy a Világbank legalább másfélszáz országban vizsgálta meg az üzleti környezetet, és jutott arra a következtetésre, hogy Magyarországon egy átlagos vállalkozás éves szinten 300 munkaórára járó költséget kénytelen adóadminisztráció címen elkölteni. A mikro- és kisvállalkozások számára - ez a kör a legnagyobb - ez komoly tehertétel. A szakállamtitkár kifejtette, hogy a felmérés csak megerősítette a szándékot: valóban sürgős beavatkozásra van szükség, s a múlt év őszén elindított Üzletre hangolva nevű program - azóta kormányprogram - az adóadminisztráció érdemi csökkentését szerves részévé tette. A politikusok is döntöttek, majd a kormányzat nekilátott a végrehajtásnak: lehetővé tenni a kisadók összevonását, a kapcsolódó adminisztráció minimalizálását, egyszerűsítését a ma már ismert átutalási, államkincstári informatikai hátterű technikák révén.

Szeptember végén a program részleteivel is készen lesznek a pénzügyi és a gazdasági tárcánál, a szakmai intézményeknél dolgozó szakértők.

- Negyvennél valamivel több vállalkozásokat terhelő adót, adófajtát tartanak nyilván, de négy-öt adótípus jelenti a bevételek zömét - mutat rá Egyed Géza arra, hogy mi is a tét, hol kell kutakodnia a minisztériumi szakembereknek. Az úgynevezett bagatelladók azok, amelyek a szakállamtitkár szerint is komoly elemzést igényelnek, s azt már most látni lehet, hogy közülük elég sokból kevesebb adóbevétel származik, mint amennyi az államigazgatás oldalán a beszedés költsége. Mivel a kormányzatban a tényeleges döntéseket szeptember végén hozzák meg, a szakállamtitkár csak vélelmezni tudja: a bagatelladók nagy részét célszerű lesz megszüntetni, mindenféle "jogutód" nélkül. Ahol meg a vetítési alap, az egyéb algoritmikus háttér megengedi, ott a kisadók összevonása a járható út, hogy egy adóbevallásban és egy adófizetési napon lehessen teljesíteni a kötelezettségeket.

A VOSZ többet (is) remél

Kit nem finanszíroznának?
A Bízunk Magyarországban elnevezésű klub rendezvényén a gazdasági tárca vezetője egyebek között kifejtette: már 2008. január 1-jétől bevezethetőnek tűnik a csoportos adóalanyiság választásának lehetősége. Kóka János magyarázata szerint ez a megoldás a cégek befektetési érdekeit szolgálja, ugyanis a cégcsoportokon belül egyszerre működnek áfabefizető, illetve -visszaigénylő vállalkozások, s e két irány eddig nem volt összevezethető, sőt. A befizető részlegek jó néhány hétig, hónapig finanszírozták az adóhatóságot, egészen addig, ameddig a visszaigénylés meg nem érkezett a másik részleghez.
Vajon mit reméltek, és mit kapnak az igazán érintettek, a vállalkozók, segíti-e már a legközelebbi időkben is munkájukat a vélelmezett korszerűsítés?

- A kisadók összevonása, illetve a befizetések összehangoltabbá tétele nagyon is indokolt - kommentálja Csomor Gábor, a VOSZ ügyvezető igazgatója a kormányzat szándékát. A legismertebb és legáltalánosabban "használt" kisadók között tartják nyilván a vállalkozók a munkaadói járulékot, a munkavállalói járulékot, a szakképzési hozzájárulást, a rehabilitációs járulékot, az innovációs járulékot, a környezetterhelési díjat, a kulturális járulékot.

Nem kétséges tehát, hogy komolyan segítené a vállalkozókat az ésszerűsítés, de Csomor Gábor nem hisz az adminisztrációs terhek csökkenésében. Úgy gondolja, hogy a befizetések tényének meg kell jelennie a nyilvántartásokban akkor is, ha összevonnak adókat. A VOSZ ezért inkább úgy fogalmaz, hogy a kormányzat végre díjazhatná az értékteremtő munkát az adópolitikán keresztül is, kivált, mert a rendszerváltás óta mindegyik kabinet meghirdette a vállalkozók támogatását, fejlődésük elősegítését. A versenyszférának valamilyen biztatást kellene kapnia: valóban kevesebb elvonással versenyképesebb környezetet teremt számára a kormányzat. Hiába jó elképzelés a kisebb adók összevonása, ha ugyanannyi feladatot kell a beszedett pénzzel finanszírozni, mint eddig, akkor sok minden nem változik a vállalkozások szempontjából.

- A költségvetés forráséhsége nem csökken, az államigazgatás, a központi apparátus területén ígért átalakítások jóformán el sem kezdődtek - állapítja meg Csomor Gábor, s következtet is, az egy vállalkozóra jutó adóteher nem véletlenül nőtt folyamatosan, sőt. - Nagy a valószínűsége annak, hogy csak egy kicsiny legális mag marad meg, amelynek az adóterhelése továbbra sem csökken, a többi vállalkozás pedig kényszerűen megszűnik, hiszen a tőkehiány oly nagy már, hogy nem tudják a kötelezettségeiket, befizetéseiket teljesíteni.

#page#

Az adózás egyszerűsítésén azt érti a VOSZ, hogy a teljes szabályozást generálisan felülvizsgálják, illetve mérséklik a befizetési kötelezettségeket. Ezt sokszor részletezték is, de az elmúlt csaknem két évtizedben mintha elbeszéltek volna egymás mellett a mindenkori kormányzat képviselőivel.

- Míg a vállalkozók hosszú távú folyamatokat szándékoznak menedzselni, s erre alapozva szeretnének adózni is, addig a politika egy-egy költségvetési, néha négy választási évben gondolkodik - fejti ki a szövetség nézetét az ügyvezető igazgató. Majd azzal summázza, hogy a rövid távú politikusi szemlélet miatt nem tudnak a kisebb vállalkozások hosszú távon felnőni, nagyobb, sőt nemzetközi vállalkozásokká erősödni. Minden választás előtt a VOSZ papírra veti elvárásait: az üzleti szféra mit kér a hatalomra kerülőktől a gazdaság fejlődése érdekében. Eddig egyszer fordult elő, hogy az ígéretből valamit meg is valósított az új kormányzat: bevezették az evát, illetve lehetővé tették a tartalékolást a későbbi fejlesztésekhez.

- A legutóbb is sor került elvárásaink ismertetésére, majd az ígéretekre, de a kormányzat adós az adóreformmal, a versenyképesség javítását szolgáló hatékonyabb ösztönzéssel - fogalmazza meg Csomor Gábor.

A versenyképesség az igazi tét

Nem ennyire lemondó és szkeptikus a nemzetközi tanácsadó cég adószakértője. Erdős Gabriella, a PriceWaterhouseCoopers vezető cégtársa, hiszen a Pénzügyminisztérium, illetve a többi tárca, ahol az egyeztetések esedékesek, nincsenek késésben a novemberben a Ház elé kerülő adójogszabályok előmunkálataival. Inkább a szakmai munkát megelőző politikai koncepció megfogalmazását gondolja kicsit hiányosnak.

- Ha a kormány célja változatlanul az, hogy egyszerűsítse az adórendszert, akkor azt üdvözölni lehet - érvel Erdős Gabriella, de azt is jelzi, hogy legalább 50 különféle adószámlaszámra kell pénzt befizetniük a vállalkozásoknak. Komoly ritkítás kellene, akkor lehetne valóban kevesebb az adó, s javulhatna a versenyképesség. Sőt, a csökkenő adminisztráció a költségek csökkenését vonhatná maga után mind a vállalkozásoknál, mind a behajtással foglalkozó adóhatóságnál. A kevesebb adófajta a hibalehetőségeket is csökkentené, hiszen éppen a kisadók esetében igaz az, hogy a vállalkozások egyre nehezebben igazodnak el, s akaratuk ellenére is gyakran tévesen adminisztrálnak.

Az adószakértői körökben tehát nem véletlenül gondolják, hogy a csaknem ötven adófajta bőséges megrostálásával csak "kereshet" az ország, kevés lenne, ha csak négyet-ötöt vonnának össze közülük. Ha másért nem, hát már csak azért is, hogy legalább az a 100 milliárd forintot kitevő haszon, illetve megtakarítás teljesüljön, amelyet az Üzletre hangolva program kapcsán a gazdasági tárca államtitkára "megelőlegezett" a büdzsé és a vállalkozóknak a javára.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo