Egy év alatt két táborra, elégedettekre és elégedetlenekre szakadt az eurózóna, és időnként úgy tűnik, az utóbbiaké a nagyobb. Azoké, akik nehezen alkalmazkodnak az új pénzhez. Egy felmérés szerint az europolgárok nem felejtik régi valutájukat: egyharmaduk még mindig frankban, márkában, schillingben, lírában stb. számol vásárláskor, sőt nagyobb összegek esetén a 90 százalékuk. S akadnak, akik nem kevés régi pénzt őriznek a párnájuk alatt.

Rövidesen azonban újabb eurólecke következik 300 millió vásárló számára: 2003. június végét követően megszűnik a kettős árjegyzés.

Drágítás és bojkott

Mivel az euró készpénz bevezetési árfolyama magasabb volt valamennyi régi nemzeti valutáénál, az új árak puszta számjegyei kevesebbet mutattak. A vásárlók azonban lankadatlanul átszámoltak, és nem hittek a szemüknek. Drágítással vádolták a kereskedőket, az olaszok, görögök, hollandok pedig a vásárlás beszüntetését is meghirdették, és szép számmal részt is vettek a bojkottban.

A gyengébb gazdasági teljesítmények, az év eleji áremelések, a januári gyengébb forgalom, a kényszerű kerekítések és az örök vásárlói gyanakvás szövevényében végül a piac tett némi igazságot. Több eurós országban 2002 gyengének bizonyult a kereskedelemben, olyannyira, hogy az év végi karácsonyi forgalom sem lendített nagyot az üzletmeneten. Az eurós vásárlók visszafogták költekezésüket, amivel szigorú ítéletet alkottak. Miről is? Feltehetően nem elsősorban a kerekítés vélelmezett egyirányúságáról, hanem sokkal inkább egy gyengébb fogyasztási, piaci és kedvezőtlenebb gazdasági helyzetről.

És a nyertesek? Ilyenek a franciák és a belgák, de úgy tűnik, ők egyelőre kisebbségben vagy legalábbis csendben vannak. Bár ez a csend most mintha megtörni látszana…

Kíméletlen mutató

Tény: gazdaságtörténeti távlatokban egy év rövid időszak. Ám az euró készpénz első évének az egyik legfontosabb tanulsága, hogy az új valuta ebben a visszaesésekkel terhelt időszakban sem omlott össze.

Persze az euró – amelyet a számlaközi forgalomban 1999. január elsején vezettek be az Európai Unió 11 tagországában, két évvel később pedig Görögországban – nem cél, hanem eszköz, a versenyképesség érdekében. Talán ez is az oka a bevezetése körüli vitáknak, illetve annak, hogy az eurólátlelet kíméletlen.

Könnyen egybevethetők ugyanis általa a termelékenységbeli különbözőségek, és kíméletlenül mutatja, mi mibe kerül. Nem kell átszámolgatni a más országbeli kirakat árcéduláját, a különbségek azonnal láthatók, és – főleg a nagyobb értékű termékek esetében – bevásárlóturizmusra ösztönöznek. Továbbá, mivel a nagy gyártók és a nagy áruházláncok áralkui is euróban zajlanak, az elért árnak pedig hamar híre megy, immár a sarki fűszeres sem teheti meg, hogy sokkal drágábban értékesítsen annál.

A magyarok is számolgatnak

Mire számíthatnak az eddigi tapasztalatok alapján az uniós tagság után a magyarok? Nos, egyfelől ez még egy kicsit odébb van, hiszen – bár az már biztos, hogy másfél év múlva belépünk az EU-ba – az eurózónához való csatlakozásunk időpontja egyelőre bizonytalan. Másfelől azonban a magyar vásárló már ma is nyugodtan eurózhat, miután turistaként, utazóként nincs más választása, s a határon belül is csak vásárlási szokás és tájékozottság kérdése, hogy összeveti-e a hazai árakat az unióbeliekkel. S ha nem is a tizenöt évvel ezelőtt jellemző mértékben, de napjainkban szintén akad példa arra, hogy a határon túlról szerez be valamit, egyszerűen azért, mert így olcsóbb. S ez fordítva is igaz: hozzánk is sokan jönnek vásárolni az eurós országokból.

Az eurózónához történő csatlakozás lehetséges időpontjának feltételei persze nemcsak szigorúak, hanem megkerülhetetlenek is. Ma még – mert például a megengedettnél nagyobb az államháztartás hiánya vagy éppen az infláció – nem lehetne bevezetni nálunk az eurót; elemzők szerint legkorábban öt, de akár hat-nyolc év múlva kerülhet rá sor.

Nem is szabad ezt sürgetni, hiszen az idő előtti bevezetés több hátránnyal, mint eredménnyel járhat. A várható előnyök közé tartoznak: az alacsonyabb reálkamatszint, a kisebb valutakockázat és a kedvezőbb mértékű tranzakciós költségek. Hátrány viszont, hogy megszűnik az önálló árfolyam-, valamint monetáris politika, kisebb lesz a fiskális mozgástér, és fennállhat a gazdasági növekedés visszaesésének veszélye is. Az infláció, a költségvetési hiány, az államadósság és a nominális kamatláb leszorítása ugyanis akadályozhatja a növekedést.

Egyelőre viszont csak bizakodni szabad.

Vámos György