EGY MONDAT A PÉNZRŐL

Székely Zoltánnak, a zsarolással gyanúsított országgyűlési képviselőnek köszönheti (?) az ország a millió forint új szinonimáját: a „dokumentumot”.

0,15 dokumentumot fizettek Egerben egy árverésen az Ezredforduló Egri Bikavéréért, amelyből ezer palack került kalapács alá, az összeget egy negyven palack bort tartalmazó százhúszezer forintos (0,12 dokumentum) kikiáltási árú kartonért fizették ki, egy másik, húszpalackos tétel pedig 64 ezer forintról (0,064 d) indult, és 120 ezerre emelkedett a licit során.
0,3 dokumentumot, azt is bruttó, adna a Magyar Rektori Konferencia a professzoroknak havi bérként, az egyetemi docenseknek legalább 0,2, az adjunktusoknak 0,15 dokumentumnyi alapilletményt javasolnak, az Oktatási Minisztérium szerint azonban ehhez nincs a költségvetésben elegendő fedezet.
2 dokumentumot is megér a feketepiacon az a szerkentyű, amelyet az alvilág kérésére fejlesztettek ki a szakemberek, s aminek segítségével bármilyen riasztóval felszerelt autót gond nélkül fel lehet törni; az egyszerűen csak „nyitó”-nak elkeresztelt eszközre a közelmúltban bukkant rá a rendőrség.
60 dokumentum értékű görög katolikus templomot szenteltek fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben, amely Makovecz Imre építész tervei alapján készült.
156 dokumentumot fizetett egy ismeretlen névadó a labdarúgó-bajnokság új, általa kitalált és elfogadtatott elnevezéséért, az ismeretlen a vásárlást és befektetést az reklámvilágban kívánja fialtatni, egyébiránt a focicsapatok ebben az idényben a központi bevételekből összesen 650 dokumentumot kapnak a napi kiadásaikra.
3000 dokumentum értékű, 5 kilométer hosszú útszakaszt avatott Kaposvár térségében Nógrádi László közlekedési miniszter; az elkerülő út első szakasza egy év alatt épült meg, a maradék 15 kilométer a tervek szerinti 2002-ben készül el.
300 000 dokumentum értékű tendert írt ki a Honvédelmi Minisztérium a honvédségi gépjárműpark 2001 és 2015 között esedékes felfrissítésére, hat közúti és hat terepjáró kategóriában, piaci információk szerint a megrendelésekben elsősorban a hazai gépgyártó kapacitást használnák ki, a Rába Rt. a DaimlerChryslerrel, az Ikarus a Renault-val párban pályázik.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo