Egy mondat a pénzről

 

13 Újabb teherrel sújtaná a kormány a lapkiadást, ismét felvetették, hogy az „információhordozó papírra” is kivetnének környezetvédelmi termékdíjat, amely a tervek szerint kilogrammonkénti 13 forint lesz, s ez legkevesebb 6 százalékos árnövekedést okozhat a lap- és könyvkiadásban.

100 ezer Jogerős ítéletet hozott másodfokon a Veszprém Megyei Bíróság büntetőtanácsa: helybenhagyta a csopaki élelmiszerboltban botrányt okozó Szabó Attila független parlamenti képviselőre — korábban a Fidesz-frakció tagjára —a garázdaság vétsége miatt első fokon kiszabott 100 ezer forint pénzbüntetést.

7 millió Javult a budapesti taxisszolgáltatás színvonala, a vállalkozók fegyelmezettebbek, sokkal kevesebben is fuvaroznak, mint egy évvel korábban, az ellenőrzések is e javuló tendenciát konstatálták: mindösszesen 7 millió forintnyi bírságot szabtak ki.

100 millió A tízmilliárdos veszteséget maga előtt görgető BKV Rt.-nek tavaly több száz millió forint bevétele származott a buszok, villamosok reklámcélú teljes átfestéséből, amely ellen most Demszky Gábor főpolgármester levélben tiltakozott.

510 millió Legalább 70 bűncselekményt követtek el, főként értékes műszaki, kozmetikai cikkeket, ékszereket és elrejtett bankjegyeket emeltek el a Ferihegyi repülőtéri szarkák, mire lefülelték őket, az okozott kár meghaladja a félmilliárd forintot, az utasok kártalanítása folyamatban van.

915 millió Tavalyi 3 milliárd forintos óriásvesztesége után az Inter-Európa Bank (IEB) Rt. az idén jó évet zárhat, az első félévben elért 915 millió forintos bruttó profit az év végére akár több száz millió forinttal is meghaladhatja a másfél milliárdos eredménytervet.

24,3 milliárd Lerakták a 22,8 milliárd forint értékű Örs vezér téri Árkád bevásárlóközpont alapkövét, a német Otto-csoport tagjának, az ECE Projektmanagementnek a beruházása a tervek szerint 2002 tavaszán készül el, az ingatlanfejlesztő cég még további 1,5 milliárd forintot költ területrendezésre a főváros legforgalmasabb csomópontjának tartott téren.

M. GY.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo