Egy mondat a pénzről

 

50 ezer Szélhámosságnak tartja a mars- és holdbéli telkek árusítását, az ezzel foglalkozó ingatlanközvetítő irodát pedig csalónak minősíti az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület; a cég 49 ezer 900 forintért kínálja az ingatlanokat a Földön kívüli planétákon, a pénzért a vevő bányászati és temetkezési jogot kap, viszont be kell tartania a Hold-szövetség Hold-alkotmányát.

105 ezer Szemeszterenkénti 105 ezer forintot kaphat hitelbírálat nélkül jövő szeptembertől minden felsőoktatásban tanuló diák, s szabadon lehívhatja számlájáról.

680 millió A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletében elutasította Palotás János 680 millió forintos követelését a Postabankkal szemben, azzal az indokkal, hogy Palotás nem a bank valós gazdasági helyzetét, hanem jövőjét illetően volt tévedésben, ez utóbbi pedig beletartozik a szokásos részvényesi kockázat körébe.

1 milliárd A kormányzat jövőre egymilliárd forintot kíván fordítani a turisztikai információs rendszer kiépítésére, a tervek között szerepel a jelenleg 105 irodával rendelkező Tourinform-hálózat fejlesztése is.

3,7 milliárd A felszámolás alatt álló Realbank megkezdte a károsultak kifizetését, több csomagban mintegy 3,7 milliárd forint előleget továbbított, az elismert hitelezői igények 7,1, a vitatottak 8,6 milliárd forintot tesznek ki, a rendelkezésre álló vagyon 12,8 milliárd forint.

5 milliárd A Pusztaszőlősön napokban elfojtott, csaknem három hónapig tartó gázkitörés 5 milliárd forint körüli kárt okozott, a veszteségek döntő részét az elégett gáz értéke adja, de tetemes költséget jelent a mentés és a kártérítés összege is.

9,5 milliárd Az MTV Rt. köztartozásaiból várhatóan 9,5 milliárdos adósságot engednek el az Országgyűlés költségvetési bizottsága javaslatára.
100 milliárd A bankszektor adózás előtti nyeresége az idén várhatóan mintegy 100 milliárd forintra nő, az első fél évben a kereskedelmi bankok már mintegy 50 milliárd forint nyereséget könyveltek el.

Mezővári Gyula

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo