Egy mondat a pénzről

 

0 forint A belga befektetők által életre hívott ingyenes internetszolgáltató, a Freestart 40 ezer, az osztrák hátterű kiwwi 25 ezer magyar modemes ügyfélnél tart, ez jelentős arány a hazai modemes előfizetők összesen 220 ezerre becsült és a piacot vezető MatávNet 100 ezer fölé emelkedő táborához képest.

5 ezer Júniusban összesen hetvenezer embernek lesz lehetősége újra látni-hallani az Illést, a Metrót és az Omegát; az ötezer forintos belépőket elsősorban cégek vették meg, bár biztosan sok magánszemély is pályázott volna rájuk, hogy közel három órán át élvezhessék a koncertet.

1 milliárd Eredményesen zárta a 2000. évet a Magyar Posta Rt., várhatóan egymilliárd forint körüli adózás előtti nyereséget ér el.

1,5 milliárd Hozzávetőleg 1,5 milliárd forinttal tartoznak az autósok a fővárosi parkolóhelyeket üzemeltető cégeknek, amelyek képtelenek behajtani kinnlevőségeiket, nem kapják meg ugyanis a renitens autósok nevét és címét, mert ehhez az gépjármű alváz- és motorszámát is közölniük kellene a Belügyminisztériummal.

25 milliárd A Pénzügyminisztérium támogatja az egészségügyi miniszter javaslatát, amely szerint a gyógyturizmus fejlesztésére szánt 25 milliárd forintból más egészségügyi beruházásokat is finanszíroznának; a miniszter azt ígéri, február végére elkészül a két évre szóló fejlesztési terv, s erre alapozva május végére állhat össze az egészségügy stratégiai programja.

400 milliárd A Bank Austria (BA) szakértői szerint idén is Magyarország éri el a reformállamok közül a legnagyobb növekedést mintegy 5 százalékkal; jelentésükben megemlítik a Széchenyi-tervet, amelynek révén a következő 2-3 évben 400 milliárd forint értékű közberuházást szándékoznak a gazdaságba pumpálni, s megállapítják, hogy bár e terv hatásai csak egy év múlva lesznek értékelhetők, az ország mindenképpen hosszabb távú, erőteljes fellendülést él majd át.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo