Denso: pénzben mérhető a hozam

Az 1997-ben alapított Denso Gyártó Magyarország Kft. (DMHU) 1999 óta állítja elő hazánkban a dízelmotorok egyik leglényegesebb alkatrészét, az Euro III. károsanyag-kibocsátási szabványnak megfelelő dízeladgoló pumpát.

Annak érdekében, hogy környezeti teljesítményének folyamatos javítását és környezeti irányításának áttekinthetőségét biztosítsa, a Denso Corporation az ISO 14001 nemzetközi szabványnak megfelelő Környezetközpontú Irányítási Rendszert (KIR-t) épített ki a vállalati működés érintettjei számára. A rendszer irányításáért a környezetvédelmi szervezet a felelős. Ebben tizenhárom tag vesz részt. A gyár tizenegy különböző részlegében környezetvédelmi koordinátorokat neveztek ki; ők felelnek azon a helyen a KIR megvalósításáért és az egyes kisebb helyi projektekért. Ugyanakkor a KIR minden dolgozó számára mindennapi gyakorlat.

A környezettudatos szemlélet már a létesítmény felépítése kapcsán hangsúlyt kapott: az épületeket igyekeztek úgy kialakítani, hogy minél több természetes fény jusson a munkahelyekre. Külön bizottság jött létre a racionális energiafelhasználás módjának kidolgozására és bevezetésére; 2000-ben 13 millió forintos beruházással – helyi világítások telepítésével, a fűtés- és hűtésrendszerek optimalizálásával – javították az eredményeket. A beruházás két és fél hónap alatt térült meg, és termékenként 20–25 százalékos energiamegtakarítást tudtak elérni.

A DMHU különös figyelmet fordít a dízeladagoló pumpa előállítása során keletkező hulladék mennyiségének csökkentésére és a szennyvíz tisztítására is. A Ferroclean halogénmentes mosófolyadék újrahasznosításához és újrahasználatához 250 ezer forintos beruházásra volt szükség, amely nem egészen két hét alatt megtérült, ugyanis az üzem oldószer-vásárlási igénye a háromnegyedével csökkent.

A hulladékot tömörítve szállítják el, így kevesebb a fuvarköltség, ráadásul a nem veszélyes anyagokat újrahasznosításra adják át. Az ebből származó bevétel évente 9,5 millió forint. Az olajok újrahasznosításával 900 ezer forinttal csökkent az évente fizetendő hulladékártalmatlanítási díj, miközben a rendszer működtetési költsége mindössze 400 ezer forint. Szennyvízkezelés után végzett centrifugálással sikerült csökkenteni a gyár vegyszerfelhasználását és a keletkező szennyvíziszapot. A tavaly realizált mintegy egymillió forintos beruházás nyolc hónap alatt térült meg az általa elért évi 3,5 millió forintos megtakarítás révén.

A DMHU időszakonként megfogalmazza környezeti céljait, megvalósításukra irányítási programot dolgoz ki a felelősök és a határidők pontos megjelölésével. Jelenleg a leghangsúlyosabb terület a KIR erősítése, a hulladékok további csökkentése, az üvegházhatás minimalizálása, a veszélyes anyagok kiváltása és a kommunikáció erősítése a társadalommal, illetve a szerződéses partnerekkel.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo