Csomag kicsiknek

Az Európai Unió az egész uniós térségre szabott kisvállalati intézkedéscsomagot vezet be hamarosan, amelyről nemrégiben egyeztettek a versenyképességgel foglalkozó európai miniszterek.

Magyarország ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint a legtöbb uniós tagállam: hogyan lehetne a kisvállalkozásokra alapozni a foglalkoztatást és a növekedést. A megoldások keresése is hasonló irányban történik, s e téren Magyarország előbbre tart, mint a tagországok többsége, de a fejlettebb országokhoz képest messzebbről indult, ezért is kell jobban sietnie - közölte a Magyar Távirati Irodával Bajnai Gordon a versenyképességgel foglalkozó európai miniszterek nem hivatalos franciaországi találkozóját követően, ahol a fő téma az uniós kisvállalkozói intézkedéscsomaggal kapcsolatos tagállami vélemények egyeztetése volt.

Magyar véleményezés

Az európai kisvállalkozói intézkedéscsomag, azaz "Small Business Act" for Europe (SBA) című közleményét 2008. június 25-én fogadta el az Európai Bizottság. Az SBA tíz alapelvet határoz meg a bizottság és a tagállamok számára a vállalkozásfejlesztési politika területén, valamint négy jogszabályjavaslatot említ meg.

Az SBA bizottsági előkészítése során a 2008. március 31-éig tartó konzultációban a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium is megalkotta véleményét. A szaktárca a kis- és középvállalkozói szektor szakmai szervezeteit, érdekképviseleteit is állásfoglalásra ösztönözte, és a Versenyképességi Tanács elmúlt időszakban tartott informális ülésein - áprilisban és júliusban - is megvitatták az SBA-t.

Magyarország üdvözölte az átfogó bizottsági kezdeményezést, és megfogalmazta elvárásait, legfőbb prioritásként az adminisztrációs terhek csökkentését jelölve meg. Ezenkívül a kkv-k határon átnyúló tevékenységeinek ösztönzésére további ötletek kidolgozását javasolta, s a kkv-k közbeszerzésekhez jutásának elősegítéséhez a szabályok pontosabb, következetesebb alkalmazását tartotta szükségesnek.

Ősszel elfogadhatják

A szabályozás, amely minden jogszabály esetében kötelezővé tenné a kisvállalkozásokat sújtó terhek előzetes vizsgálatát, Bajnai Gordon szerint ősszel várhatóan elfogadható lesz. Az adminisztrációs terhek csökkentésére Magyarországon megkezdett folyamatot, amely a következő időszakban a gazdaságpolitika egyik prioritása lesz, az Európai Unió is támogatja, mert egész Európában gondot okoz a bürokrácia, túl sok a felesleges jogszabály, s ez nehezíti a vállalatok versenyképességét.

A bürokráciacsökkentés és a finanszírozási kérdések mellett Magyarország támogatja azt az uniós javaslatot is, amely lehetővé tenné, hogy úgynevezett európai zártkörű vállalatok jöjjenek létre - mutatott rá a gazdasági miniszter.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo