Cserepad

 

Csák János lett a CA-IB Értékpapír Rt. új vezérigazgatója és egyben tagja a CA-IB csoport igazgatótanácsának is. Csák János, aki Benke Ákostól veszi át az irányítást, március 1-jétől tölti be új pozícióját. Benke - aki Lantos Csaba tavaly őszi távozása óta megbízott vezérigazgatóként vezette a céget - továbbra is betölti ügyvezető igazgatói pozícióját, és irányítja az értékpapír-kereskedelmi üzletágat.

Gecser Ottó marketing- és internetvezérigazgató-helyettes április 30-ával, saját kezdeményezésére megválik a Matávtól. Távozási szándékát az üzleti egységek megváltozott szerepével, a központi marketingvezérigazgató-helyettesi funkció változásával indokolta.

Gerő László, a cég korábbi kereskedelmi igazgatója a jövőben az operatív üzletviteltől függetlenül, különböző üzletfejlesztési programokban segíti a Microsoft Magyarország munkáját.

Straub Elek, a Matáv Rt. elnök-vezérigazgatója lett a Westel elnöke a cég februári közgyűlésén.

Takács Péter tölti be március 5-től a Microsoft Magyarország kis- és közepes vállalatokért felelős kereskedelmi igazgatói posztját, aki három éve dolgozik a magyar leányvállalatnál. Korábban üzletágvezetőként a Microsoft kis- és közepes vállalatokat érintő kereskedelmi modelljének kialakításával foglalkozott.

Tátrallyay Géza (a MAVA Befektetési Kft. partnere), Willard John L’Heureux (a TriGránit Fejlesztési Rt. elnök-vezérigazgatója, a West End City Center fejlesztője) és Füzes Péter (az Avaya Communication regionális igazgatója) a három új tagja a Marketlink Kft. igazgatótanácsának, miután Magyarország piacvezető ügyfélszolgálati központjába a Hungarian Equity Partners L. P., egy magánkézben lévő részvényalap 4 millió dollár (1 140 000 000 forint) értékben fektetett be. A tanács három további pozícióját továbbra is a Marketlink Kft. alapító tagjai, David M. Lee, Paul A. Brown és Jonathan M. Lee töltik be.

Tóth Lászlót választotta vezérigazgatójává a Dunaferr Rt. februári, rendkívüli közgyűlése, amikor megszüntette Horváth István elnök-vezérigazgató munkaviszonyát. Tóth László 55 éves. Pályafutását a Beton- és Vasbetonipari Művek Dunaújvárosi Épületelemgyárának házgyári technológusaként kezdte, 1968-tól pedig különböző beosztásokban a Dunai Vasmű, illetve a Dunaferr vállalatcsoport dolgozója. 1990 és 1996 között a Dunaferr Ferromark Kft. ügyvezető igazgatója, 1995-től a Dunaferr Skinfix Kft., 1996-tól a METAB Fémfeldolgozó Kft. ügyvezető igazgatója. 1992-ben a Dunaferr vállalatcsoportnál elnyerte az Év Menedzsere kitüntetést.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo