Sokan leélték életük javát úgy, hogy harmóniában voltak környezetükkel, önmagukkal, életük rendben folyt, kiigazodtak, ismerték mozgásterüket, kezelték a szituációkat, ki-ki a maga habitusa és értékrendje szerint. Azután egyszer csak észrevették, hogy környezetük reakciói megváltoztak.

Most értetlenül állnak a fenekestül felfordult világgal szemben. Kétségbeesetten kérik számon rajta, miért nem ugyanazokat az outputokat adja inputjaikra, mint annak előtte. Ám minél több idő telik el értetlenségükkel, annál jobban elszakadnak, leszakadnak a mai való világtól. Amely személyiség alkalmas volt a tegnapi világban való élésre, annak ma egészen más képességek kifejlesztésére, erősítésére van szüksége, hogy uralni tudja életét. Hát még holnap! Mert olyan világban élünk, amely napról napra, percről percre változik, amelyből a biztonság és az állandóság eltűnt, s uralkodik a bizonytalanság.

Csak a változás az, ami állandó.

Való világunk

Milyen ez a világ? Hivatalosan hívják információs vagy tudásalapú társadalomnak, globális, információs technológia uralta világnak.

Sokszor leírtam már, hogy ez a szép új világ más kultúrájú, gondolkodásmódú embereket nevel ki magából. Gyermekeinket sokat szidtuk, amikor könyvek helyett a számítógépet bújták, pedig csak saját életük, saját világuk élésére, uralására készültek. Lehet lenézni, bírálni e világ kultúráját, szokásait, szabályait, gondolkodásmódját. Egyet nem lehet: nem tudomásul venni, hogy életünk minden színterén paradigmaváltás zajlott le, mégpedig globálisan. Mert ha ezt tesszük, magunkat sodortatjuk ki a világ változásának folyamából.

Paradigmaváltás zajlott le a társadalom, a gazdaság, a technológia és a tudat szintjén, s a változásokat immár a társadalom- és természettudósok, a közgazdaságtudományok művelői és az emberi természetet kutatók is forradalminak értékelik.

Most csak azokat a fontos jellemzőket emelem ki az ember és személyisége oldaláról, amelyek nélkülözhetetlenek a tudat paradigmaváltásának megértéshez.

A közös: a globalitás

Világunkat a globalitás, a hálózatiság, az állandó és rendkívül gyors változás, mondhatni, felgyorsulás, az összekapcsoltság, a bekapcsoltság, az állandó bizonytalanság jellemzi. Ehhez kell alkalmazkodnia az egyénnek, ehhez kell személyiségének olyan tulajdonságait erősítenie, kifejlesztenie, amelyek alkalmassá teszik őt az új világban való élésre.

A globalitás talán a közös eredője minden változásnak. Mit jelent ez az egyén oldaláról közelítve? Ha internetezünk, ha üzletelünk, ha kommunikálunk, ha pihenünk, azt tapasztaljuk, hogy eltűntek a határok, az idő. Egy szempillantás alatt bekapcsolódunk a világba, idő- és sebességkorlátok nélkül. Az információk, a tudás elérése korlátlan, egyidejű, azonnali lehetőség. Semmi nem puszta lépések sorozata, minden térbeli kiterjedésű.

Régi világunkban el tudtuk zárni egónkat. S az egók egymás mellett csak akkor kerültek kapcsolatba, amikor úgy döntöttek. Az egyének egymás közötti kapcsolatai térben és időben egy síkon léteztek.

Ma már, az internet és az infokommunikáció révén, ha bekapcsolódunk, a globális hálózatba kapcsolódunk be, ahol mindenki együtt van. Egy hálózat, egy térben kiterjedt rendszer részeként vagyunk jelen. Az egó megszűnt. Az egész, az univerzum részeként, azzal összekapcsolt egyénként éljük immár életünket. A bekapcsolt ember azonnal fogja a világ összes egyénének tudását, változásait, azonnal hat rá az abban a pillanatban történt bármely esemény, legyen az akár a világ másik végén. Legérzékletesebb példa erre a tavaly szeptember 11-ei terrortámadás. A bekapcsolt állapot egyben összekapcsolt állapotot jelent. Az ily módon globalizált egyén a régi intelligenciájával, tudásával nem képes ebben a világban boldogulni.

Mit kell másként csinálnunk, tudnunk ahhoz, hogy a térbelileg kiterjedt, univerzálissá növekedett saját világunkban boldoguljunk?

Kiterjedt gondolkodás

Olyan tudásra kell szert tennünk, amely képessé tesz bennünket arra, hogy a világ egy pillanat alatt hozzáférhető összes tudásából kivegyük azokat az információkat, amelyekre az adott pillanatban szükségünk van. Tudnunk kell térben gondolkodni.

A hálózatosodás hálózati gondolkodásmódot igényel. Egész egyszerűen: az átlagember egy adott probléma megoldásához a probléma környezetéből öt, maximum tíz következmény átgondolásával, figyelembevételével tud dönteni. A hálózati gondolkodásra képes elme egy másodperc tört része alatt a probléma térben levő összes kapcsolódási pontját azonnal látja. Térbeli folyamatokban, globális rendszerekben képes létezni, gondolkodni.

Az egyre gyorsuló tempójú világ állandó változásra, napról napra megújulásra képes személyiséget követel. Mindannyian tapasztaljuk – ki kibírhatatlannak érezve, ki lubickolva ebben –, hogy egyre többet kell teljesítenünk ahhoz, hogy fenntartsuk rendszereinket, értékeinket, hogy megéljünk a világban. Már aki megteheti még, hogy csak azért létezzen, dolgozzon, hogy anyagi szükségleteit kielégítse (erről majd máskor, részletesebben érdemes véleményt cserélnünk). Ez ma már többünkben, s remélhetően egyre többünkben annak tudatosodását jelenti, hogy amit ma teljesítettél, az holnap már kevés lesz. Mindennap újat, mást, többet kell létrehoznunk, hogy fennmaradjunk, vagy inkább, ami a legfőbb siker, életünket és a fejlődést uraljuk, kézben tartsuk.

Ez a minden emberben szunnyadó kreativitás felszínre hozásával és fejlesztésével érhető el legegyszerűbben. Szinte hallom, amint sokan azonnal feladják, gondolván, hogy a kreativitás egyáltalán nem jellemző rájuk. Tudnunk kell: mindenkinek ott van a jobb agyféltekéjébe beépítve a változásképesség, a kreativitáskészség. Csak felszínre kell hozni.

Eltűnik az egó

De a gyorsan változó világ uralásához szükség van a változásképesség, a rugalmasság kifejlesztésére is. Talán nincs is ennél fontosabb manapság. S van még egy nagyon fontos dolog, amelyről ez idáig kevés szó esett a világ és az emberi gondolkodásmód változását modellező szakirodalmakban. A globális egyén óhatatlanul kollektív egyénné válik. A XX. század egoizmusa, az önmagunknak élés, saját gyarapodásunkkal törődő, elzárkózó egoizmusunk eltűnni kényszerül.

Egyre inkább megfigyelhető a XXI. századi kollektív egyén kialakulása. Az egymással összekapcsolt, egymás fejlődésétől, gondolkodásától függő, annak nagyon is a tudatában lévő embertípus óhatatlanul erősebben társadalmi lény, csoportlény, egymással kapcsolatban teljesítő ember. A motiváltsága, teljesítményre ösztönzése is közösségibb. Nem véletlen, hogy a csapatmunka ma az üzleti életben a szervezetek vezérmondata. Az összteljesítmények és az egyén érdekeinek ilyen szoros kapcsolata még nem létezett a gazdaságok történetében. A munkavállalók motiváltsága, a cégek célrendszereinek egységbe hozása az egyénével manapság minden gazdasági szervezet fennmaradásának kulcskérdése. A motivált munkaerő, a kollektív érdekeket mindenek előtt tartó munkatárs manapság sokkal értékesebb, mint az akár több nyelvet beszélő, 170-es IQ-jú zseni, ha az nem tud azonosulni, s a körön kívül marad.

S minden eddig elmondottal összefügg: a XXI. század embere nem engedheti meg magának, hogy leálljon, s csak rutinból dolgozzék. Ha azt gondolja, hogy eleget tud, s ha holnap is csak megismételni akarja a mai teljesítményét, már kívül is került a körön, s holnapután, ha akarna, sem tudna újra visszalépni a világba, mert az elvágtatott mellette. A folyamatos tanulás tehát kiiktathatatlan az életünkből.

Végül, de nem utolsósorban szólni kell arról, hogy a nem mindennapi aktivitást és bekapcsoltsági állapotot, az állandó változást és megújulást csak nagy fizikai, szellemi és lelki erőnléttel lehet elérni és megtartani. Testünk és lelki fejlődésünk elhanyagolása kizár minden esélyt arra, hogy a XXI. században élésre alkalmas globális egyénné váljunk. Feltéve, ha akarunk.