Bohem-élet

 

A címben nem elírásról van szó. Bohemia azt jelenti, Csehország, mint ahogy Hungaria Magyarországot. Az elnevezés eredetéről Csémy Tamás tanácsos, a Cseh Centrum igazgatója világosít fel. „Bojok”-nak hívták a cseh területen élő embereket, ebből jött a bojémia, majd valamilyen nyelvi átalakulás során lett belőle bohemia. Kérdem az igazgatót, hogyan mondják csehül azt, hogy bohém; ugyanúgy, mint magyarul, de az áthallás cseppet sem zavarja a őket. Már csak azért sem, mert körülbelül annyira sűrűn használják ezt a szót, mint mi a Hungáriát. A Bohemia Baráti Kör nyilván gyakrabban.
A közel négyszáz tagot számláló civil egyesület lassan tízéves múltat tud maga mögött, saját újságja van, és a tagok heti rendszerességgel találkoznak; na hol? A Belgrád rakparti Steffl sörözőben. A baráti kör tagjait – akárcsak a másik Cseh Centrumhoz kötődő szervezet, a Prágai Sörlovagrendéit – a cseh kultúra, a cseh tájak és nem utolsósorban a cseh sör szeretete köti össze. A heti találkozókon túl többnapos kirándulások – hajóval, csónakkal, busszal –, film- és diavetítések, kulturális előadóestek gazdagítják programjaikat. Írók, történészek, képzőművészek a meghívott vendégek, s téma legfőként a cseh kultúra, történelem.
Május végén a baráti kör és a centrum közös szervezésében például tudományos konferenciát tartottak, amelyen egy 1526-ban, a mohácsi vészről cseh nyelven megjelent krónikás énekről beszélt egy zenetörténész, egy régész, egy hadtörténész, valamint a műfordító.
A két társaság tagjai rendszeresen értesülnek arról, ha új könyv, nyelvtan, szótár, album jelenik meg. És a legutóbbi újságban arról is olvashatunk, hogy a cseh külügyminisztérium ebben az évben is támogatja anyagilag a Bohemia Baráti Kör tevékenységét.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo