Amerikai hangsúlyok

Az amerikai Nemzeti Tőkebefektetési Szövetség (NVCA) augusztus 7-én Bostonban közzétett legfrissebb jelentése szerint 2000 második negyedévében 24,5 billió dollárra emelkedett az amerikai kockázatitőke-befektetések értéke. Ez a tavalyi hasonló időszakhoz képest 96 százalékos növekedést jelent.

Az utóbbi hónapokban hangsúlyeltolódás következett be a fő befektetési iparágakban. Az érdeklődés inkább az új gazdaság következő szintre lépését elősegítő technológiák felé fordult, így a legtöbb tőkét továbbra is az on-line-specifikus, távközlési és számítástechnikai iparágak vonzották Amerikában.

Ahogyan a társadalom szinte minden mozzanatát áthatják az internettel kapcsolatos technológiák, úgy a kockázatitőke-dollároknak is több mint 81 százalékát e területen fektették be. Ezen belül azonban az elektronikus kereskedelembe irányuló befektetések értéke körülbelül 13 százalékkal csökkent, 14,5 százalékra. A legnagyobb növekedés a távközlés/infrastruktúra kategória iránti érdeklődésben mutatkozott, az első negyedévi 20,1 százalékról 26,9 százalékra emelkedett a befektetések aránya. A hálózati szoftver és szolgáltatások kategóriája szintén jelentős, mintegy 7 százalékos növekedést mutatott az előző negyedévhez képest. „Ez a trend a távközlési infrastruktúrával foglalkozó cégek kínálta hihetetlen lehetőségekre hívja fel a figyelmet. Az új gazdaság jelenlegi húzóágazat-státusának fenntartása érdekében a távközlési iparnak kell kiszélesednie, és gyors infrastrukturális fejlődést mutatnia” – elemezte a helyzetet Jesse Reyes, a Venture Economics elnökhelyettese.

(s. o.)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo