Csak ott lesz kisebb a környezeti kár, ahol a vállalkozók érdekeltek az egészség- és a környezetvédelemben - fogalmazta meg Deák György, a Biofilter Környezetvédelmi Kft. üzleti filozófiáját. E gondolatot pedig úgy fordította le önmaga számára, hogy létrehozott és működtet egy Magyarországon egyedülálló, országos hálózattal rendelkező szervezetet, amely kezelési felelősséggel és tulajdonjoggal átveszi, elszállítja, korszerű technológiával kezeli és újrahasznosítja a vendéglátás és a közétkeztetés melegkonyháiról kikerülő, használt sütőolajat és zsiradékokat. Maga a szolgáltatás ingyenes, a vállalkozás jövedelmezőségét az újrahasznosítással nyert alapanyag értékesítése biztosítja.
Mindez így összefoglalva borzasztóan egyszerűnek és ésszerűnek tűnik. Ám, hogy mennyire nem az, kiderül a Biofilter történetéből.

- Bécsben, még 1988-ban, egy gyorsétteremből jöttem ki, amikor megláttam, hogy az elhasznált étolajat műanyag kannákban berakják egy autóba, és elszállítják valahova - emlékszik vissza a kezdetre Deák György. - Utánaérdeklődtem, mire is használható az olaj, és amint hazaérkeztem, megpróbáltam feltérképezni az itteni helyzetet. Kiderült, hogy Magyarországon senki nem foglalkozik a használt sütőolaj begyűjtésével, ám találtam két céget is, amelyet érdekelt a feldolgozása. A gyorséttermek közül még csak a McDonald’s volt nálunk, mellettük szállodákat, éttermeket kerestem fel, és bizony, igen furcsán fogadták az ajánlatomat, hogy elszállítanám tőlük a hulladékzsiradékot. Volt, aki azt kérdezte, mennyit kell fizetnie ezért, más meg azt, hogy én mennyit fizetnék érte neki. Mindenesetre már 1989 tavaszán egyetlen utánfutós Barkasszal 36 tonna használt olajat gyűjtöttem be mintegy nyolcvan fővárosi címről és a Balaton déli partjának egy részéről. Ezt eladtam a Caolának, ahol szappant főztek belőle, és a Monori Állami Gazdaságnak, ahol tisztítás után takarmányba keverték. Budaörsön - itt élek a családommal, és a cég központja ma is itt található - első lépésként megépítettünk egy kezdetleges tisztítót, ami - miután több lépcsőben kibéreltük, majd megvásároltuk a monori gazdaság telephelyét - 1996-ban megszűnt. Csévharaszton, Törökbálinton, Lepsényben további telephelyeket hoztunk létre.
A kis cég - szerénytelenség nélkül - Európa egyik legjobb begyűjtő hálózatát hozta létre: egy kézben van, tehát szabályozható, s a több mint 3600 együttműködő partnerrel ma már az ország egész területét lefedi. S nem fordulhat elő az sem, hogy a begyűjtött mennyiséget nem veszi át, mert a feldolgozás több lábon áll.

„A sütőtartályból, serpenyőből kikerülő elhasznált sütőzsiradékot a magas PAH- tartalma miatt további étkezésre felhasználni; állatok etetésére átadni; lefolyóba, csatornába önteni; természetes közegű hulladéktárolókba elhelyezni tilos!” - szabályozza a 102/1996 (VII. 12.) kormányrendelet, amelynek megszületése egyrészt segítette a Biofiltert az éttermek, intézmények meggyőzésében, másrészt meg is nehezítette a vállalkozás életét, hiszen a nagyobb hatósági figyelem miatt egyre több és akár váratlanul megváltoztatható szempontnak kellett és kell megfelelnie. Emlékezetes például a két évvel ezelőtti, Belgiumban kirobbant úgynevezett dioxinbotrány: a híradások szerint a csirkehúsban dioxin nevű mérget találtak, amiről kiderült, hogy az állatok takarmányába kevert használt étolajból származik. Ezért a magyar szakhatóság is felfüggesztette az égett olaj újrahasznosítására kiadott engedélyt.
Az 1998-ban csúcspontján lévő vállalkozás - ebben az évben már 1,3 milliárd forint árbevételt ért el - fejlődése így 1999-ben visszaesett. Annak ellenére, hogy a Biofilter szakemberei folyamatosan pontosították az információkat: a belgiumi mérgezés attól következett be, hogy a takarmánydúsítót nem kizárólag elhasznált tisztított sütőolajból állították elő, hanem abba - emberi mulasztás folytán - ásványi (fáradt) olaj is került. És annak ellenére, hogy hazánkban a veszélyeshulladék-gyűjtés (az elhasznált sütőolaj is idetartozik) sokkal szigorúbb keretek között történik, mint az EU-országokban. Sőt annak ellenére is, hogy az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetében elvégzett vizsgálat megállapította: a Biofilternél tisztított sütőolaj nyomokban sem tartalmaz dioxint, így az ebből készült takarmány sem lehet mérgező.
Talán emiatt, talán ettől függetlenül, Deák György az addigi mennyiségi növekedés helyett a cég racionalizálását és a minőségi szempontoknak való megfelelést helyezte előtérbe. Így előbb 2000-ben a begyűjtési hálózatot tanúsíttatták az ISO 9002-es szabvány szerint, majd az idén a teljes technológiai folyamatot - tehát a tisztítást és a cégen belüli feldolgozást -, ami ezáltal megfelel az ISO 14 000-es környezetvédelmi szabványnak is.

Hasznosítás, égetés, lerakás. Az Európai Unió direktívái szerint a begyűjtött hulladék kezelésének ez a sorrendje. Azaz a legfontosabb cél az újrafelhasználás, és csak amivel végképp nem lehet mit kezdeni, az égethető el. A hulladéklerakást pedig néhány éven belül teljesen meg kell szüntetni, hiszen ez csak elodázza a probléma megoldását.
A Biofilter a maga területén a begyűjtött olajok és zsiradékok túlnyomó részét hasznosítja.
- Már az első évben kutatásokra költöttük a befolyt pénz nagyobb részét - állítja Deák György -, és nem csak piackutatásra. Vegyi laboratóriumoknak adtunk megbízásokat, hogy megtudjuk, mi minden készíthető a használt sütőolajból. Ma a begyűjtött mennyiség feléből készül a saját üzemeinkben szappanpor - ezt mosóporhoz adagolják ipari vevőink - és tápanyagba keverhető, Favorit 40-es energiadúsító koncentrátum. Új termékünk pedig a biodízelgyártásnál lehet alapanyag. Azt hiszem, ez a jövő. A begyűjtött mennyiség másik felét tisztítás után „száradó olajként” adjuk el, ezt például festékekbe, ablakgittbe keverik be. A felhasználás sokrétű, és folyamatosan változik, az igények szerint.
De vajon mi történik az olajtisztítás, a zsírolvasztás során keletkező feldolgozhatatlan maradékkal? Ártalmatlanítására az ideális és gazdaságos megoldás az égetés lenne, hiszen a termelés energiaigényét is kielégíthetné - állítja az ügyvezető igazgató. Ehhez a cég két éve vásárolt is egy korszerű, a hazai és az EU-normáknak megfelelő berendezést. Ezt azonban azóta se tudta üzembe állítani. Az ok - finoman fogalmazva - lakossági tiltakozás. Kicsit durvábban, de közelebb járva a valósághoz: ma szinte nincs olyan szakmai kérdés, amiből egyes érdekcsoportok ne próbálnának (ez esetben „csak” helyben) politikai tőkét kovácsolni, akár a kevéssé tájékozott emberek félrevezetésével.

Ami biztos: a Biofilter Kft. tevékenysége nem marad visszhang nélkül.
Szerencsére azonban nemcsak támadások, hanem elismerések is kísérik az útját. Dr. Illés Zoltán, az országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke például így minősítette: „Rendkívüli jelentőségűnek tartom, Magyarországon bevezetésre került és működik a használt sütőolajok és zsiradékok országos begyűjtése…” Dr. Ughy Katalin, a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség vezetője szerint: „Környezetvédelmi hatósági szempontból a cég jogkövető, korszerűen működő társaság. Tevékenységét szakmai igényesség, technológiai biztonság jellemzi. (…) a társadalom számára fontos környezetvédelmi, vízvédelmi érdekeket is szolgál.”
A Környezetvédelmi Szolgáltatók Szövetsége pedig a közelmúltban - a szavakon túl - egy zafírbetéttel díszített, 18 karátos aranygyűrűvel is elismerte Deák György tevékenységét, amikor neki ítélte az idén először - majd ezt követően évente - két cégnek és két magánszemélynek kiosztható környezetvédelmi díjat. A szövetség a környezetvédelmi cégek háromnegyed részét, mintegy kétszáz vállalkozást tömörít, és a díjazottakat kétfordulós rendszerben egy szakmai és egy társadalmi zsűri választja ki. Az eredeti szakmáját tekintve repülőgép-szerelő Deák György - aki a Biofilter Kft. megalapítása előtt zajártalommal foglalkozott a Környezetvédelmi Intézetben - egyértelműen a begyűjtő hálózat létrehozásával szerezte meg a „2000. év környezetvédője” címet.
S hogy a cím mellé bizonyára jól jött volna némi uniós vagy kormányzati támogatást is a környezetvédelmi beruházásokhoz?
- Bizonyára - fogadja el az ügyvezető igazgató. - Amiért eddig mégsem indultunk ilyen pályázatokon, annak az az oka, hogy a cég fejlődéséhez szükséges beruházásokat mindig éppen időben határoztuk el, ezért nagyon gyorsan kellett végrehajtanunk őket. Márpedig a pályázatok átfutási ideje hosszadalmas. Az árbevétel és a jövedelmezőség alakulása - a már említett 1998-as csúcsig - egyértelműen fedezte a fejlesztéseket.

Jelenleg a cégnél mintegy százhúsz ember dolgozik, a központban és a telephelyeken, illetve - a még nem említett - kiegészítő tevékenységekkel együtt. Ez utóbbiakhoz tartozik a főváros néhány kerületében a szelektív hulladékbegyűjtés, és Kaposvárott egy csontlisztet és húslisztet előállító melléktermék-feldolgozó üzem.
Szorosan kapcsolódik a céghez további hatvan-nyolcvan fő, azok, akik az országos hálózatban a franchise-partnereknél dolgoznak. Mivel az országos hálózat és a technológiai folyamat - begyűjtés, tisztítás, feldolgozás - lényegében teljes, a további mennyiségi terjeszkedés már nem cél. Ami viszont igen: a működőképesség fenntartása.
- Néhány évvel ezelőtt még azt hittem, hogy hamarosan szinte önjáróan halad majd a vállalkozás. Ám a felhasználói piac kiszámíthatatlansága miatt most már úgy gondolom, mindig is komoly feladat marad a működtetés - mondja Deák György.
S hozzáteszi:
- A saját területemen továbbra is szeretnék részt venni abban a munkában, amely elősegíti, hogy Magyarország a környezetvédelemben is meg tudjon felelni az uniós csatlakozáshoz szükséges normáknak.

Miért nincs verseny?

A Biofilter Kft. fejlődését látva többen is próbálkoztak az elmúlt tíz év alatt a sütőolajak begyűjtésével és hasznosításával. Ez azonban - többek között az igen szigorú hatósági előírások betartása miatt - tőke- és időigényes tevékenység. Így, ha túl kicsi cég fogott hozzá, az vagy nem bírta előteremteni a szükséges pénzügyi feltételeket, vagy előbb-utóbb - például a begyűjtött olaj hasznosításakor - összetalálkozott a már piacon lévő Biofilterrel, és csatlakozott hozzá. A multik érdeklődését ez a tevékenység azért nem keltette fel sehol a világon, mert a begyűjtő hálózat kialakítása és üzemeltetése nagy helyismeretet és aprólékos munkát igényel.