Gyakran hangoztatott érv az adórendszer megváltoztatásának halogatására, hogy tulajdonképpen nincs is vele komoly baj, az adóterhelés sem vészes, hiszen az uniós átlag körül van, persze, azért lehetne kisebb is, de csak a versenyképesség érdekében. Ám a számok és átlagok sok mindent elfednek. De azt azért tudjuk, hogy a most már a 38 százalékot is meghaladó GDP-arányos adóterhelés jó másfél százalékponttal magasabb, mint 2006-ban volt, és immár a legmagasabb az unióban. És azt is, hogy az egykulcsosnál igazságosabbnak mondott többkulcsos szja-rendszerünk majdhogynem egykulcsosként működik, hiszen a többség a legmagasabb sávban adózik. S hiába hangzik jól, hogy nálunk csak 16 százalék a társasági adó, ha van mellette még szolidaritási adónk - plusz négyszázalékos társasági adónk - meg még helyi iparűzési adónk is, amelyek így együtt már igencsak magas elvonási hányadot jelentenek. Az pedig már evidencia, hogy az élőmunka terhei kiugróan magasak.

Az adóreform mostani elmaradásának egyik oka nyilvánvalóan az, hogy a költségvetés mozgástere rendkívül szűk. Adóbevétel-csökkenéssel semmiképpen nem kalkulálhat - nemcsak a konvergenciaprogram teljesítése miatt, hanem a gazdaság talpon maradásának érdekében sem -, de még azt a bizonytalanságot, kockázatot sem engedheti meg a büdzsé, amit az adórendszer akár minimális változtatása is jelenthetne. Még az az erőtlen - és nem igazán kiforrott koncepciójú - kormányzati kísérlet is megbukott, amely a kisadók összevonására irányult. Igaz, éppen azért, mert a változtatás szándékát - a tetszetős retorika ellenére is - sokkal inkább az általa elérhető bevételnövelés motiválta, mintsem a valódi elszánás az agyonterhelt vállalkozások életének könnyítésére. Ez utóbbi, rosszindulatú megközelítésben, csak a célt elfedő paraván volt, jobb esetben mint esetleges kellemes mellékhatás jött számításba.

A reformhiány másik oka ennél is elkeserítőbb: félő, hogy a kormányzatnak nincs is határozott elképzelése a változtatás általa kívánatosnak tartott irányairól. Sok-sok tekintélyes grémium életre hívását, neves résztvevőkkel rendezett szakmai konferenciák vitáit, kutatások, publikációk eredményeinek közzétételét követően sincs.

A közvélemény pedig egyre lanyhuló figyelemmel kíséri a nekibuzdulásokat a magyar adórendszer átalakítására. Ki emlékszik már az adóreform-bizottságra és 2005 tavaszán tett átfogó változtatási javaslataira? Pedig igen érdekes olvasmány, most talán még inkább, mint akkor. Mintha egy másik bolygón született volna ez a dokumentum: az akkori valóságra alapozott kiindulási pontjai mára köddé váltak, akkori - minimális szakmai konszenzuson nyugvó - javaslatai ma már szóba sem kerülnek.

Most ősszel a koalíció két pártja megpróbálta igencsak eltérő elképzeléseit egyeztetni a változtatás irányairól, és csak örülhetünk, hogy hamar abbahagyták, mert megint újra csak az derült ki, hogy a reform lényegének tisztázása, megvalósíthatóságának realitása kevésbé fontos számukra, mint a vélt pártpresztízs.

Az év végén egy másik testület, a színes összetételű - a versenyszféra vezetőit, egyetemi professzorokat, kutatókat, gyakorló szakembereket, érdek-képviseleti vezetőket, civileket összefogó - Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal adta át az adórendszer megváltoztatására irányuló javaslatait a miniszterelnöknek és a pénzügyminiszternek. Ez az ajánlás, úgy tűnik, számol a jelenlegi gazdasági realitásokkal: a büdzsé ugyanakkora bevétellel kalkulálhatna, csak az adók és járulékok struktúrája változna meg.

A testület - nevéhez híven - elsősorban a versenyképességi szempontokat szem előtt tartva kezdene hozzá a változtatásokhoz: a tb-járulék jelentős csökkentésével mérsékelné az élőmunkát terhelő elvonásokat (bár a csökkenő tb-bevétel pótlásáról keveset tudni), összevonná a társasági és a szolidaritási adót, megszüntetné a úgynevezett kisadók jó részét (a szakképzési hozzájárulást, az innovációs, a vállalkozói, a rehabilitációs, a kulturális járulékot), enyhítené a vállalkozások adminisztrációs terheit, és alaposan átformálná - vagy megszüntetné - a helyi iparűzési adót is. Mindemellett megváltoztatná még az általános forgalmi adó struktúráját és a személyi jövedelemadózást is. A változtatásokat áthatja az a szemlélet, hogy a kedvezmények, kivételek minimális mértékben legyenek jelen az adórendszerben, minden bevétel, jövedelem valamilyen módon adózzék, az adózók bázisa pedig minél szélesebb legyen. (Ugyanakkor az egységes értékalapú ingatlanadó bevezetését, amely többek között ez utóbbi célt szolgálná, nem tartja bevezethetőnek.)

Kormányszóvivői tájékoztatás szerint a miniszterelnök, kézhez kapva az ajánlásokat, felkérte a pénzügyminisztert, hogy részletesen tekintse át, és számszerűsítse a javaslatok várható hátasait, s ezeket január második felében vitassák meg, meghívott szakértők bevonásával. Hírek szerint a kormány még ebben a hónapban szeretné kidolgozni a részleteket, hogy a tervezetet először az érdekképviseletekkel vitassa meg, majd a parlamenti pártokkal, s ha részleteiben is mindenki egyetért a javaslattal, az országgyűlés még a tavaszi ülésszakon elfogadhatja az új adójogszabályokat.

A szándék dicséretes: széles körű vita, konszenzus kialakítása a tervezetről, ráadásul fél évvel a hatálybalépés előtt elfogadott törvény, magyar viszonyok között mesébe illő elképzelés. Nem is a mai magyar valóságba. A menetrend túlzottan optimista: nincs még szöveg, az egyetértés is csak reménybeli, még az irányokat tekintve is, nemhogy a részleteket, s még a kormánypártok között sincs meg, nemhogy az ellenzékkel! Mint tudjuk, a jó munkához idő kell. Elkeserítő lenne, ha ez a "miniadóreform" a sietség miatt az egészségügyi átalakítás sorsára jutna.