– Az Ericssont a távközlési szolgáltatók beruházási kedvének drámai csökkenése érintette a legjobban, amire a vállalat igen korán reagált – mondja Fodor István, az Ericsson Magyarország Kft. vezérigazgatója. – A reakció lényegében megújulási folyamat, amely nemzetközi viszonylatokban jelentős létszámcsökkenéssel jár, de ugyanakkor a legtöbb területen a hatékonyság és a teljesítmények javításával a versenyképesség növekedését eredményezi. A hatékonyságnövelési program átszervezéseket és racionalizálásokat tartalmaz, valamint a termelésben és a piacon inkább fókuszáló stratégiát jelent. Ezek a korrekciós folyamatok országonként eltérőek, attól függően, hogy a tevékenység tartalma és hatékonysága milyen minőségű. Ebből a szempontból az Ericsson Magyarország viszonylag szerencsés helyzetben van – teszi hozzá a vezérigazgató.
A kormányzati feladatvállalás Fodor István szerint nagyon fontos, de nem a recesszió okozta nehézségek enyhítésében. Az nem a kormányra tartozik, bár kétségtelen, hogy ilyen helyzetben a vállalatoknak minden segítség „jól jön”. Az viszont mindenképpen kormányzati hatáskörbe tartozik, hogy minden körülmények között biztosítsa az infokommunikáció területén a versenyalapú piacot, hiszen ez az egyetlen, amely segíti a recesszió hatásainak csökkentését, illetve mielőbbi megszűnését.
Véleményvezér
Nyugdíjazott fegyvereket küld Belgium Ukrajnának, drónok ellen teljesen jók
Ezt se gondolta volna senki.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba
Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.