– Amióta nem száll vízre a kamerák előtt, kevesebbet hallunk önről. Mivel foglalkozik mostanában?

– 2001. július eleje óta nem kajakozom, és körülbelül fél évre volt szükségem ahhoz, hogy megszokjam a pörgés és rohanás nélküli életet. Ebben az időszakban nem tudtam, és nem is akartam sportolni, „önvédelemből” meg kellett tanulnom pihenni, mert éreztem, hogy különben tönkremegyek. Idén tavasszal kezdtem el együtt dolgozni a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos utaztatójával, a közelgő ötkarikás játékokra értékesítünk utazásokat. Nap mint nap cégvezetőkkel tárgyalok, és úgy gondolom, nagy lehetőségeket rejt magában, hogy a következő olimpiai helyszín, Athén, viszonylag közel esik hozzánk. Amellett, hogy igyekszünk minden partnerünknek személyre szabott programot összeállítani, fontos megemlítenem, hogy akik minket választanak, segítik hazánk sportolóinak felkészülését is, ugyanis az utazásra befizetett összegből támogatást nyújtunk nekik. Két éve társas vállalkozásba kezdtem, megalapítottuk a Hungária Média és Sport Management Kft.-t, ennek ügyeivel is foglalatoskodom, továbbá a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja vagyok, és részt veszek a szívemhez közel álló tevékenységet folytató társadalmi szervezetek munkájában: a MOB Környezetvédelmi Bizottságának elnöke vagyok, helyet kaptam a Magzatburok Alapítvány kuratóriumában, de tervezem, hogy részt veszek majd egy drogprevenciós programban is. Az üzleti élet az élsporttól eltérő ritmust diktál, ez másfajta rohanás, mint amihez hozzászoktam, de azt hiszem, mára sikerült alkalmazkodnom ehhez a munkastílushoz, és remélem, hogy a későbbiekben is képes leszek arra, hogy tartsam ezt a tempót.

– Nem vállalt gyorsan, túl sokat?

– Ez valóban elég sok, mégsem hasonlítható össze a kajakozással töltött évek elvárásaival, hiszen a civil életben többnyire nem térül meg estére az, amit reggel befektetünk, lehet, hogy csak többéves munka után teszünk szert a haszonra.

– Nem hiányzik a hírnév, a siker?

– Sokan még ma is odajönnek hozzám, és azt mondják, „Milyen kár, hogy abbahagyta a versenyzést!”. Ez nagyon jó érzéssel tölt el, mert azt jelenti, hogy adtam valamit az embereknek, és ők nem felejtettek el. Mostantól az jelenti nekem a sikert, ha a közreműködésemmel minél többen szurkolnak a magyaroknak az olimpián, és hogy ezek az emberek élményekkel telve érkeznek majd haza Athénból.

– A mozgás belefér az új időbeosztásába is?

– Amikor kisebb szünet után ismét elkezdtem sportolni, sok mindent kipróbáltam: görkorcsolyáztam, táncoltam, box aerobicra jártam, belekóstoltam a vadvízi evezésbe is, bár az extrém sportok nem vonzanak annyira. A motorozás mellett a lovaglás a másik nagy szenvedélyem, az olimpiára készülve azonban le kellett mondanom róluk, mert az esetleges sérülésekkel kockáztattam volna a részvételemet. Szerencsére most mindent bepótolhatok. Újabban teniszezem is, ezt mindenkinek ajánlom, nagyszerű, ahogy játék közben minden feszültséget kiadok magamból, és levezetem a fölösleges energiáimat. A sportban most már nem a harc és a győzelem a fontos, hanem a mozgás szépsége, az, hogy emberek között lehetek.

– Tanult olyasmit sportolóként, amit most üzletemberként is hasznosíthat?

– A kitartás az üzleti életben is rendkívül fontos a sikerhez, és – a kajakozáshoz hasonlóan – adódnak olyan helyzetek, amikor hirtelen kell dönteni, vagy egy adott dologra koncentrálni. Ezenkívül jó emberismeretre is szükség lehet, elengedhetetlen a kommunikációban szerzett tapasztalat – ezeket azonban nem az iskolában sajátítjuk el, hanem az élet tanít meg rá. Vannak bizonyos dolgok, amelyeknek össze kell jönniük, és ha hozzálátunk a megvalósításukhoz, minden gond nélkül véghez is visszük; de akadnak olyanok is, amelyek még nagy erőfeszítések árán sem alakulnak úgy, ahogy szeretnénk. Érdemes ezt figyelembe venni, amikor különböző célokat tűzünk magunk elé.

– Ezek szerint hisz a sorsban?

– Úgy tartom inkább, hogy minden történésnek oka van, semmi sem véletlen. Ha két olyan ember találkozik, akinek nincs dolga egymással, hagyni kell, hogy külön utakon járjanak; ha viszont tudnak együtt gondolkodni, nagyszerű dolgokat vihetnek véghez. Az erőszakosságot éppen ezért nem szeretem, hiábavaló ráerőltetni a másikra azt, amit nem akar.

– Jól érzi magát a bőrében?

– Igen, most úgy érzem, hogy minden rendben van körülöttem. Azt hiszem, ha önmagammal jóban vagyok, azt a világ is észreveszi, és minden egy kicsit könnyebben megy. Azért van manapság annyi szomorú ember körülöttünk, mert túl magas elvárásokat támasztanak önmagukkal, a többiekkel és az egész világgal szemben, ezáltal csalódnak önmagukban, és sérül az önbecsülésük is. A kiábrándultság és a hatalmas kihívások helyett meg kellene tanulnunk örülni annak, ami megadatik, és megpróbálni azon belül kihozni a maximumot. Igaz ez más téren is. Az árvizek, a felmelegedés, a fajok pusztulása mind annak az eredménye, hogy nem tiszteljük eléggé, amink van.

– Ön tiszteli azt, amije van?

– Nagyon szeretem a motoromat, az autómat, a házamat, de egy tárgyhoz sem ragaszkodom görcsösen. Minél kevésbé kötődünk valamihez, annál szabadabbak vagyunk, annál kevésbé kell félnünk attól, hogy egyszer elveszítjük, ami számunkra kedves.

– Az emberekhez sem ragaszkodik annyira?

– Természetesen ragaszkodom a családomhoz, azokhoz a kedves ismerősökhöz, akik körülvesznek, és nagyon fontosak számomra a barátaim. Három-négy olyan ember van az életemben, akikről tudom, hogy bármikor számíthatok rájuk, velük megoszthatom, ha valami nagyon jó dolog történik velem, de akkor is mellettem állnak, ha bajban vagyok. Nem vagyunk napi kapcsolatban, előfordul, hogy hónapokig nem beszélünk, de amikor felhívjuk egymást, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Ebben épp ez a nagyszerű, azt hiszem, ezt nevezik igazi barátságnak. Összetartozunk, mégis mindenki olyan maradhat, amilyen.

Bagaméri Viktória