Változások januártól a Pannonnál

Laczkó Tóth Gergelyt nevezték ki a Pannon új kereskedelmi vezérigazgató-helyettesévé (Chief Market Officer) és egyben a Kereskedelmi Divíziójának vezetőjévé. A cég új szervezeti egységet hoz létre Gőgh Attila vezetésével „Üzleti igazgatóság" néven, hogy még erősebben összpontosíthasson a vállalati ügyfelek kiszolgálására. Az új kinevezések 2010. január 1-jétől érvényesek.

Anders Jensen vezérigazgató ezt nyilatkozta a bejelentés kapcsán: „Nagy örömmel nevezem ki Gergelyt a Pannon új kereskedelmi vezérigazgató-helyettesévé. Nyilvánvalóan rendelkezik a pozíció betöltéséhez szükséges szakmai lendülettel és kompetenciával, és értékes, újszerű látásmódjával segíti a Pannon stabil pozíciójának további erősítésére irányuló törekvéseinket."  

Laczkó Tóth Gergely ez év október 1-je óta a Pannon megbízott kereskedelmi vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 2007-ben csatlakozott a Pannonhoz, azt megelőzően pedig a TELE2-nél és a UPC-nél töltött be különféle felsővezető pozíciókat. Kinevezése kapcsán Laczkó Tóth Gergely így nyilatkozott: „Rendkívüli megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen rangos és sikeres cég kereskedelmi vezérigazgató-helyettese lehetek. Határozott növekedési ambícióink vannak mind a hangalapú, mind pedig az adatkommunikációs szegmensben, és biztos vagyok benne, hogy a Pannon nagyszerű csapatára és teljesítményorientált munkakultúrájára támaszkodva magasabb fejlettségi szintre tudjuk emelni a céget."

Jobb ajánlatok, megoldások jöhetnek

A Pannon új szervezeti egységet hoz létre „Üzleti igazgatóság" néven, hogy még erősebben összpontosíthasson a vállalati ügyfelek kiszolgálására. Az igazgatóság közvetlenül Anders Jensennek tartozik beszámolási kötelezettséggel, és Gőgh Attila üzleti igazgató irányításával fog működni.

Új pozíciójában Attila a Pannon igazgatótanácsának is tagja lesz. Attila 2008-ban csatlakozott a Pannonhoz üzleti értékesítési igazgatóként, ezt megelőzően a L'Oréal Hungary FMCG divíziójának kereskedelmi igazgatója volt. Gőgh Attila elmondta: „Biztos vagyok benne, hogy a vállalati ügyfelek stratégiai fontosságának erősítésével jobb minőségű üzleti ajánlatokat és megoldásokat fogunk majd összeállítani."

Anders Jensen hozzáfűzte: „Biztos vagyok benne, hogy a megerősített kereskedelmi szervezettel a Pannon felkészülten tekint jövőbeni ambíciói megvalósítása és a növekedés elé. Határozott vezetőként Gergely és Attila is sikerrel véghez fogja vinni a Pannon célzottabb és egyértelműbb, dinamikus kereskedelmi programját."

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo