Meghódítja a McDonald's a magyar vidéket

A McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. az idén 2,5 milliárd forintot fordít hálózatfejlesztésre, ennek keretében 4 új egységet nyit az év végéig, és működő éttermeket is felújít.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A cég a következő években olyan településeken terjeszkedik, amelynek vonzáskörzetében ötvenezernél kevesebben élnek. Az első ilyen étterem októberben nyílt meg Mosonmagyaróváron. A vállalat célja, hogy éttermi egységei az autóutak és autópályák mellett is megtalálhatók legyenek.

A cég, az idei év első 8 hónapjában 53 millió vendéget szolgált ki, és ezzel 13 százalékos forgalomnövekedést ért el a tavalyi év hasonló időszakához képest. A következő időszakban évente 5-7 új éttermet nyit majd Magyarországon a korábbi évi 2-3 helyett.

A közel 100 magyarországi McDonald's étteremből 55 Budapesten működik, a tervek szerint a fővárosi egységek száma kettővel nő majd évente. A társaság bevétele 2007. évi 34,6 milliárd, a 2006. évi pedig 31,8 milliárd forint volt. Az üzemi eredmény tavaly 1,3 milliárd forint, egy évvel korábban 693 millió forint volt. A cég piaci részesedése a magyarországi gyorséttermi piacon 63 százalékos, a teljes éttermi piacon 14 százalékos.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo