Bólyban bővít a Lederer és Nitze

Saját üzemcsarnokot épít 200 millió forintból a gyógyászati segédeszközöket gyártó Lederer és Nitze Ipari és Kereskedelmi Bt. a Baranya megyei Bólyban.

A német Wilhelm Wissner GmbH magyarországi leányvállalataként működő cég szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a 700 négyzetméteres üzemcsarnok és az ahhoz kapcsolódó iroda-, valamint szociális helyiségeket magába foglaló épületszárny november végére készül el a helyi ipari parkban. A működtetése során nagy hangsúlyt kapnak a megújuló energiák: az ingatlan fűtését termálvíz, melegvíz-előállítását napkollektorok biztosítják - jegyezték meg.


Nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra - Forrás: SXC

Rámutattak, a beruházáshoz az Új Széchenyi Terv pályázatán nyert 65 millió forint támogatással lehetőségük nyílik rá, hogy a korábbi bérelt telephelynél nagyobb és korszerűbb létesítménybe költözzenek, növeljék dolgozóik létszámát, és a gyártási kapacitást. Hozzátették: mivel a piaci verseny erősödésével a gyártómunka az anyavállalattól egyre inkább a bólyi üzembe kerül, a későbbi terjeszkedés reményében vásárlási opciót szereztek a szomszédos telekre, ahol újabb fejlesztést valósíthatnak meg.

A 2001-ben alakult Lederer és Nitze Bt. ruházati segédeszközöket, a többi között szegecselt fűzőket, munkaruhacsatokat, valamint ortopédiai segédeszköz-tartozékokat, fém és műanyag patentokat, merevítőket gyárt. Magyarországon nincs konkurenciája, termékeit Németországban, Törökországban és egyebek mellett Mexikóban is értékesítik - közölték. mA 21 embert foglalkoztató társaság 2010-ben mintegy 88,1 millió forint nettó árbevételt és 16 millió forint mérleg szerinti eredményt, tavaly 120,4 millió forint bevétel mellett 29,8 millió forint eredményt ért el.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo