Bécsben nem jó válasz, hogy “nincs nálam zacskó”

2018. május 25. péntek - 20:09 / piacesprofit.hu
  •    

Két héten át a kutyatartók és kedvenceik állnak a bécsi rendőrség célkeresztjében. Ellenőrzik, hogy van-e póráz illetve szájkosár az utcán sétáltatott kutyán, hogy van-e azonosítócsipje, illetve harci kutyák esetében kutyajogsija a gazdának.

Tavaly összesen 55.705 kutya volt bejelentve az osztrák fővárosban. Annak érdekében, hogy zavartalanul éljenek egymás mellett a kutyások és nem kutyások, a bécsi rendőrség – a város állategészségügyi szolgálatával karöltve – évente több alkalommal is fokozottan ellenőrzi a kutyatartókat és kedvenceiket. A most zajló kéthetes akció célja, hogy emlékeztessék a gazdikat a kötelezettségeikre és a békés egymás mellett élés szabályaira.

Az akció során elsősorban azt nézik, hogy van-e póráz, illetve szájkosár a közterületeken tartózkodó kutyákon. Az osztrák főváros utcáin és terein ugyanis vagy pórázon kell vezetni a kutyát, vagy szájkosarat kell viselnie. A parkokban ugyanakkor nincs opció: mindig kötelező a póráz, azokon a helyeken pedig, ahol sok ember tartózkodik (például rendezvények vagy éttermek), a szájkosár a kötelező. A tömegközlekedési eszközökön pedig mindkettő.

Kép: Copyright: PID / Christian Fürthner

Kép: Copyright: PID / Christian Fürthner

A rendőrök azt is ellenőrzik, hogy van-e azonosítócsipje a kutyának, illetve úgynevezett harci kutyák esetében kutyajogosítványa a gazdának. Bizonyos fajtáknál 2010 óta kötelező a kutyajogsi Bécsben, amelyet eddig 6.359 kutyatartó szerzett meg. Ennek meglétét egyébként egész évben ellenőrzi a rendőrség.

Szintén egész évben nézik – igaz, nem a rendőrök, hanem a szemétrendőrség (WasteWatcher) –, hogy eltakarítanak-e a kedvencük után a gazdák. Aki az utcán hagyja a kutyaürüléket, az 50 eurós bírságra számíthat. A “nincs nálam zacskó” Bécsben nem jó kifogás, ugyanis városszerte 3.600 automatából lehet ingyen zacskóhoz jutni. Ezeket évente összesen 36,5 millió zacskóval töltik fel.

Európa Bécsben
Mivel sok bécsinek fogalma sincs, hogy az Európai Uniónak is köszönheti a közeli felújított játszóteret, a helyi kertészetből származó uborkát vagy éppen az aktuális nyelvtanfolyamát, az osztrák fővárosban idén is megrendezik az EU-s projektek hetét.Több mint negyven, uniós támogatással megvalósított beruházást nézhetnek meg közelebbről a bécsiek.

Bécsben egyébként a kutyatartóknak kötelező felelősségbiztosítással is kell rendelkezniük – méghozzá minimum 725 ezer euró értékben. Ennek meglétét azonban most nem ellenőrzik.

Az osztrák fővárosban összesen 176 kiépített kutyafuttató van, egy állatra így nagyjából 21 négyzetméternyi terület jut, ahol szabadon kimozoghatja magát. A forró nyári napokon pedig több kutyastrandon is hűsölhetnek gazdájukkal.

“Nagyon örülök, hogy a kutyatartók nagy része betartja a törvényi előírásokat – amiért egyben köszönetet is mondok nekik. Nagyon fontos számomra, hogy az emberek és a kutyák békében éljenek egymás mellett a városban, és ez csak úgy lehetséges, ha mindenki betartja a játékszabályokat” – mondta Ulli Sima állatvédelmi városi tanácsnok az akció kapcsán.

(eurocommpr.hu)

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor