Az nagyon zavar, ha más nyomkodja

A magyarok okostelefon nélkül el sem indulnának randizni, ugyanakkor a társas együttlétek során a legzavaróbbnak azt tartják, ha a másik inkább az okoskütyüjével foglalkozik.

A magyarok több mint fele fontos eszköznek tartja az udvarlás során az okostelefont, 62 százalékuk szerint pedig a párkapcsolat építésében is jelentős szerepe van a mobilunknak – derül ki a Huawei és az Ipsos 12 európai országban – köztük Magyarországon – végzett kutatásából.A felmérés szerint a magyarok negyede használja flörtölésre az okostelefonját, amely azonban olykor veszekedés forrása is lehet: a válaszadók 42 százaléka vitatkozott már a párjával azért, mert az túl sokat használta a mobilját. A kutatásból az is kiderült, hogy a magyarok túlnyomó többsége őszinte a szerelmével: mindössze a megkérdezettek 11 százalékának van olyan tartalom a mobilján, amelyet soha nem mutatna meg a párjának.

fotó: flickr/japanexperterna.se

Randizni sem megyünk a mobilunk nélkül

A felmérés szerint a telefonunk szinte minden fontos pillanatban velünk van, legyen szó a munkahelyünkről, családi ebédről, mozizásról, randiról vagy éppen egy házibuliról: a magyarok 48 százaléka randizás közben is szereti a közelben tudni a készülékét, kétharmaduk pedig a baráti összejövetelek során is az asztalon maga mellett, vagy a zsebében tartja a telefonját. A válaszadók közel harmada, ha moziban ül, és üzenetet kap, még a film vége előtt elolvassa, és mindössze a magyarok 3 százaléka hagyja otthon a telefonját, ha randevúzik.

A telefonunkkal kelünk és fekszünk
A telefonunkkal a kezünkben kezdődik és ér véget minden hétköznapunk, mégis mindössze a magyarok 29 százaléka tartja magát telefonfüggőnek – derül ki a Huawei megbízásából 12 európai országban, köztük Magyarországon készített kutatásból. Az Ipsos által végzett felmérés szerint a magyarok több mint fele a vécére is gyakran az okoskütyüjével megy.
Az zavar minket, ha más nyomkodja

Ennek ellenére a megkérdezettek túlnyomó többségét társas együttléteik során idegesíti, ha valaki inkább az okoskütyüjével foglalkozik: a magyarok 72 százalékát zavarja, ha a beszélgetés közben a másik fél az üzeneteit ellenőrzi, 58 százalékukat pedig az is, ha egy telefonhívás miatt szakítják meg velük a társalgást.

A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók 42 százalékának volt már párkapcsolati vitája az okostelefon túlzott használata miatt, sokan viszont azt nem viselik el, ha a párjuk hosszabb ideig nem elérhető: a magyarok 38 százaléka veszekedett már azért a kedvesével, mert az nem reagált a hívására vagy az üzenetére.

Bizalom. Játék?

Vannak olyan dolgok is bőven a telefonunkban, amibe nem szívesen engedünk betekintést még a hozzánk legközelebb állók számára sem: a megkérdezettek 11 százalékának van olyan dolog a telefonján, amit soha nem mutatna meg a házastársának, szerelmének, 35 százalék pedig nem venné jó néven, ha a telefonjában rejtegetett „titkai” a szülei, illetve a családtagjai tudomására jutnának.

#Love

A kutatásban résztvevők közel kétharmada ugyanakkor kifejezetten fontosnak tartja a párkapcsolat építésében az okostelefont, a magyarok 51 százaléka szerint pedig az udvarlás során is jelentős szerepe van a mobilunknak. A válaszadók közel 40 százaléka úgy véli, ha a telefonunkon próbálkozunk, az egyenesen megkönnyíti a párkeresést – 15 százalékuk konkrétan használta is párkeresésre az elmúlt évben az okostelefonját –, 10 százalékuk pedig különféle randi alkalmazásokat is használ ebből a célból. A magyarok 43 százaléka szerint pedig a meglévő románc életben tartásában is jelentős szerepe van az okoskütyünknek. Azzal a megkérdezettek háromnegyede egyetértett, hogy egy távkapcsolat fenntartásában nélkülözhetetlen az okostelefon.

A magyarok több mint negyede a flörtölésben is számít a készülékére, ami egyébként elmarad az európai átlagtól (39 százalék). Van egy dolog, amiben még a szerelemnél is fontosabbnak tartjuk a telefont: a válaszadók 81 százaléka szerint a mobil a barátságok ápolása szempontjából elengedhetetlen.

Az okostelefon halálra ítélt technológia, ez jön utána
Minden széles körben elterjedt és divatos infokommunikációs eszközről azt gondoltuk a fénykorában, hogy örökké fog tartani. De techguruk már rebesgetik, hogy az okostelefon napjai is meg vannak számolva. Hajmeresztő dolgok jönnek utána.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo