Sok cég ismeri, de kevés használja a faktorálást

A magyar vállalatok 76 százaléka ismeri a faktoring finanszírozást, azonban csak 8 százalékuk veszi is azt igénybe – derült ki a CIB Bank megbízásából készített felmérésből. A pénzintézet szerint a kereskedelmi forgalom növekedésével bővülhet a faktoring piaca is.

Ne csak fussunk a pénz után - Kép: Freedigitalphotos/digitalart

A cégek mindössze 3 százaléka jelezte, hogy a jövőben is tervezi a faktoring finanszírozás használatát – derült ki a CIB Bank által közzétett friss kutatásból. A közlemény szerint a CIB Bank ügyfelei a piaci átlagnál nagyobb arányban használják a faktoringot, a finanszírozott vállalkozások 10 százaléka. Az ilyen szolgáltatásokat igénybe vevő cégek fele a kereskedelemben, túlnyomó többségük a gépjármű-kereskedelemben tevékenykedik, a finanszírozási forma elsősorban a kkv-k körében népszerű, itt a finanszírozott cégek negyede használja a faktorálási szolgáltatásokat.

Deme Géza, a CIB Bank faktoring üzletágának vezetője szerint a faktoring népszerűsége növekedni fog a vállalkozások körében. „Ha a magyar gazdaság fejlődik, ha nő a kereskedelmi forgalom, a gyártó cégek árbevétele, ezáltal a finanszírozandó vevőállomány nagysága, akkor általában felértékelődik a faktoring jelentősége is” – fejtette ki.

A faktorálás során egy ezzel foglalkozó társaság megvásárolja ügyfele követeléseit, aki így likviditáshoz jut, és egyes faktoringkonstrukciókban akár mentesül is a ki nem fizetett számlák okozta kockázattól. A faktoráló cég a megvett vevőkövetelésnek általában a 90 százalékát azonnal kifizeti, így nem kell 30, 60 vagy 90 napig várni a kibocsátott számlák ellenértékének beérkezésére.

Nem csak a tartozásokat lehet kezelni faktoringgal
Megelőzhetők a vállalatközi kereskedelemre jellemző halasztott fizetésből adódó likviditási problémák, mérsékelhető a csődkockázat, megállítható a nemfizetési/tartozási láncok kialakulása, illetve folyamatosan biztosítható a vállalat növekedéséhez szükséges működő tőke.
Életmentő lehet az időben érkező pénz

A felmérés adatai azért is érdekesek, mert a faktorálás segítségével gyorsabban juthatnak pénzükhöz a kkv-k. Márpedig minden harmadik európai kis- és középvállalkozás fennmaradását a késedelmes fizetések fenyegetik – derül ki az Intrum Justitia kutatásából. A felmérés azt mutatja, hogy a kkv-kat Európa-szerte korlátok közé szorítja a nagyvállalatok likviditáskezelése; összesen 7,7 millió európai cég meggyőződése, hogy több alkalmazottat tudna felvenni, ha számláit gyorsabban kiegyenlítenék, illetve a többség szerint a késve fizetések szándékosak. Minden harmadik kkv, valamint minden negyedik nagyvállalat több munkavállalót tudna felvenni, ha számláit gyorsabban kiegyenlítenék, vagyis a nagyobb fizetési fegyelemben jelentős munkahelyteremtő potenciál rejlik. A kutatásból az is kiderül, hogy valójában 7,7 millió európai társaság tudna több embert alkalmazni, ha rövidebb időn belül megkapná kintlévőségeit. (A cégek legnagyobb gondja a kintlévőségek kezelése!)

Magyarországon a megkérdezett vállalkozások közül ötből három (61%) nyilatkozott úgy, hogy kényszerültek már a tervezettnél hosszabb fizetési határidő elfogadására, míg Európában a válaszadók közel fele (46%) vélekedett hasonlóképp. A magyar cégek közül majdnem minden ötödik (18%) úgy látja, hogy a késve fizetők száma csökkenni fog a következő 12 hónap során, míg Európában ez a szám 11 százalék. A hazai társaságok csupán 3 százaléka prognosztizálja, hogy az adósok száma emelkedik majd a jövőben. Mindemellett még mindig kevés vállalkozás él a kintlévőség-kezelés lehetőségével, a felmérésben részt vevők csupán 12 százaléka adja át kintlévőségeit követeléskezelőnek, míg Európában szinte minden második cég (49%) megteszi ezt.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo