Roham várható a lakástakarékokban

Egy kormánypárti törvényjavaslat átszabná a lakástakarékok piacát: a konstrukciók kiemelkedő hozamát biztosító állami támogatást szüntetné meg a módosítás. Pedig jelenleg a lakástakarék-szerződések hozama kiemelkedő, akár 10 százalék felett is lehet – írja a BankRáció.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Megszüntetné a lakástakarék-szerződésekhez járó állami támogatást egy, a parlamenthez benyújtott – még nem elfogadott – kormánypárti törvénymódosító javaslat. A jogszabály-módosítás hatálybalépése után a lakástakarék-szerződésekhez nem járna a jelenleg 30 százalékos, évente maximum 72 ezer forintos állami támogatás.

„Egyelőre csak törvényjavaslatról van szó, ezért konkrétumokat nem lehet mondani. Mindenesetre tény, hogy az állami támogatás nagyon fontos eleme a lakástakarék-szerződéseknek, elsősorban ennek köszönhető, hogy akár két számjegyű hozamot biztosítsanak ezek a szerződések” – mondta Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője.

Megszűnhet a lakástakarékok állami támogatása
Megszüntetné a Fidesz a lakástakarékok állami támogatását. A módosító javaslatot hétfőn nyújtották be, kedden akár már meg is szavazhatják.
Roham várható

A BankRáció.hu friss összeállítása szerint október 15-én érvényes ajánlatok szerint a 4 éves futamidejű lakástakarék-szerződéseknek a hozama volt a legmagasabb, 10,28–12,54 százalékot tett ki, ami kimagaslónak számít a jelenlegi alacsony kamat- és hozamkörnyezetben. „Ha a törvénymódosító javaslatot a következő napokban változatlan formában fogadja el a parlament, akkor a hatálybalépésig lakossági roham és sok szerződéskötés várható, mert a jogszabály-változtatás visszamenőleg nem érinti a lakástakarék-szerződéseket” – tette hozzá Trencsán Erika.

A BankRáció.hu szakértője elmondta, a lakástakarék-szerződésekre a takarékoskodási időszak után lakáscélú hitelt is felvehetnek az érintettek. A szakember a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait idézve elmondta azt is, hogy a magyar piacon működő lakástakarék-pénztáraknál lévő lakáshitel-állomány 385 milliárd forintot tett ki az idei első félév végén, ez a teljes lakáshitel-állomány több mint 12 százalékát tette ki. A bankok kezében 1773 milliárd forintnyi lakáshitel volt, ami 57 százalékot jelent a teljes hitelállományból. A jelzálogbankok részesedése 28, a takarékszövetkezeteké több mint 3 százalékos volt.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo