Megnyitja a kormány a pénzcsapot – 200 milliárd forintra pályázhatnak a cégek

Komoly pályázati pénzek válnak elérhetővé hamarosan.

A gazdaság újraindításában is számítunk a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokra, amelyek a koronavírus-járvány alatt is helyt álltak, munkát és megélhetést adva a magyar családoknak és munkavállalóknak. Azért hirdetjük meg a Technológiaváltó támogatási programunkat, hogy a hazai cégek digitális megoldások, technológiafejlesztés, beruházások segítségével megerősödve jöjjenek ki a válságból, és képesek legyenek a kanyarban előzni - jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint.

A közleményben kifejtették: a GINOP Plusz-1.2.1-21 felhívás célja a termelő és a szolgáltató ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, technológiai és szervezeti megújulásának támogatása. A vállalkozásonként 10 és 629,3 millió forint közötti támogatás formája feltételesen vissza nem térítendő támogatás, amely bizonyos feltételek teljesülése mellett részben vagy egészben vissza nem térítendővé válik.

Kép:Fotolia

Az összesen 200 milliárd forint keretösszegű pályázat három szakaszban nyílik meg, azért, hogy a vállalkozásoknak legyen lehetőségük átgondolni fejlesztési tervüket, és felkészülten várják a pályázatok beadását. A megjelent első, 100 milliárd forint keretösszegű felhívásban a kérelmek 2021. július 12. és július 19. között lesznek beadhatók. Ezt követően a további két kör 2021 októberében és 2022 januárjában várható. A vállalkozói visszajelzések alapján újdonság, hogy a pályázati űrlap kitöltése már a pályázat benyújtásának kezdete előtt 10 nappal megkezdhető lesz, amellyel így a folyamat egyszerűbbé, a benyújtás pedig gyorsabbá válhat - írták.

A felhívás kedvezményezettjei azon, legalább három főt foglalkoztató mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel. Pályázhatnak kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, kettős könyvvitelt vezető egyéni vállalkozók és egyéni cégek, amelyek nem tartoznak a kata hatálya alá - tették hozzá.

A pályázat keretében támogatható tevékenység a technológiafejlesztés, beleértve a termelési és szolgáltatási, valamint infokommunikációs technológia fejlesztését, a technológiai kapacitások bővítését és az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét, továbbá az infrastrukturális és ingatlanberuházás, a tanácsadási és a képzési szolgáltatások igénybevétele, az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, a gyártási know-how beszerzése, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása. A támogatási intenzitás az 1. szakaszban várhatóan 45-70 százalék között alakul - áll a közleményben.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo