Nem tétlenkednek: ezek az adótörvények már most életbe lépnek

2018. július 27. péntek - 10:00 / piacesprofit.hu
  •    

Még az idén hatályba lépnek egyes adóváltozások, például megszűnik a 75 százalékos különadó és emelkedik a cigaretta, illetve a fogyasztási dohány jövedéki adója a Közlönyben megjelent tájékoztatás szerint.

Az egyszerűsítés érinti a vámigazgatási eljárást is, ugyanis az eddig párhuzamosan alkalmazandó vámigazgatási és eljárási bírság közül, az utóbbi megszűnik, szerepét a mulasztásos jellegű vámigazgatási bírság veszi át. Tekintettel arra, hogy ezek a szabályok a kihirdetést követő 15. napon lépnek hatályba, ezért augusztus 9-től a mulasztásért, illetve a törvényben meghatározott egyéb jogsértésekért már csak vámigazgatási bírságot szab ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A baleseti adó eltörlésével nem lesz olcsóbb a kötelező
Megszűnik az eddigi baleseti adó, helyét egy 23 százalékos biztosítási adó veszi át. A biztosítási adót az eddigiekkel ellentétben nem a díjon felül, hanem – egyéb adóvonzataival együtt – a díj részeként kell megfizetni.

Augusztusban, szeptemberben, decemberben élesednek

Több cég választhatja a kisvállalati adót jövőre, ugyanis a bevételi értékhatár 500 millió forintról egymilliárd forintra emelkedik. Azért, hogy az érintettek már 2019. január 1-től a teljes évre választhassák a kivát, december 1-én lépnek hatályba a kedvező rendelkezések.

2018. szeptember 1-jétől emelkedik a cigaretta és a fogyasztási dohány jövedéki adója, de még ezzel – a dobozonként átlagosan harminc forinttal – sem érjük el az európai uniós minden tagállamra kötelező adóminimumot, ezért további emelésre van szükség: 2019. január 1-jétől és 2019. július 1-jétől.

Jövőre is folytatódnak az adócsökkentések. A friss tejek után 2019. január 1-jétől az UHT és az ESL tej áfája is a legalacsonyabb mértékű – öt százalékos – lesz, amellyel 20 milliárdot spórolhatnak a családok. A nyugdíjas munkavállalók, illetve az őket foglalkoztató vállalkozók is jobban járnak jövőre, ugyanis az öregségi nyugdíj mellett dolgozók jövedelme után 2019-ben már csak a 15 százalék személyi-jövedelemadót kell fizetni tekintettel arra, hogy a saját jogú nyugellátásban részesülő munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállaló mentesül a 10 százalékos mértékű nyugdíjjárulék és a 4 százalékos mértékű természetbeni egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettség alól és a foglalkoztató mentesül az e jogviszonyra őt terhelő a szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség alól. Jelenleg mintegy 70 ezren dolgoznak nyugdíj mellett, számuk a kedvező adószabályok miatt jövőre jelentősen megnőhet. Mindezek mellett csökken a motorkerékpárok regisztrációs adója. Az online fizetések ösztönzése érdekében pedig 20 ezer forintig minden lakossági átutalás mentesül az eddigi 0,3%-os pénzügyi tranzakciós illeték alól.

A bevándorlási különadó szabályai – a kihirdetést követő 31. napon – augusztus 25-én lépnek hatályba. Ezért azoknak a szervezeteknek, amelyeknek még nincs adószámuk, de bevándorlási különadó köteles tevékenységet folytatnak, be kell jelentkezniük a NAV-nál.

Megszűnő adófajták

Az egyszerűsítés jegyében öt adófajta szűnik meg. A magánszemélyek egyes jövedelmeit terhelő 75%-os különadót már idén sem kell megfizetni.  2019. január 1-től megszűnik a hitelintézeti különadó és a kulturális adó. A baleseti adó a biztosítási adóba, és az eho (egészségügyi hozzájárulás) pedig a szociális hozzájárulási adóba olvad. E mellett egyszerűsödik a cafetéria-rendszer is.

Az egyszerűsítések  a magánszemélyek nyilatkozattételi és bevallási kötelezettségét is érintik. Egyrészt lehetővé válik, hogy az Ügyfélkapuval rendelkező magánszemélyek az adóelőleg megállapításához szükséges nyilatkozataikat (pl: családi kedvezmény, első házasok kedvezménye, személyi kedvezmény) egy erre a célra létrehozott online felületen tegyék meg. A nyilatkozatokat a NAV a kifizetők felé továbbítja a magánszemély rendelkezése alapján. Másrészt 2019-től az egyéni vállalkozók számára is elkészíti az adóhatóság a bevallási tervezetet, melyet a vállalkozók a vállalkozásukhoz kapcsolódó, adóhatósági nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal egészíthetnek ki. Ezzel összefüggésben az egyéni vállalkozók bevallási határideje is az adóévet követő május 20-ára tolódik ki.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!

Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor