Brutálisan sok állás fog megszűnni a német autóiparban

A legismertebb német ágazati elemző szerint több mint 200 ezer állásnak lesz vége a következő évtizedben.

Ferdinand Dudenhöffer a Bild csütörtöki összeállítása szerint azzal számol, hogy 2030-ig a munkahelyek 10 százalékát számolják fel a német autóipari cégek, ami azt jelenti, hogy 234 ezer állás szűnik meg.

Kép:PP archív

A duisburgi-esseni egyetem autóipari kutatóintézetének (Center Automotive Research - CAR) társigazgatója kiemelte, hogy az ágazat a szigorúbb környezetvédelmi követelmények, az új meghajtási technológiák terjedése és a digitalizáció révén története legnagyobb szabású átalakulásán megy keresztül. Mint mondta, nem természeti törvény, hogy az autóipari óriáscégek a jövőben is meghatározó szereplők lesznek.

Az egyik legnagyobb hazai gyártó, az Audi 9500 állás megszüntetéséről állapodott meg a napokban a munkavállalói érdekképviseletekkel. A munkahelyeket fokozatosan, 2025-ig szüntetik meg, és nem elbocsátásokkal, hanem a nyugállományba vonuló munkatársak állásának felszámolásával és a korai nyugdíjazást ösztönző programokkal.

Az elemzői várakozások szerint más cégeknél is hasonló megoldásokat használnak majd, így az ágazat tömeges elbocsátások nélkül alakul át. A változás új munkahelyeket is teremt, így például az Audinál leépítés mellett létszámfejlesztés is következik, 2000 új állást hoznak létre a társaság jövője szempontjából fontos területeken, köztük az elektromobilitás és a digitalizáció területén.

1200 állás kérdéses Győrben

"Az Audi Hungaria Zrt. nem bocsátja el munkavállalóit, azonban a határozott idejű munkaszerződéseket  - ahogy korábban is - korlátozott számban hosszabbítja meg a piaci igényektől és az abból kialakított mindenkori termelési programtól függően" - tájékoztatta a győri székhelyű vállalat még október végén az MTI-t. A cég egy nappal azután fordult a távirati irodához, hogy a G7.hu saját értesülései alapján cikket írt a várható fejleményekről.

Az Audi azzal indokolta a lépést, hogy a motorgyártásban a hagyományos típusok közötti eltolódások és a kisebb komplexitású, új elektromotorok gyártásának térnyerése kihat a létszámigényre, így a foglalkoztatási struktúrára is.

A G7 forrásai szerint a munkavállalóknak nagyjából egy hónappal korábban jelentette be a gyár vezetése, hogy 1200 emberrel csökken a dolgozók száma a közeljövőben.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo