70 milliárd forint keresi gazdáját

2019. március 28. csütörtök - 09:09 / piacesprofit.hu
  •    

Az NKFIH (Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal) országos roadshow keretén belül mutatta be pályázati tervét, közel 3000 kkv számára. Folytatódik az elmúlt évek trendje, már áprilisban megjelenhetnek az új kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos pályázatok: ezeket 2019-ben több mint 70 milliárd forint értékben írják ki. Új mérlegelési szempontokat is bevezetnek, amelyektől jobb minőségű pályamunkák várhatók a Via Credit szerint.

A legjobban várt pályázat a tavalyi év sikeres kisvállalati kiírása folytatásaként jelentkező KKV START innovációs pályázat.

Országos lefedettség mellett lehet 10–20 millió forint támogatást kérni. A támogatás célja, hogy a kkv-k versenyképessége úgy javuljon, hogy innovációval kapcsolatos projekteket valósítanak meg. A pályázat várható keretösszege 10 milliárd forint, a várhatóan támogatott kkv-k száma 700 darab lesz. A pályázatban a mikro- és kisvállalkozások jelentkezését várják, ezek 1–50 fő létszámot foglalkoztató cégek. A pályázati tervezetben írt feltételeknek mintegy 30 ezer vállalkozás felel meg, a nyertesek ebből a potenciális körből kerülnek ki. A pályázat 60 százalékos támogatási intenzitás mellett téríti a fejlesztéshez szükséges gépeket, berendezéseket, más vállalkozásoktól, alvállalkozóktól vásárolt szolgáltatásokat, anyagköltséget, illetve a fejlesztésre könyvelt munkabéreket, járulékokat. A pályázat az ország egész területén elérhető lesz.

Kép: Pixabay

Kép: Pixabay

Szűkebb réteget szólít meg, de még így is közel 5 ezer potenciális indulót érint a Piacvezérelt KFI pályázat.

A pályázat célja, hogy piacképes termékek és szolgáltatások fejlődjenek, prototípusokat vezessenek be piaci termékként. A feltételek között továbbra is fő szempont, hogy üzletileg is értelmezhető innovatív megoldások jöjjenek létre. A várható keretösszeg 45 milliárd forint, így a várhatóan támogatható vállalkozások száma 200 darab lesz. Az igényelhető támogatás összege minimum 50 millió forint, maximum 700 millió forint, ahol már a 250 főt meghaladó nagyvállalatok is indulhatnak. A támogatás maximális mértéke 60 százalék, azaz 100 forint fejlesztési költségből 60 forintot a támogató hatóság áll. A költségek között elszámolhatók a munkabérek és járulékai, a fejlesztéshez kapcsolódó gép- és eszközvásárlások, a fejlesztéshez szükséges anyagköltségek vagy külső vállalkozók, szolgáltatók költségei. A pályázatot majd konzorciumi formában is be lehet adni, ahol felsőoktatási intézmény bevonására is lesz lehetőség, de a csapat maximum 3 tagból állhat.

Egyértelműen ez a két pályázat határozza meg a 2019-es innovációs trendeket, hiszen a GINOP források már korábban elfogytak. Az előző évek példáiból kiindulva a pályázatokat várhatóan májustól lehet beadni – mondta Papadimitropulosz Alex, a Via Credit pályázati tanácsadó ügyvezető igazgatója.

Az előzetes kommunikáció alapján új mérlegelési szempontokat vezetnek be.

  • Korlátozzák a bérköltségek elszámolását; a pályázatokban a jelenlegi bérek másfélszerese tervezhető. Ez alapvetően bőségesen elegendő a fejlesztés elvégzéséhez, és egyben korlátozza a tapasztalatlan pályázók túlköltekezését.
  • Jótékony hatása lesz a másik új szempontnak is, az EBITDA (üzemi eredmény + amortizáció) értékének a másfélszereséig lehet majd a támogatást tervezni. Az új korlátok jótékonyan hatnak majd a pályázókra, jobb minőségű pályamunkák várhatók majd. „Korábbi elemzésünkben már rámutattunk, hogy jelentősen javul az innováció piacra vitele, ha a pályázati költségvetés tervezésénél összhangba hozzuk a támogatási igényt a kkv méretével. A túlméretezett projektek nagyobb arányban fulladnak kudarcba, ezt kívánja a szabályozó megelőzni az előre beépített védelmi feltételekkel” – tette hozzá Papadimitropulosz Alex.
Hogyan kerülhető el a tőkeszegénység?
Az elmúlt 30 évben akkorát fordult a világ, hogy az alapjaiban változtatta meg a vállalkozások működését, működtetését: az internet, az uniós csatlakozás vagy a válság egyaránt jelentősen átformálta a gazdasági körülményeket. Van azonban, ami mindezek dacára nem változott: a kis- és közepes vállalkozások húsz éve és ma is jellemzően tőkeszegények, alultőkésítettek, vagy állandó likviditási gonddal küzdenek.

Feliratkozom a(z) Pénzszerzés téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor