Kínában már működik az automatizált házhoz szállítás

Miközben nemrég több cég is engedélyt kapott Kínában arra, hogy drónokkal végezzenek kiszállítást, az utakon megjelentek az automatikusan közlekedő házhozszállító járművek.

Peking egyik peremkerültében a Zhen Robotics önállóan közlekedő robotja szállítja ki a kisebb megrendeléseket a helyi Suning szupermarketből a közelben lakó vásárlóknak – írja a Kosárérték. A hatkerekű, nagyobb porszívóra vagy kisebb mosógépre emlékeztető eszköz óránként csupán három kilométert képes megtenni, de a szomszédságban így is pár perc alatt házhoz visz néhány kisebb tételt: például gyümölcsöt, innivalót, rágcsálnivalót.

A vásárlónak nincs más dolga, mint kiválasztani a megfelelő terméket, megadni a szállítási címet, végül a mobillal fizetni. A szupermarket munkatársa elhelyezi az árucikkeket a robot rakterében, és az intelligens jármű már útjára is indul. Egy kb. 200 méterre lévő lakáshoz 3-4 perc alatt megérkezik.

A mintegy 30 kilós, GPS-rendszerrel, kamerákkal és radarral felszerelt berendezés folyamatosan pásztázza környezetét, és egy lézeres érzékelő rendszer biztosítja, hogy ne ütközzön bele semmibe.  A jármű egy töltéssel 24 órán át képes működni. Éppen ezért nem igazán érdemes menet közben ellopni, hiszen a robot kamerája rögzít mindent, és a GPS is segít lefülelni a tolvajt.

Kína a világ legnagyobb e-kereskedelmi piaca: a PricewaterhouseCoopers nemzetközi tanácsadó cég szerint a lakosság 52 százaléka havonta legalább egyszer vásárol okostelefonján, míg ez az arány globálisan csupán 14 százalék. A mobilfizetés is kimagaslóan magas arányú az ázsiai országban. A Zhen Robotics tehát joggal bízhat a sikerben. Liu Zhiyong, a cég alapítója és vezetője úgy tudja, hogy naponta 100 millió csomagot szállítanak házhoz Kínában, és azt gondolja, ez a szám akár egy milliárdra is emelkedhet a jövőben. Szerinte nem lesz elegendő ember a feladat végrehajtására, ezért kell automatizálni a folyamatot. Másik szempont a ráfordítások csökkentése, mivel a kiszállításnál az utolsó egy kilométer fajlagos költsége a legmagasabb.

A piacvezető sem maradhat le

Kína legnagyobb e-kereskedelmi platformját, a JD.com-ot üzemeltető Jing Dong júniusban kezdte meg az automatizált kiszállítás Peking egy másik kerületében. A fekete-piros járművek nagyobbak és valamivel gyorsabbak, mint a Zhen Robotics gépei, és 30 csomagot képesek egyidőben szállítani. Egyszerre 20 járművet állítottak forgalomba, amelyek radarjaik és szenzorjaik segítségével érzékelik környezetüket, beleértve a közlekedési lámpákat is. Amikor megérkeznek a megadott címre, jelzést küldenek a megrendelőnek, és a csomagot arcfelismerés alapján adják ki.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo