Sztrájk lesz egy gyárban – két óráig megáll a munka

Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdettek február 17-én délre - a makói gumigyár dolgozói.

A Continental AG Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. telephelyén végső eszközként így tiltakoznak munkakörülmények ellen – írja közleményében a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség és a Makói Gumiipari Szakszervezet

A vezetőség közölte az eseményt szervező szakszervezettel, hogy a sztrájkolókat a munkabeszüntetés idejére kiutasítja a gyárból.

Reagált a cég

A szerkesztőségünknek megküldött közlemény szerint

„A makói gyárunkban a kollektív szerződés megújítása 2020 júliusában vette kezdetét és három szakszervezet, az MGSZ (Makói Gumiipari Szakszervezet), az MTSZSZ (Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervzete) és a CDFSZ (Contitech Dolgozók Független Szakszervezete) együttműködésével folytatódtak az egyeztetések a tavalyi év végéig, amikor a MGSZ (Makói Gumiipari Szakszervezet) visszalépett a tárgyalásoktól, majd idén februárban sztrájkbizottságot alakított. Új kollektív szerződés a fent megnevezett három szakszervezet és a munkáltató közös megállapodásának eredményeként jöhet létre. A Contitech Fluid Automotive Hungária Kft., mint munkáltató elkötelezett amellett, hogy megállapodjon egy új, versenyképes kollektív szerződésről. Továbbra is arra törekszünk, hogy mukatársainkkal együtt tudjuk makói telephelyünk versenyképességét javítani, és ezzel a gyár hosszú távú jövőjét biztosítani. A sztrájkbizottság követeléseivel kapcsolatban jelenleg is folynak az egyeztetések.”

– írta a Continental AG Contitech Fluid Automotive Hungária Kft.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo